Áció, káció – indul a nyár, nem csak a diákoknak, a pedagógusoknak is. Az év(ad)záró koncertjére készülő The Teach Boys tanárzenekar tagjaival beszélgettünk.

Felléptek már az iskola szabadtéri színpadán, a díszteremben, az aulában, a lépcsőfordulóban, sőt, egyszer majdnem leszakadt a födém a teremben, ahol zenéltek. A könyvtárat is birtokba vették az idei költészet napja alkalmából, de a jövőben a pincét és az erkélyt is kipróbálnák kreatív koncerthelyszínként. A The Teach Boys már régen átlépte a gimnázium határait: játszottak pubokban, a Dürer Kertben, most szombaton pedig irány a Kertem. Nem kell messzire menni, a Városliget minden része ismerős és biztonságos terület a zuglói Szent István Gimnázium tanáraiból összeállt zenekarnak.

A nagykoncertre készülve egy próbán látogattam meg a bandatagokat. Kiderült, hogy rendezhető be egy nappali próbateremmé, hogy lesz tömeges pizzarendelés a vasárnapi ebédből, és hogy alakítható ki a teraszon lévő kisasztalnál egy ministúdió az interjú kedvéért.

Zenészek esetén is kikerülhetetlen kérdés, de tanároknál még inkább: hogy indult a zenekar? Vagyis a lényegre tapintva (vagy beletenyerelve): mi visz rá pedagógusokat arra, hogy értékes szabadidejüket közös zenéléssel töltsék, és ráadásul ki merjenek állni a diákok elé koncertezni?

„A férfi tanárok közül sokan tudnak gitározni, ami osztálykiránduláson, tábortűznél praktikus és jól hasznosítható tudás” – kezdett bele a történetbe Kovács Péter, a zenekar énekes-gitárosa. „A gyökerek a régmúlt időkig nyúlnak vissza: karácsonyi közös gitározásokhoz, a tanáriban nőnap alkalmából előadott dalokhoz, tiszapüspöki táborokhoz, veszprémi utcazenéléshez. Ezeken közülünk szinte mindenki gyakran felbukkant a hangszerével, de állandó csapatról szó sem volt. A vízválasztót a 2012-es szülői alapítványi bál jelentette, ahol felléptünk néhány számmal, és úgy jöttünk le a színpadról, hogy »Gyerekek, ezt folytatni kell!«. És folytattuk: a tavaszi István-napon már The Teach Boys néven léptünk fel a diákok előtt.”

Honnan jött a név? „Tamás (az együttes szövegírója, énekes-gitárosa - szerk.) dobta be, a The Beach Boys után szabadon. Van egy The Teach Boys Amerikában és Németországban is, szóval sok követőnk van” – mesélték nevetve a zenekar tagjai. „Nászajándékba Tamásnak vettünk jegyet egy Beach Boys koncertre. Meghallgatta őket élőben, és bár nagyon tetszett neki az együttes, azt mondta, még tanulniuk kell, hogy az előzenekarunk lehessenek.”

Az alapítás óta eltelt három évben a legnagyobb értéket az együtt zenélés öröme adta a zenekar tagjainak. „Nem tanultam zenét, de mindig vágytam arra, hogy másokkal együtt játszhassak, és nemcsak tábortűznél, hanem egy nagyobb lélegzetvételű dolog keretében. És hogy ez mindig egyre jobb lesz... ez nekem óriási dolog” – mesélte Lehr-Balló Máté, aki cajónon, mandolinon, gitáron játszik, és az együttes egybehangzó véleménye szerint egy idő után le lett tiltva az új hangszerekről.

„Fura önismereti játék, hogy olyanokra vesz rá a csapat, amiket korábban el nem tudtam volna képzelni. Eleve kizártnak tűnt, hogy ilyen zenével foglalkozzam. Semmi bajom vele, csak nem áll közel hozzám, éppen ezért teljesen új és izgalmas területet fedezek most fel” – mondta Bóka Gábor, a zenekar billentyűse.

„Az élmények egy része inkább a próbákhoz, mint a fellépésekhez kötődik. Minőségi együttlét, ami kiszakít minket a hétköznapok mókuskerekéből. Harmonikus, barátságos közeg alakul ki, ami abszolút stresszoldó hatású. Sok időt és energiát felemészt, de legalább annyit ad is nekünk. Általában nem érezzük áldozatnak” – vetette fel a koncert vs. próba témát Tamás.

