Juronics Tamás új darabja, az Insomnia, a Budapest Táncfesztivál egyik programjaként, április 30-án érkezik a Müpába. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója különös tudatállapotot mutat be.
Az Insomnia párhuzamos családtörténeteken keresztül mutatja be ezt a különös, ébrenlét és valóság közt lebegő tudatállapotot. Egy tizenéves lány áll a történet középpontjában, aki körül szétfoszlik minden illúzió, miközben csupán szeretetre vágyna. Az álmatlanság állapota új megvilágításba helyezi a valóságot, leleplez mindent és mindenkit, ráébreszt a sötét oldal létezésére, és ezt néha nem könnyű feldolgozni.
Juronics Tamás koreográfust a budapesti bemutató kapcsán György Renáta kérdezte az alkotófolyamatról, amelynek eredményeként megszületett az álmatlansággal küzdő kamaszlány története.
Miféle együttérzés ébresztette fel benned az érdeklődést a téma iránt?
A témaválasztás nem feltétlenül abból ered, hogy a jelenemet átitatja a kamaszlány alvászavara, vagy a családon belül problémák megélésének nehézsége iránti érdeklődés. Mindez sokkal inkább következménye a témafelvetésnek.
Ha visszatekintünk a munkafolyamatra, az első döntésünk az volt, hogy ismét Alexander Balanescu zenéjére készítsünk darabot. A kilencvenes évek elején már dolgoztam Balanescu (Sárember) zenéjére. Ez a fajta zene mindig is közel áll hozzám, de az ötlet most Andrástól jött (Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója), mert időközben ők személyesen megismerkedtek. András vetette fel, hogy érdekes lenne ismét az ő zenéjére dolgozni. Balanescu 7,5 perces műve, az Insomnia lett tehát a nyitótétel, innen indult a téma, és itt kezdtünk el azon gondolkozni, hogy milyen gondolatokat indít el bennünk. Igazán a téma volt izgalmas számomra, és az a folyamat, ahogyan összeállt a zeneműveiből összefüggő teljes táncelőadás. Az álmatlanság adta az alapötletet, hogy kutassunk azután, hogy milyen problémák bonthatóak ki egy ilyen állapotból. Később alakult ki, hogy a történetet egy kamaszlány köré formáljuk. Többféle családi probléma merült fel és ezt találtam a legizgalmasabbnak. Az, hogy hogyan küzd valaki, a saját hibáján kívüli helyzetből eredő lelki problémával.
Felvetődött, hogy egy kamaszlány legyen a központi figura. Milyen világot teremtettél köré?
Egy mátrix keletkezik abból a sok témából, inspirációból és lehetőségből, amelyet bevonok a darab képzésébe. Tehát nem egy-két pontból indul ki a munkafolyamat, hanem sok-sok összetevője van, amelyeket megpróbálok egy irányba rendezni. Ezzel a szándékkal vontam be Kopek Gábort, aki izgalmas személyiség és úgy gondoltam, hogy az ő médiainstallációin keresztül adjunk textúrát a különböző tereknek, dimenzióknak, idősíkoknak és állapotoknak. Gyorsan és egymás után, nagyon fluid módon akartam különböző tereket váltani, így erre ez a fajta térinstalláció mutatkozott működőképesnek.
