Tényleg minden szobában van egy elefánt? A Body Lotion co-dance és Fülöp László csapata nyert a 10. Jubileumi Lábán Rudolf-díjátadón a Trafóban. A győztesekkel beszélgettünk.
A gála felvezetőjeként az elmúlt tíz év díjazott koreográfusai Rövidhullám címmel tették próbára magukat egy-egy ötperces etűd erejéig. Létrehozásukra mindössze néhány óra állt rendelkezésre, a Kassák Lajos verséből származó lampionszemeitek szó volt az összekötő kapocs a produkciók között.
A résztvevők jellemzően nem annyira táncprodukciót hoztak létre, sokkal inkább az önkifejezés más, szellemes eszközeit választották. Árvai György porszívózással, Kovács Gerzson Péter árnyjátékkal, míg Duda Éva hangfelvételéhez a színpadon asszisztálva mesélte el ötleteit, hogyan is tölthetné el ezt az öt percet. Pataky Klári papírhajóval és világító egységekkel élt, Kun Attila egy versből olvasott fel. Dányi Viktória csapata vidáman bábozott, Goda Gábor elmélyülő kalligráfiai megoldása pedig humoros csattanóval zárult. Az etűdöket kerekasztal beszélgetés követte, amely során az alkotók beavatták a nézőket ötperceseik részleteibe.
A nem mindennapi felvezető után után a hat 2014-es produkció közül Arany Virág és Hadi Júlia kétszemélyes társulata, a Body Lotion co-dance L é p é s I d ő című előadása, valamint Fülöp László és a SÍN Kulturális Központ “there’s an elephant in every room…” című előadása nyerte a Lábán Rudolf-díjat, amelyet Láng Annamária színésznő és Gerhes Gábor képzőművész adott át.
Hadi Júlia 2011-ben végzett a Budapest Kortárstánc Főiskola koreográfus szakán, Arany Virággal 2009 óta dolgoznak együtt. Közös munkájuk eredményeként született meg a Body Lotion co-dance társulás.
„Az összefogódzkodó lányduó nyomokat és jeleket hagy maga után a mentális és a fizikai térben. Gyerekként, iskolásként, tinédzserként, barátként, nőként vagy éppen már alkotótársként – táncosként és koreográfusként – testbe raktározott és elsajátított mozgáskészletet aktiválnak. Az egymásba átkötött mozgásformák a táncosok és a nézők élet- és testtörténeteit mozgósítják. Helyek, események, szituációk, valamint a hozzájuk kapcsolódó emlékek, érzetek és hangulatok egyéni mintázatait rendelik egymáshoz.” (Részlet Százados László laudációjából)
Egy díj kapcsán mindig fontos kérdésként merül fel az addig megtett út. Milyen lényeges elemek, fordulópontok vezettek idáig?
Meghatározó volt az iskola, Virággal ott ismerkedtünk meg. Egy osztályban kezdtünk, én azelőtt szinte egyáltalán nem tanultam táncolni, Virág viszont már elég komoly technika birtokában volt. Van köztünk néhány év korkülönbség, ez akkor még egy kicsit elválasztott minket egymástól, de az iskola igazgatója, Angelus Iván javasolta, hogy legyünk tanulópárok. Eleinte nem lelkesedtünk az ötletért, aztán érdekes módon később – már az iskola befejeztével – Virág megkeresett, hogy dolgozzunk együtt. Ő akkoriban Pataky Klárinál, én Hód Adriennél táncoltam. Idővel egyre fontosabbá vált a közös munka kettőnk között, így két évvel ezelőtt létrehoztuk a Body Lotion co-dance-t.
Mi a fő irányvonal, gondolatvilág, amit szeretnétek kifejezni?
Van egy nyitottság, egy érdeklődés, ami nyilván időről időre változik. Az elmúlt egy-két projekt, amin dolgoztunk, érdekes módon más irányú munka volt, multimédiás előadásokat készítettünk. Zenészekkel, vizuális és hangművészekkel dolgoztunk együtt, ahol a táncnak egy nagyon speciális helyzete van, hiszen nemcsak a mozgásról szól a darab. Mindig alkalmazkodni kell, illetve leginkább próbáltuk megtalálni azokat a pontokat, hogyan is tudják a társművészetek keretezni a mozgásalkotást. Ez a darab egy kicsit kakukktojás, mert itt nincs semmi, csak a mozgás. Szinte még tánc sem, csak egy díszítésmentes formavilág. Ez talán úgy kapcsolódik a multimédiás előadásokhoz, hogy ott sem voltak jelen más tényezők, amik beszűkítik a teret, viszont volt egy gondolat, amihez ragaszkodtunk. Ilyen egyrészt az idő, másrészt a változás. Egy olyan mozgásfolyamatot létrehozni, amiben a változás tetten érhetetlen. A változásnak azt a természetét megmutatni, amilyen az öregedés, ami csak bizonyos idő elteltével látható. Azt, hogy ugyanezt egy monoton, folyamatos mozgáson keresztül hogyan lehet érzékeltetni.
