A világhírű performanszművész, Marina Abramoviæ készen áll az utolsó nagy előadására. A művész megtervezte saját temetését, amely ígérete szerint egy igazi fekete komédia lesz: színes ruhákkal, tánccal és élő zenével.
Az egyébként kiváló egészségnek örvendő 67 éves Abramoviæ minderről a Kaldor Public Art Project elnevezésű kortárs művészeti találkozón beszélt Sydneyben. A 12 napos performansz rendezvény záróbeszédét a projekt megálmodója, maga Abramoviæ tartotta meg. Ennek részeként felolvasta a művészi hitvallásáról tett kiáltványát. „ A művésznek tiszta öntudattal, félelem nélkül szabad csak meghalnia. A temetése pedig legyen az élete utolsó, legnagyobb műalkotása.”
Abramoviæ már el is készítette a forgatókönyvet – „a legkisebb részletekre is gondolnod kell, a legapróbb művészi instrukciókat is vesd papírra, hogy minden úgy történjen, ahogyan te akarod”.
„Három Marina lesz eltemetve – egy igazi és két hamis. A három Marina a világ három különböző pontján kerül sírba. Azokban a városokban, ahol a leghosszabb ideig éltem – Belgrádban, Amszterdamban és New Yorkban. De az, hogy a valódi test hol nyugszik, örökké titok marad.”
Az utolsó nagy performansz gondolata az egyik legközelebbi barátja, Susan Sontag temetésén fogalmazódott meg benne. Az amerikai író, filmrendező és aktivistát 2004-ben a Montparnasse-on helyezték örök nyugalomra. „Ez volt a legszomorúbb temetés, amin valaha részt vettem, holott Susan maga volt az élet, a derű, a legnagyszerűbb ember, akit ismertem[…] A szertartás után azonnal hazamentem New Yorkba, megírtam a forgatókönyvet és letétbe helyeztem az ügyvédemnél. Az én temetésem nem lehet ilyen!”
Marina Abramoviæ-nak szinte védjegyévé vált a fekete ruha, ennek ellenére azt mondta, az őt gyászolóktól megköveteli, hogy világos színekben („akár rózsaszínben”) jelenjenek meg a búcsúzáskor. A szertartáson Antony (Antony Hergarty – angol énekes, zeneszerző, vizuális művész) fogja énekelni a My Way-t. Még nem mondott igent, de azt gondolom, hogy ha meghalok, Antony bánatában nem fog tudni nemet mondani nekem”.
„45 éve vagyok a pályán. És sosem néztem vissza – mondta beszéde végén Abramoviæ – kizárólag a jövőre koncentrálok, mert, ha egyszer is visszanéznék, azt hiszem, abban a pillanatban holtan esnék össze”.Forrás: The Guardian