Ön tudja, mi az a kamor? És az organikus textil? És mindennek mi köze a gyerekekhez? Dömény Klaudia fiatal divattervező Kamorka néven valami egészen újat hozott Budapestre.
Mit jelent a Kamorka név?
Gyerekkorom óta falom a meséket, gyűjtöm a könyveket, így mindenképpen valami ehhez kapcsolódó nevet kerestem. A neten legendák után kutakodva találtam rá a kamorra. Ez egy olyan lény, tündér, védelmező, aki a gyermekágyas asszonyokat és a kisbabákat óvja, ehhez tettem hozzá a kicsinyítő képzőt, így született meg a Kamorka.
Az első kollekciód és a hamarosan megnyíló üzleted is a gyerekekre fókuszál. Miért nem felnőtteknek kezdtél tervezni? Mégis csak egy szélesebb felvevőpiac.
Egy időben egy barátom három tündéri gyermekére vigyáztam, akkor láttam bele először a kicsik mindennapjaiba, akkor kezdtem el érteni a nyelvüket. A kreativitás mindig is jelen volt az életemben, szóval kerestem valami olyan területet, ahol a gyerekek iránti szeretetemet és a kreativitásomat is kiélhetem. Gondolkodtam azon, hogy kismamáknak is terveznék, de most a gyerekruha az elsődleges. Aztán később természetesen jöhet más is. Igazodni fogok az igényekhez, ezért is várom nagyon, hogy megnyíljon az üzletem, mert igazán akkor fogom látni, hogy mit keresnek a vásárlók. Idővel szeretném bővíteni a kínálatot.
A Kamorka fő védjegye, hogy a ruhák organikus textilből készülnek. Mit jelent pontosan az, hogy organikus textil?
Alapanyag szempontjából megkülönböztetünk két textiltípust: vannak a növényi eredetűek és vannak az állati eredetűek. Egy növényi eredetű textil akkor organikus, ha az alapanyagot már mag korától kezdve semmiféle vegyszer nem éri sem a földeken, sem a feldolgozás során. Nagyjából ugyanez az elmélet az állati eredetű anyagoknál is, az állatot nem etetik vegyszerezett vagy hormonkezelt táplálékkal, tehát a bundája, szőre tiszta marad. A textilek színezése során is kizárólag természetes anyagokat használnak fel, leginkább növényi eredetű festékeket. Ezeket a textileket Magyarországon még nem lehet beszerezni, ezért Németországból hozatom őket.
Nemsokára megnyílik az első üzleted.
A megnyitó a Pozsonyi Piknik napján, szeptember 5-én lesz. Az üzlet hangulatában illik a ruhákhoz, skandináv stílusú, rusztikus berendezésű lesz. Szeretném, ha nem csak egy egyszerű üzlet lenne, sokkal inkább egy közösségi tér. Lesz egy játszósarok, mesekönyvek, diavetítő kuckó; tervezem, hogy minden héten tartunk majd diavetítéseket, kézműves foglalkozásokat illetve gyerekjógát.
Ki a célközönség?
Amikor azt találtam ki, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, naivan azt gondoltam, hogy alacsonyan tudom tartani az árakat. Most már látom, hogy az eredeti elképzeléseim irreálisak voltak, de a ruhák mindenképpen megfizethetők lesznek. Úgy terveztem az egész kollekciót, hogy változó ár-érték arányú darabok legyenek benne, például a garbók, amelyek előállítása nem különösebben bonyolult, olcsóbbak lesznek. Ugyanakkor az olyan darabokat, mint pl. a kabátok vagy a kézzel kötött pulóverek, amelyekben rengeteg a munka és az anyag, értelemszerűen magasabb áron lehet majd megvenni. Nagy álmom, hogy egyre szélesebb közönség el tudja érni az organikus ruhákat.
Hogyan készült a kollekció? Minden munkafázisnál jelen voltál?
Noha szerettem volna, lehetetlen volt. Én vagyok a grafikus, a tervező, az üzlet megálmodója, de van egy varroda, egy varrónő, akivel együtt dolgozom. A mindennapi munka során van mellettem egy számomra nagyon fontos és értékes ember, akinek a segítsége nélkül korántsem menne minden ennyire zökkenőmentesen. Vannak munkafolyamatok, amelyek vidéken zajlanak. Eredendően paksi vagyok, még mindig húz oda a szívem, így például a kötötteket a környékbeliek készítik. Ebben édesanyám segít sokat, ő koordinálja ott a dolgokat, tartja a kapcsolatot a „kötő nénikkel” …mert azt ugye mondani sem kell, hogy nem gépi kötésűek a ruháink, minden kézzel készül.
Gyerekeknek egészen más szempontok alapján kell ruhát tervezni – mi a legnagyobb kihívás a munkában?
Valóban, a tervezés során bele lehet futni csapdákba: attól még, mert valami gyönyörűen mutat a rajzokon, lehet, hogy kényelmetlen egy gyerek számára, és hiába szép, sosem fogja jól érezni magát benne. Sok olyan dolgot nem tehetek a ruhákra, amiket felnőttek esetében használhatnék, gyakori probléma a fémérzékenység, ezért fémeket, kapcsokat, cipzárakat egyáltalán nem használok, helyettük inkább gombokkal zárulnak a ruhák, ezek is természetes alapanyagból készülnek (fából, üvegből, kagylóból, kókuszdióból). Ezek kompromisszumok, de nagyon élvezem így a munkát. Megtalálni az egyensúlyt a praktikum, a kényelem és az elveim között.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2015-08-25/7946690/kamorka5.jpg)
Azt, hogy legjobban mire van szükség ahhoz, hogy egy gyerekruha kényelmes legyen, leginkább az anyukák tudják. Szoktál gyakorló anyákkal konzultálni?
Természetesen, hisz ők az igazi szakértők. A modelljeim szüleivel folyamatosan tanácskozom. Egyébként pedig a legnagyobb segítséget maguk a gyerekek nyújtják. Sosem próbababára, mindig gyerekekre próbáljuk az új modelleket, hiszen látnunk kell, hogy állnak, kényelmesek-e… most nemrég például volt egy nagyon macerás farmernadrág, ami valamiért sehogy sem akart úgy állni, ahogy kellett volna, és a modell kislány mondta el, hogy nagyon szúr belülről. És tényleg, az anyag nem volt még bemosatva, ezért érdes volt. Egy ilyen dolgot lehet, hogy én nem is éreznék felnőttként. A gyerekek nagyon őszinték, elmondják, ha nem szeretik a ruhát, ha szorít, ha kényelmetlen, és ez nagyon fontos, elvégre ők fogják majd hordani.