Mikor és hol láthatunk titeket legközelebb?
Szeptembertől a Trafó próbatermében fogjuk időszakosan játszani a L é p é s I d ő-t, de Virág most éppen Berlinben tanul, ami kicsit nehezíti a helyzetünket. Vagy ő jön haza, vagy én megyek ki, de van, hogy különböző rezidenciákon próbálunk. Lesz egy multimédiás előadásunk is két belga művésszel Bodyscape munkacímen, ami október 8-9-én látható majd a Trafóban. A rezidenciákon erre készülünk, Lyonban és Antwerpenben is próbálunk. Ez egy nemzetközi produkció, ami sok partner támogatásával készül.
A 2015-ös díj másik nyertese Fülöp László, aki 2010-ben fejezte be tanulmányait a Budapest Kortárstánc Főiskolán, és számos különböző együttessel folytatott munkát táncosként és koreográfusként egyaránt. Jelenlegi produkcióján, mely a “there’s an elephant in every room…” címet viseli, Biczók Annával és Cuhorka Emesével dolgozott együtt.
„A szellem harsogóan friss, a koreográfia sokoldalúan leleményes, a humornak és iróniának intelligensen megágyazva: Fülöp László bámulatosan zsonglőrködik a gondolat és mozgás szimbiózisával. Hogy előbbi húzza-e maga után a másikat vagy fordítva, nehéz megmondani, mindenesetre tanítani való példáját nyújtja annak, hogyan lehet szimbolikus tartalommal felruházni a koreográfiát a didaxisnak, a túlzott egyértelműségnek a leghalványabb jele nélkül úgy, hogy a nézőnek semmi kétsége ne legyen a darab voltaképpeni „üzenete” és célja felől.” (Részlet Králl Csaba laudációjából)
A ti produkciótok esetében nem lehet elmenni a címválasztás mellett. Már létező ötlet mellé készült a koreográfia vagy fordítva?
Fülöp L.: Úgy gondoltam, hogy vannak bizonyos témák, amiket lefed ez a cím. Kellett választanom egy munkacímet, és végül ez rajta maradt a darabon. Ez egy angol közmondás, aminek tulajdonképpen nincsen magyar megfelelője, olyasmit jelent, hogy minden közösségben vannak olyan tényezők vagy titkok, amik tabunak számítanak, amiről jobb nem beszélni. Az olyan problémákról, konfliktusokról szól, amiket mindannyian látunk vagy tapasztalunk, de nem vagyunk hajlandóak beszélni róluk. Arról, hogy ez milyen helyzeteket vagy burkot teremt pl. a kapcsolatokra nézve. A tény, hogy ott van, hatást gyakorol, de úgy teszünk, mintha nem lenne.
A kortárs táncban általában pillanatokat, helyzeteket hoztok, nem feltétlenül konkrét történeteket meséltek el. Ebben a mostani témában mi volt az a meghatározó gondolat, amit meg akartál valósítani?
Fülöp L.: Ez egy nagyon lassan megszülető darab volt, több mint másfél éven keresztül készült. Különféle szituációkat néztünk, amiknek vicces módon sok közük volt azokhoz a gondolatokhoz, amik akkor foglalkoztattak minket, kapcsolati téren. Hogy hogyan lehet annak megfelelő formát találni, megjeleníteni. Rengeteg olyan dolgot tapasztalunk, – mi, és persze mindenki más is – aminél nem értjük, hogy miért történt éppen úgy. Ezeket elkezdjük fejtegetni, megtaláljuk hozzá a megfelelő formát, és végül ezekből a jelenetekből épült fel a darab és maga a struktúra.
Milyen személyes gondolat vagy kapcsolódási pont jelenik meg a darabban?
Biczók A.: Az én életemnek egy nehezebb időszakában történt ez a közös munka, úgy gondolom, hogy ez a nehézkesség vagy kapcsolódni képtelenség mindenképp megjelenik az előadásban. Absztrakt módon és viccesen, de benne van az a tehetetlenség, amit abban az időszakban éreztem.
Cuhorka E.: Amikor bent vagyunk a teremben, akkor nagyon egyértelmű minden, hogy hogyan reagálunk egy-egy feladatra, amiket Fülöp hoz. Ezen belül inkább elágazásokat érzek. A mi reakcióinkból, de Fülöp szelektálásával készül a darab. Van egy folyamat, amiből kivágja a hasznos részeket, mint egy filmben vagy fényképválogatásban.