Nem kell nagyon a mélyére ásnunk a tanárok mai helyzetének, ahhoz, hogy megértsük, miért is olyan értékes lehetőség a kiszakadás a mindennapokból, akár a fellépések, akár a péntek délutáni együtt zenélések alkalmával. „Teljesen eltérő, hogy kit vezérel a koncert és kit a próba. Engem sokkal inkább az utóbbi éltet” – ismerte be Hermesz Zoltán, aki szájharmonikán és cajónon, valamint egyéb ritmushangszereken játszik. „Bár nincs az emberben ilyen mutató, de sokszor a próbához sincs kedvem, annyira le vagyok amortizálva a hétköznapi problémák miatt. Néhány szám után ez észrevétlenül elcsitul, elmúlik, és amikor végzünk, kicserélve indulok haza, úgy, hogy le tudtam vetkőzni az iskola nyűgjeit és a terhelés defektjét. A koncert az elején inkább feszültség volt, most már hab a tortán.”

Másoknak a kezdetektől fontos volt a fellépés. „Nekem a koncert intenzitás élményt ad” – mondta Tamás. „Művészetekkel foglalkozó emberként van egy viszonylag magas katarzis igényem, amit egy koncert kielégíthet, hiszen bele lehet tenni érzelmeket, beleélést, ami elkezd működni a színpadon. A közönségtől pedig jönnek vissza a jelek, és ez jó értelemben összeadódik, hatványozódik a saját érzésekkel.”

„És felold” – tette hozzá Máté. „Mindenkinek máskor jön el ez a pont, de a koncerten egy idő után együtt vagyunk. Ha szét is csúszik egy szám, akkor is visszajövünk, megvárjuk egymást, kijavítjuk a hibákat. Ez a tudat nagy biztonságot ad fent a színpadon.”

Az összetartó hattagú csapat pedig több szinten is kapcsolódik a nagyobb közönséghez, ami itt és most egyszerre közösség is. „Általában azok járnak a koncertjeinkre, akik kétes jegyre állnak” – mondta Peti, de a többiek komolyra fordították a szót. A diákok előtt életkorukból fakadóan könnyebb játszani, hiszen felszabadultabbak. „Nincs függőség, leomlanak a falak. Közvetlen, baráti viszony alakul ki köztük és köztünk a koncert előtt, közben, után, és ez még eltart egy darabig” – mesélte az élményekről Máté. „Amikor felmegyünk a színpadra, és a közönségben meglátjuk a tanulókat, kollégáinkat és a barátainkat, akkor máris érzem, hogy nem vagyok annyira ideges, de közben jól szeretnék játszani” – mondta Tuba László, aki basszusgitározik az együttesben.

A közönség és a tanárzenekar közti kapcsolat pedig nem csak a színpad és a tanterem két különböző oldalán létezik, vannak átjárások és találkozások. „A három év során többször volt alkalmunk másokkal is együtt zenélni. Előfordult, hogy a kollégáink csatlakoztak (a Kacsints rám! című számban például tanárnők is énekelnek). A Fák Alatt Zenekarral, a jelenlegi vagy öregdiákokkal való együttműködések, közös készülések, zenélések szintén nagy élményként maradtak meg. Legutóbb, a Dürer Kertes koncerten három számot »szimfonikus« változatban játszottunk (egy hegedű-cselló-fuvola hármassal kiegészülve)” – mesélték a vendégelőadókról.

Az együttes a hazai terep mellett a nemzetközi zenei életbe is betört, pontosabban meghívást kaptak a székelyudvarhelyi testvériskolájukba. „Féktelen külföldi turnéként szoktuk emlegetni a hétvégét. Olyan kisbusszal mentünk, amin nem volt fék... vagyis nem volt jó a fék” – számolt be az izgalmakról Peti. „Nekem az a három nap hihetetlen közösségi élmény volt, az utazással, a koncerttel, a kinti kollégák és diákok fogadtatásával.”

Három év közös zenélés, több hazai és külföldi siker után felmerül a kérdés, mennyire szeretné a zenekar kitolni a határokat, és bővíteni a közönséget. „Ebben megoszlanak a vélemények, de szerintem a jövőre nézve is meg kellene maradnunk annál, hogy a saját közönségünknek játszunk. Nekünk is ez az élmény” – osztotta meg véleményét Zoli. „Egy teljesen semleges közönség előtt zenélni egészen más minőséget és más hozzáállást igényel. Ismerősöknél alapból megvan a pozitív hozzáállás, ami persze nem zárja ki, hogy jól kell teljesíteni. A hivatásosok viszont tisztában vannak vele, hogy ha elmennek egy étterembe zenélni, akkor a közönség csámcsog, csörömpöl a villával, és ők pedig háttérzenét adnak. Mi teljesen összeomolnánk, ha nem lenne visszajelzés.”

„Szerintem nem olyan éles a helyzet, mivel a dalaink (mindig), a koncertjeink (egyre többször) teljesen nyilvánosak, bárki aki kíváncsi ránk, meghallgathat, és utána eldöntheti, hogy legközelebb is megteszi-e ezt” – mondta Peti. „Az biztos, hogy a szűk, baráti közönséget semmiképp sem szeretnénk »lecserélni«, és az is, hogy, ha mások esetleg melléjük állnak a koncertjeinken, annak nagyon örülünk.”

