Volt egy klubunk is a Grétiékkel, Sajtklub, ez volt a neve, 15 évesek voltunk. Mindenkinek szeretnie kellett a sajtot, meg persze jó fejnek kellett lennie, ez volt a legfontosabb.

Gréti mindig szerelmes volt valakibe már akkor is, és mindig hirtelen és fanatikusan és kínosan. Akkor éppen Garybe, a hosszúkás fejű, kétméteres angoltanárunkba, akinek volt ugyan egy ilyen kis ékszerdoboz menyasszonya, de a Grétit ez hidegen hagyta. Szóval be kellett venni Garyt is a klubba. Bösajt, az volt a Böbe, Sajti, az volt a Gréti, Sajtka, az volt a Kati, Jusajt, ez meg voltam én. Volt újságunk is. A Garynek nem emlékszem a sajtnevére, de hát gondolom, az se volt valami meglepő és bonyolult. Jártunk a Bükkbe is kirándulni, Gréti hozta a suli fénymásolójában sokszorosított Csíznyúzt vagy valami hasonló nevű félbehajtott hülyeséget, amiben ilyen hahotaszintű viccek voltak, meg receptek, meg tanítottuk Garyt a csúnya magyar szavakra, és Gréti egyszer csinált otthon Garynek Milka csokit is, kakaóporból, olvasztott vajból, meg minden. Semmi köze nem volt a Milka csokihoz, de ez ment akkoriban, házi Bounty, házi Mars, házi Ferrerro, meg ilyenek. Vett egy törzskönyves meglepetés magyar vizslát is a Garynek, amikor az bejelentette, hogy visszamegy Amerikába. Hiába mondtuk mi Grétinek, Gréti, nem kéne az a kutya, az oké, hogy mondta, hogy szereti a kutyákat, de hát érted, hát hogy. Repülő, Amerika, eltartani, meg a többi. Ő azért csak berakta azt a szegény remegő kutyát egy dobozba, piros szalagot kötött a nyakába, és vihogott, hogy el ne szóljátok magatokat, hülyék. Irtó vihogós volt a Gréti, mindig a szája elé tette az egyik kezét, aminek a középső ujja alatt egy szemölcs volt, és úgy, ezt látom most is. A kutyának persze nagyon örülve volt, de mondta a Gary, hogy oh, sorry, én ezt nem tudom magammal vinni. Úgyhogy lett még egy kutyája Grétinek a Berta mellé, aki amúgy egy marha okos foxterrier volt. A Berta meghalt azóta, Gréti is, szerintem már a vizsla is. Amikor hívott Kati, hogy Grétit december 23-án megölték, még élt Apa, és együtt szörnyülködtünk rajta, rázott a hideg, sírtam, meg minden. És még Gréti életében derült ki az, hogy he, figyelj már, te a Grétivel jártál egyetemre? Ja, beszarás, mi? Aztán pár hónapra rá meg az, hogy Jézusom, képzeld, a Grétit megölte a férje.