Dirty Hit/RCA

Roppant különös zenét játszik a Wolf Alice csapata, aminek életrajzában erre pontosan semmi sem utal. A három pasi-egy csaj bagázs nem sokban különbözik a fejekben az átlagosnál csak egy kicsit hibbantabb brit zenekar képétől, és manapság már az sem számít unikumnak, hogy egy formáció egy misztikus angol novelláról nevezte el magát. Arról nem is beszélve, hogy banda az első próbától a kedvezően fogadott debütalbumig vezető szamárlétrát sem járhatta volna ki előírásszerűbben – NME-hype, BBC-díjak, független lemezszerződés, stb. A My Love Is Cool mégis egy olyan stílusgombolyagra hasonlít, ami minden olyat magába húz, amire manapság, Internet-savvy Spotify-tudósként számítani lehet; viszont úgy, ahogy arra senki sem számítana. A korong gerince mentén végighaladva először találkozunk Cocteau Twins-es álomba ringatással, majd Beach Boys-os popdallal, a harmadik számra pedig már National-tiszteletadáson túl vagyunk, pedig még a felénél sem járunk. Shoegaze, Adore körüli Smashing Pumpkins és az XX is koccint a tagokkal, akik a magas léceket is simán átugró dalokkal kötözik egymáshoz az impressziókat, egy minimum késődélutáni, de inkább koraesti sétához idomulnak a legjobban. Nem is baj, hogy csak a brit lista második helyéig jutott a korong, mert így legalább garantálva van, hogy legközelebb még jobban fognak teperni.

Relapse, 2015