Egy új tanulmány szerint Julius Caesar római hadvezér egy sor kisebb szélütéstől és nem epilepsziától szenvedhetett. Az ókori dokumentációk szerint Julius Caesar (Kr. e. 100-44) időnként szédüléstől, zavartságtól és végtaggyengeségtől szenvedett.
A Római Birodalom diktátora spanyolországi és afrikai hadjáratai során többször összeesett. Az első ilyen rohamot Kr. e. 46-ban, a thapsusi (a mai Tunézia) csatában, a másodikat a spanyolországi Córdobában szenvedte el, ötven éves kora után. Suetonius római életrajzíró szerint hirtelen ájulásokkal és rémálmokkal küszködött, Caesar betegségét „morbus comitialis”- nak (nyavalyatörésnek) nevezte.A császár állapotáról a görög történetíró, Plutarkhosz is beszámolt biográfiájában, leírta, hogy Caesar összeesett Thapsusban, egy szomszédos toronyba szállították, és ott is maradt a csata alatt. Suetonius és Plutarkhosz beszámolói hozzájárultak az évszázadokon át domináns epilepsziaelmélethez. Francesco M. Galassi, londoni kutató azonban kifejtette, olybá tűnik, nincsen túl sok szilárd, filológiai alapja az epilepsziának. „Ha gondosan újravizsgáljuk a tényeket, azok sokkal inkább a szélütés egyszerűbb és logikusabb diagnózisát sugallják” - tette hozzá.
A Neurological Sciences folyóiratban közzétett tanulmányban kollégájával, Hutan Ashrafiannal azzal érvel, hogy a legtöbb korábbi vizsgálat Caesar epilepsziájának eredetére fókuszált, de gyakorlatilag egyik sem kérdőjelezte meg a feltevést, hogy epilepsziája volt. „Suetonius a ‘morbus comitialis’ szavakat használja, ami nagyon általános definíció, és nem feltétlenül epilepsziát takar” - teszi hozzá. A kutatók szerint a Caesar életében rögzített tünetek - fejfájások, összeesések, zavartság és szédülések - megegyeznek a több kisebb szélütés tüneteivel. „Hovatovább, Caesar egyéb szimptómáktól, úgymint depressziótól és személyiségváltozásoktól (ez Cicero egyik megindító beszédét hallgatva emocionális labilitásban nyilvánult meg) is szenvedett, amelyek szintén összhangban vannak az agyi érrendszert érintő betegséggel” - írják tanulmányukban.
Egy újabb rohamra akkor kerülhetett sor, amikor nem tudott felállni őt köszöntő szenátorai előtt. Ekkor fejfájásról, szédülésről panaszkodott, amihez később szórakozottság és eszméletvesztés társult. Caesar Angliát, Galliát (mai Franciaország), majd később Spanyolországot hódította meg. Átkelt az olaszországi Rubicon-folyón, ami ötéves polgárháborúhoz, és a római dictatori cím megszerzéséhez vezetett. Kr. e. 45-re Caesar hatalmas terület felett uralkodott, ebből lett később Római Birodalom. Uralkodása azonban nem volt hosszú életű, attól félve, hogy túl sok hatalom összpontosul kezében, egy csoport összeesküvő meggyilkolta a szenátusi épületben.
Kutatók szerint szóba jön a szélütésre való genetikai hajlam lehetősége Caesarnál. Idősebb Plinius valóban írt is arról, hogy mind Caesar apja, mind egy másik elődje hirtelen, cipőfelvétel közben hunyt el. Galassi úgy véli, ezeket az eseteket meg lehet magyarázni hirtelen epilepsziás halállal, de sokkal logikusabb és kevésbé komplikált cerebrovaszkuláris (agyi erekkel kapcsolatos) kórral vagy halálos infarktussal összefüggésbe hozni őket.
Nincsenek feljegyzések azzal kapcsolatban, hogy Caesar fiatalkorában görcsrohamoktól szenvedett volna, és igen ritka, hogy ilyen rohamok későbbi életkorban jelenjenek meg. A kutatók elismerik, hogy míg nem zárható ki az epilepszia, annak felnőttkorában megszerzett betegségekből, úgymint fejsérülésből, egyiptomi hadjáratai során összeszedett, parazita eredetű agyhártyagyulladásból, érelmeszesedésből, szifiliszből, maláriából, tuberkulózisból vagy agydaganatból kellett származnia.
Caesar korában az epilepsziát isteni eredetű betegségnek tartották. Ha maga Caesar nem is, adoptált fia és utódja, Octavianus propaganda célokból támogathatta az epilepsziás történetet. Galassi úgy véli, ha Caesar ténylegesen epilepsziás rohamoktól szenvedett volna, akkor prominens személyiségként kétségtelenül sokkal több részletes és informatív beszámoló állna rendelkezésünkre.
Forrás: Hirado.hu