A stílus pedig maga a zenekar? Feldolgozásként többnyire mai magyar alternatív számokat játszanak, de nem riadnak vissza más zenei irányoktól sem. Van egy hosszú, folyamatosan bővülő listájuk, ahova mindenki felírhatja kedvenc számait, kívülről is jönnek ajánlások, a koncertekre pedig ezekből válogatnak, de sosem másolják, hanem új formába öntik a dalokat. A számválasztásba pedig egy kis nevelő attitűd is beszivárog: „Magyarországon mostanában születő dalokat is viszünk a fellépésekre. Lehet, hogy a diákok közül sokan inkább Avicii-t hallgatnak, mint Petőfi Rádiót, de itt Quimby-re vagy Kispálra is táncolhatnak” – mondta Peti.

A feldolgozások mellett a kezdetektől jelen volt az alkotói igény, és sorban születtek a saját dalok is. 2013 végén egy szép vasárnapon a The Teach Boys bevonult az iskolába, és Kovács Dániel közreműködésével felvettek három saját számot, amiből 2014 elején jelent meg első kislemezük Vasárnapi iskola címmel. „A tanításból már alaposan megszedtük magunkat, így egyből ingyenesen letölthetővé tettük a három dalt” – mesélték a bandatagok. „Persze a rajongók kedvéért CD formátumban is kiadtuk. Eddig nagyjából százhúsz lemezt adtunk el, és több százan töltötték le.”

A kreativitás pedig nem ér véget az angoltanáriban berendezett hangstúdiónál... Minden fellépésükbe belecsempésznek valami extrát. Legyen az iskolai köpeny fellépőruhaként, egymásba átúszó számok vagy reflektorfényben fürdő osztályterem, ahol a födém hullámzik az ugráló közönségtől, sőt, az egyik lány még azt is elmondhatja, hogy body surfözött a magyarórák helyszínén tartott koncerten.

Az iskolai könyvtárat is megcélozták egy összművészeti produkcióval. „Az idei költészet napjára versfeldolgozásokat adtunk elő a kipakolt, átalakított, besötétített könyvtárban, amit utána fokozatosan világosítottunk ki” – mesélt Laci a friss élményekről. „Hat, mások által megzenésített verset játszottunk. Mindegyik versnek volt egy gazdája, aki személyes, szubjektív kötődéseket és értelmezéseket mesélt róla. Kerestünk hozzá képeket, amiket a háttérben vetítettünk a versek szövegével” – tette hozzá Tamás.

Ami más bandáknak szezonnyitás, az nekik tanévzárás. Még egy nagy év végi buli készül a Kertemben, és utána alkotói szabadságra vonulnak vissza a zenésztanárok. „Nyárra szervezünk magunknak egy Teach Boys tábort, ahol kipróbálunk egy újfajta alkotási folyamatot: leülünk együtt, elkezdünk zenélni, improvizálunk, és meglátjuk, mi sül ki belőle” – mondták el a közeljövő terveiről.

„Hullámzó, hogy mikor mire koncentrálunk. Volt egy kreatívabb szakasz. A legutóbbi koncert után pedig elkezdtük a metronómhoz igazodást. Amikor a fegyelmezettség irányába haladunk vagy magasabb színvonalat akarunk elérni, akkor az nem az alkotói fázis, hanem megpróbáljuk tökéletesíteni azt, ami már van” – mesélte Tamás.

„Nem vagyunk egyformák, nem mindig pontosan ugyanabban az irányban gondolkozunk, és nem tudjuk ugyanazt betenni a közösbe. Ezek viszonylag természetes motívumok – talán nemcsak nálunk, hanem bármilyen közösségben. Ahhoz, hogy ne vezessenek mélyponthoz, arra van szükség, hogy időről időre megálljunk, meghallgassuk egymást, átbeszéljük a dolgainkat. Ezért is várjuk a nyári közös napokat!” – zárta le a beszélgetést Peti a próbaterem mellett, a teraszon kialakított stúdióban.

A felvétel hossza pedig – iskolai keretek közt maradva – pontosan 45 perc. Kicsöngettek.

A zene mindenkié című cikksorozatunkban átlagostól eltérő zenekarokat mutatunk be. Kísérletező, alternatív együttesekről van szó, akik a mainstreamtől távol, elsősorban kisebb közösségeket és szubkultúrákat szólítanak meg, vagy bizonyos esetekben maguk a tagok képviselnek egy jól körülhatárolható csoportot. Amatőrök és profik egymást erősítve, kiegészítve biztosítják a minőségi hangzást és a megkövesedett rutinoktól való elszakadást. Sokszor társadalmi kérdések is foglalkoztatják őket, amit szövegeikben, fellépéseiken és akár workshopokon is képviselnek. Nincs kirekesztés, van helyette sokszínűség és befogadás – hiszen a zene mindenkié!

A sorozat első cikke, a Bélaműhellyel és a Soharózával készült duplainterjú itt olvasható.