A munkafolyamat másik oldala, amikor a társulatból merítkezem. Szeretek bennük gondolkodni, mindig érdekes időszaka a munkának a szereplőválasztás. Próbálok a személyiségükből és a tehetségükből kiindulni, amikor adott feladatot kell megoldani. Ennek az elemzőmunkának a folyamatában ugrott be, hogy az egész történetet az éjszaka, az álmatlanság, az álom és az ébrenlét megfoghatatlan határára időzítsem. Valahol a kettő között vagyunk. Ez az álmatlanság állapota. Egyfajta dualitás, amelyben erősen megmutatkozik mindannyiunk személyiségében élő „Jekyll és Hyde”. A nappali és éjszakai személyiség, a sötét és a világos oldal, amely átitatja az emberi gondolkozást. Az ötlet ettől a pillanattól kezdve kezdte igazán megmutatni, hogy milyen lehetőségeket rejt, mit lehet belőle meríteni. Másrészt viszont, hozta annak felismerését is, hogy nem lehet annyi szerepet megírni, amennyi táncosunk van, mert a végeredmény egy túlbonyolított történet lesz. Ebből a pillanatból ered szereplők kettőzésének ötlete, amely még inkább erősíti a skizofrén vonalat. Megmutatjuk ugyanis mindenki karakterét személyiségének mindkét pólusából. Innen már egyszerűbb volt megtalálni a megfelelő szereppárokat. Szerintem ez jól sikerült, izgalmas végeredmény lett, jól passzolnak egymáshoz.
Hogy alakul a történet?
Egy szövevényes családtörténetet akartam, amely tobzódik a titkos szerelmektől és kapcsolatoktól. Olyat, amelynek nagyon bonyolult, titkokkal teli hálója krimiszerű történetet tár a néző elé. Három történet született, ami elég volt számomra kiindulási pontnak. Úgy gondoltam, ez éppen elég ahhoz, hogy elkezdjek dolgozni a számomra érthető, de a tánc nyelvén kevésbé működő történethalmazokkal, hiszen tudtam, hogy amikor bemegyünk a terembe és a művészekkel megkezdjük a táncban elmondható érzetek és szituációk felfedezését, akkor egész másfelé fogunk sodródni. Mert ennek a folyamatnak saját törvényszerűsége van. Ettől a pillanattól kezdtem a történetet szabadon áramoltatni. Tulajdonképpen a megírt történetek nagyobb része nem valósult meg, hanem ennél sokkal finomabb szövetű, sokkal kisebb rezdüléseket megmutató szituációk alakultak ki.
Milyen állapotokon vezeted át a nézőt?
A történetet egy családi – apa-anya – konfliktusból indítjuk, amelynek a lány szemtanúja, megélője. E probléma megélésével megalkotjuk két démonunkat, a történet fekete figuráit, akik bármikor képesek megjelenni, akár falakon keresztül is, és kizökkentik a szereplőket. Ők saját démonaink megtestesítői. Innen fejlődik előre a történet, a konfliktusok egyre inkább fokozódnak, mélyülnek. Tulajdonképpen a kislány egyre csak süllyed egy folyamatosan mélyülő lelki állapotban. A végén egy kórház képe jelzi, hogy mennyire kóros a helyzet. Egyre zavarosabb képeket fokozzák a tudat zavarát, minden szereplő egyszerre van jelen a színpadon, maszkban eltorzulva. Paranoiás-skizofrén állapot, de mindezt finom eszközökkel mutatjuk be. A kislány a végén nagyon zavart állapotba kerül. Ébren van, talán éppen ez a rossz benne, hiszen mindent tapasztal, mindent lát csak egyre kevésbé tudja mindazt értelmezni. Egyre kevésbé találja a talajt a lába alatt, mert nincs már meg a rendszer, amelyben mindezt értelmezni tudná.
Azzal az információval távozunk majd a nézői székből, hogy a lány megbolondult? Kap némi feloldozást?
Ha mindent összevetünk, akkor mondhatjuk, hogy megbolondult, meghalt… tulajdonképpen bármit gondolhatunk. Talán az a legszebb az egészben, hogy ezt nem kell kimondani. Mindig vannak finom határok az értelmezésben, de feloldozás, az nincs.
Szegedi Kortárs Balett: InsomniaIdőpont: Április 30. csütörtök, 19.00
Helyszín: Művészetek Palotája – Fesztivál Színház
Az előadás a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója, amit a Budapest Táncfesztivál egyik programjaként mutatnak be.
További információk és jegyvásárlás itt.
