Hagyományosnak látszó, találékony és lélektanilag is ügyes thriller, amely tényleg az – mármint hagyományos. De aztán mégse. Bonyolult a dolog? Ugyan! Csak egy jó film!
Olyat már sokat láttunk, hogy csönget a szomszéd, helló, én vagyok a szomszéd, be szeretnék mutatkozni, nagyon kedves vagyok, jó környék ez, jó barátok leszünk. Aztán persze, ha ezt egy olyasféle filmben látjuk, mint ez itt, a folytatásban kiderül, hogy a kedves szomszéd nem is kedves, sokkal inkább gyakorló elmebeteg, akinek a hátsó kertjében egy leánynevelde, de minimum kiskutyák százai vannak elásva. Nos, hát valahogy így indul a fura becsöngetőt alakító, s egyben a forgatókönyvért, a rendezésért is felelős Edgerton mozija: csingling, én vagyok a különös régi ismerős, innen a majdnem szomszédból, hoztam egy kis ajándékot, á, semmiség, üdv a környéken! S akik őt fogadják, ahogy ilyenkor ez szintúgy lenni szokott, nagyon szépek, normálisak, azaz nagyon úgy néznek ki, mint akiknek működik a házasságuk, akik elvileg elég jól ismerik egymást. Pedig hát... Dehogy.
Hisz a régi ismeretlen ismerőssel maga a Múltbéli Bűn csengetett be az új életet kezdő párocska életébe, s ha az egyszer becsönget egy ilyen filmben, akkor tutira nem csak az előszobáig merészkedik: meg se áll a hálóig, vagy a dolgozószoba valamelyik titkos fiókjáig. Na de Edgerton filmje nem elégszik ám meg annyival, hogy felmondja a leckét, s írójának-rendezőjének is remek szerepet kínál, megfelelően használja Rebecca Hall sokat próbált, boldogság után sóvárgó tekintetét is, valamint korrekt drámai feladatot ad a leginkább vígjátékokból ismert Jason Batemannek. Eléggé el nem ítélhető módon ügyesen megvezeti nézőjét, lassan és okosan (tán túlságosan lassan, ám ez megbocsátható) csavarint egyet a szokványos ügymeneten, s egy idő után kilép a klisékből, majd kívülről nézi meg, mit is lehet azzal még kezdeni. Lehozza a sztorit a magunk szintjére, oda, ahol mindannyian jártunk már, s sajnos fogunk is még párszor: a hétköznapok hazudozói közé.
A „szokványos és polgári” gonoszságról szól Az ajándék, s úgy teszi ezt, hogy közben azért műfajban akar maradni – ezért van, hogy legalább annyira modoros és elnagyolt, mint amennyire hatásos és igazi. Amivel viszont több és más, mint a többi hasonló thriller: nem csak akar valami fontosat mondani, hanem sikerül is neki. Fejbe vágja az embert, s minden előkép ellenére eredeti módon képes elgondolkodtatni. Nem is rossz ez egy olyan filmtől, ami elvileg tényleg semmire se képes, semmi mást se vállal, csak a szokásos mesét a furcsa szomszédról, aki hozott egy kis ajándékot.
