Már az utolsó cseppek hullanak a parkettára a tegnapi zuhéban elázott, ágytámlára teregetett ruhákról, és visszatér az áram az éjjel még gyertyafényben úszó lakásokba.

És mindenki megnyugodhat: a plázákba is. A világvége elmúlt, menni kell tovább. Az esti viharról lassacskán teljesen megfeledkezünk, hát még az azt megelőző hőségről!

Pedig alig pár napja még nagyon úgy tetszett: a kánikula megérkezett, jól érzi magát, és nem kíván távozni. Bár a hétköznapok még csak-csak elteltek a szerencsés esetben klimatizált munkahelyeken, amíg a kicsik a nagyinál, a vidéki házikó árnyas kertjében, az uzsira kapott dinnyétől ragadós szájjal kergették Bolhást; na de a lassan folyó, már-már olvadozó idő struktúrálása -hétvégente, mikor végre együtt a család- már komoly fejtörést okozott. Lássuk be: a tanácstalan vállvonogatás nem csak a hőség által megfelezett lehetőségeknek volt köszönhető, a "Végre ráérünk. Na de mire is?" dilemma kilenctől kilencvenkilenc éves korig bárhol felbukkanhat. Főleg ha az említett korosztályokba tartozókat egy közös programmal szeretnénk lekötni.



Szóval végre ráérünk. Na de mire is? Például egy kis fesztiválozásra! És ha a Hajógyári-szigetre már kikerült a megtelt tábla, meg egyébként is felismertük, hogy ennél egy fokkal békésebb szórakozásra vágyunk, akkor hajtsunk tovább mondjuk Pilisszentkeresztre. Akik a múlt szombaton így cselekedtek, nagy eséllyel a Pilisi Klastrom Fesztiválra lyukadtak ki. A helyszínre persze a hőség is megérkezett (futva ugyan, de elérte a hat-harmincötös vonatpótlót, hogy minél korábban célba érjen), csakhogy ennyi szalmabábú, csillámtetkó és szappanbuborék között valahogy nehezebb volt észrevenni. Ahogy sok más dologról is könnyen megfeledkezhetett az ember. Nem tudom, hogy a fővárostól való távolság, a környezet, a tiritarka jelmezek és játékok, vagy a fröccs volt-e a felelős; de az egyébként konstans ráncokba gyűrt homlokokról teljesen eltűntek a barázdák. A helyükön egy-két izzadtságcsepp bukkant fel a nagy táncolás közepette. Abból pedig nem volt hiány. Ennyi talpalávaló mellett nehezen is tudtak volna egy helyben maradni azok a talpak. Megszólalt Papó zenedéje, a Netz táncprodukció, és még a Budapest Bár is.

Aggodalomra egyedül a gyerekek beazonosítása vagy legalábbis nyomon követése adhatott okot. A feladatot a fauna legkülönfélébb tagjait megjelenítő arcfestések, valamint az ugrálóvárként is emlegetett szalmabála (amely egy jól irányzott ugrás után "ápol és eltakar") tették igazi kihívássá. Kalandjáték felnőtteknek. A versenyzők számára segítséget nyújtottak a helyben elkészített kitűzők, amiket a kis ezermesterek többnyire saját neveikkel díszítettek fel.



Ahogy erre Papó is emlékeztetett minket: „Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő, mindig esik az eső!” Na igen, az időjárással valahogy sosem tudunk igazán megbarátkozni. Azt még nem sejthetjük, hogy egy év múlva ilyenkor milyen idővel kell majd szembenéznünk, és éppen mi fogja ráncokba gyűrni a homlokunkat, de egy biztos: a Pilisi Klastrom Fesztivál jövőre is a segítségünkre lesz, hogy legalább egy napra megfeledkezzünk minderről.