Még élénken emlékszik arra, gyerekként mi fogta meg a zenében és a felnőttekkel közös muzsikálásban, ezeket az emlékeit és az azóta felhalmozott tudást használja Philipp György.
A zeneszerző most a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen viszi színpadra Benjamin Britten A kis kéményseprőjét. Az ifjúsági előadást szeptember 29-én mutatják be a Zeneakadémián.
Benjamin Brittent erősen foglalkoztatta a fiatal korosztály zenei nevelése. Mit lehet tudni ennek a gyökereiről? Mi volt a célja a Let’s Make an Opera (Csináljunk operát) című sorozattal?
Britten népnevelő volt, mint itthon Kodály. Saját műveinek egy részét úgy hangszerelte és írta meg, hogy akár műkedvelő zenészek, vagy zeneiskolások is meg tudják őket szólaltatni. Egy több ezer éve éneklő ország gyermeke volt, s mint ilyen, számunkra talán túlságosan is szofisztikáltan használta fel a teljes brit zenetörténetet és a virágzó zenei oktatási rendszert ezen műveinek megírásához. A Let’s Make an Opera célja sem más, mint hogy gyerekek és felnőttek zenéljenek együtt. Az effajta minőségi együttzenélés minden esetben pozitív bevésődéseket okoz egy gyerekben, magamról tudom, mert én is fel tudom idézni azokat a pillanatokat, amik a zeneszeretetemet meghatározták és megalapozták. Valószínűleg Britten is erős emlékekkel rendelkezett, ezek segíthették őt, amikor a gyerekeknek szóló műveit komponálta.
A Let’s Make an Opera (Játsszunk operát!) zenei anyaga a A kis kéményseprő című gyerektörténetre épül. Mi teszi ilyen népszerűvé ezt a darabot? Britten zenéje mennyire alkalmazkodik a „gyerekfülhöz”?
A kis kéményseprő nagyon szomorú darab, s akik színpadra viszik, sokszor nincsenek tisztában a mű horderejével. A gyerekdolgoztatás ma is létezik, a gyerekjogok sem működnek túl sok országban megfelelően. Ez egy olyan gyerekdarab, aminek a témája nagyon is felnőtt. Azért népszerű, mert kis apparátus játszik benne, a zene szép, fülbemászó, a szereplőket lehet jópofának is felfogni, vannak benne gyerekek, és a főszereplő egy sajnálatra méltó 6 éves kisfiú. De azt a súlyt, hogy egy gyereket tuszkolnak be a keskeny kéményekbe, gyakran feledteti velünk a humoros, néhol bárgyú zene, pedig odafigyelve, ez a humor szándékos, a bárgyúság pedig hangsúlyoz valamit. S meg kell ragadni ezeket a hangsúlyokat, talán ez volt Britten szándéka is, hogy foglalkozzunk közösen ezekkel a világméretű problémákkal.
Milyen rendezői elvek alapján dolgozod fel a darabot? Hogyan válogattad a színészeket, illetve az énekeseket?
A főszereplőnk, Balogh Attila valóban 7 éves, és valóban beférne egy szűk kéménybe, ha hagyná magát. A gyerekek, akik a történet szerint unokatestvérek, a mi szereposztásunkban testvérpárok, akik a Budapesti Énekesiskolában nagyon sokat énekeltek együtt, már részben gimnazisták: Kiss Rita, Kiss Péter, Oláh Berta, Oláh Bori és Berecz Péter. Az unokatestvérek közül a legnagyobb Juliett, nálunk Ducza Nóra lesz, a bejárónő Rowan, nálunk Ambrus Orsi, és a házvezetőnő Mrs. Baggott, aki, bár MRS, a mi szereposztásunk nagy vívmánya, hogy ezt a szerepet Csapó József fogja énekelni. Szándékom szerint ez talán egy kicsit sötétít a figurán, aki így nem egy gonosz északi boszorkány lesz, hanem egy 1810-ben élő láb-és derékfájdalmakkal küzdő zsémbes, rosszindulatú, szőrös öregasszony. A kéményseprőket, Black Bobot, és Clemet pedig Najbauer Lóránt és Varga Donát fogják játszani.
A szöveg egy Dickens által írt régi történetre épül. Mennyire marad hű a rendezés az eredeti szövegkönyvhöz?
A darabhoz Lukin László írta az egyetlen máig is játszott magyar fordítást, mi is abból táplálkozunk, helyenként kiegészítve azt. Ezen felül a dickensi történet nem változik, legfeljebb több hangsúlyt szeretnék fektetni az igazi körülményekre, az igazi problémára, a szegénységre, a gyerekmunkára.
A rendezés része, hogy a közönséget is bevonod az előadásba. Hogyan?
Egy keretjátékot tervezek, amiben lesz lehetőségünk a közönséghez beszélni, megtanítani nekik, hogyan kell részt venni az előadásban, mit kell majd csinálni, esetleg énekelni. Az előadás főleg magyarul és angolul fut majd, egy kis játékos nyelvtanítással egybekötve. Ehhez is szükség van a keretjátékra és egy minimális moderálásra.
Többször is rendeztél már gyerekoperát. Ezt egészen másként kell csinálni, mint egy felnőttoperát?
Mivel nemrég még magam is gyerek voltam, emlékszem az igényeimre, mit szerettem volna látni, hallani akkor. Tulajdonképpen ezeket valósítom meg, s persze tanulok az én fiaimtól is, hogy mik az ő igényeik most. Hogyan hallgatnak zenét, mit jegyeznek meg egy színházból. Alapos felkészülést, utánajárást igényel az, hogy egy gyerekelőadás ne sértsen érdekeket, és hogy egyetemes tartalmú, megkérdőjelezhetetlen legyen mindenkinek. Mégis legyen szórakoztató, interaktív és elgondolkodtató. Ez benne a nehéz, de nagyon szeretem, mikor minden részlet a helyén van.
További információk a Gyermekoperáról itt.
