A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyszeri szuperprodukciója az április 24-én bemutatásra kerülő Magyar Menyegző. Novák Eszter rendezővel beszélgettünk.
25 évvel ezelőtt mutatták be először édesapja koreográfiáját, a Magyar Menyegzőt. Milyen élményei fűződnek az akkori előadáshoz?
Az akkori előadás, és a mostani között volt még egy állomás: a 2012-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott Hegyen-völgyön lakodalom. Ebben többen is részt vettek a jelenlegi alkotógárdából. Gondolkodott azon korábban is, hogy felújítsák a Menyegzőt?
A Hegyen-völgyön nagyon nagy élmény volt, még egészen kicsi gyerek voltam, amikor az első verzióját bemutatták, szintén Szegeden. Nagyon markáns gyerekkori emlék, és nagyon boldogok voltunk Zeke Edittel és Péterrel (Novák Péter – szerk.), hogy részt vehettünk a 2012-es újragondolásban. Természetesen ez sem ugyanaz a produkció volt, mint 30 évvel ezelőtti, új alkotók és új gondolatok inspirálták az előadást. Emlékszem, három évvel ezelőtt álltunk fent a világosító-hangosító pulton Edittel, néztük a gyönyörűséges képeket, a csodálatos táncosokat, és nagyon fájt a szívünk, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt. Nem gondoltuk, hogy lehetőségünk lesz arra, hogy ezt ilyen nagyszabású formában még egyszer megvalósítsuk. Nagyon boldog vagyok, hogy jött ez a lehetőség.
Miben különbözik a mostani jubileumi előadás az elődjétől? Változott-e valamit a mondanivalója vagy az üzenete?
Azt gondolom, hogy 25 évvel ezelőtt egy sokkal egyértelműbb társadalmi beágyazottsága volt ennek a műfajnak. A rendszerváltás óta az ország legfőbb jellemzője – persze nagyon leegyszerűsítve – kulturális és szellemi téren az, hogy minden szétcincálódott politikai értékrendek, illetve vélt értékrendek mentén. Kisajátítások alá esnek bizonyos dolgok, ide-oda rángatják őket. Azt hiszem, a magyar népi kultúrával is hasonló történik. Ez az előadás, amire most készülünk egy menyegző szokásrendjét követi a párválasztástól a lakodalom lecsengéséig. Ahol csak tehetjük, azon dolgozunk Péterrel, hogy egy kicsit metaforaként is értelmezzük a magyar menyegző fogalmat, és megidézzük néhány pillanatra az enyhén szólva is hányattatott magyar sorsot és történelmet. Egy ekkora produkcióban csak valamiféle összefoglaláson lehet gondolkodni. Ugyanakkor eszünkben juthat az a sok menyegző, és lakodalom is, ami a háború, vagy egyéb történelmi események miatt nem jöhetett létre. Ezeket is megpróbáljuk időnként megjeleníteni.
Emellett 25 év után a folklórról is másképp gondolkodnak a mai alkotók. Kevésbé beszélnek egyenesített formákban, inkább a szabadabb táncolás felé mozdulnak el, a koreográfusok a saját világukat is megjelenítik. Bár sokkal rövidebb a próbaidőszak, és ennyi táncos, együttes, művész koordinálása rettenetes szervezést igényel, ráadásul az Aréna finoman szólva sem egy intim közeg, én mégis színházként gondolok erre, nem úgy, mint egy folklór-show-ra.
Az Arénában a színpadot körbeveszi a nézőtér. Rendezői szempontból ez milyen változtatásokat eredményez az eredeti előadáshoz képest?
A színházban a tér meghatározó. Vagy a teret gondoljuk el ahhoz, amit létre akarunk hozni vagy fordítva. Van olyan is, hogy egy tér inspirál darab vagy témaválasztásra. Tulajdonképpen Bán Teodóra víziója volt, hogy ne legyen színpad, hanem használjuk ezt az egész teret, ami egy nagyon nagyszabású lehetőség. Nyilván rengeteg nehézséggel jár, de irdatlanul inspiráló kihívás, mert egy U alakban ülő nézőtérnek kell folyamatosan teljes élményt nyújtani. Nagyon sokat lehet és kell majd szimultán képekben, egyszerre több irányba fogalmazni. Ez engem szórakoztat, és nagyon várom, de bizonyos értelemben minden színpadi hagyománytól eltér, ezért meg kell felelni ennek a kihívásnak.
A Magyar Menyegző kapcsán Novák Ferenc Tatával a rendszerváltással egybeeső premierről, és a most készülő szuperprodukcióról beszélgettünk. A produkció koreográfusával, Stoller Antal Hubával készült interjúnk pedig itt olvasható. A 25 évvel ezelőtti Magyar Menyegző is látványos előadás volt, még lovak is megfordultak a színpadon. Ezúttal milyen különleges elemekre vagy technikára számíthatnak a nézők?
Úgy gondolom, ha 300 táncos ebben a rendhagyó térben mozog, az már eleve nem mindennapi esemény. Természetesen lesznek ehhez még plusz adalékok is, de ezt egyelőre nem árulom el, hiszek a meglepetés erejében.
A darabban testvére, Novák Péter is részt vesz. Mit jelent egy közeli családtagokkal együtt dolgozni?
Annyira sokat dolgoztunk már együtt, hogy ez számunkra teljesen természetes, egyszerűen munka. Bizonyos értelemben könnyebb, mert félszavakból értjük egymást. Péter volt már színész, zeneszerző és koreográfus is az előadásaimban, nagyon jól megy a közös munka és ez a szüleinkkel is mindig így volt. Ha problémás lenne, nem csináltunk volna ennyi mindent együtt. Ez inkább csak kívülről tűnik különösnek, bár az valóban ritka, hogy ennyi erős alkotószemélyiség legyen egy családban. Fontos, hogy az ember a feszített munkatempóban olyan alkotótársakkal legyen körülvéve, akikben feltétlenül megbízik, és jól értik egymás ízlését.
Tanít a Színművészeti Egyetemen, néhány hete mutatták be a Harisnyás Pippit a Magyar Színházban, rendezései a legkülönbözőbb műfajokat érintik. Valamilyen koncepció alapján vállal el egy adott feladatot vagy egyszerűen a sokszínűség inspirálja?
A Színművészeti Egyetemen színészeket, rendezőket, dramaturgokat tanítok, színészosztályom van. Az életemnek ez az egyik legfontosabb része, egy állandó dolog, ami attól sokszínű, hogy a tanítványaim tehetségesek. Egyébként igyekszem hosszú évtizedek óta nem eltérni attól, hogy ha valami mélyen felkelti az érdeklődésemet, azt megcsináljam. Muszáj igényes és nagyszabású színházat csinálni a gyerekeknek, hogy legyen kedvük színházba járni egy életen át.
