Samuel Lefeuvre kezében is ott a tuskó, és akárcsak a Tuskó Lady a Twin Peaksben, maga is leleplez majd valamit a mögöttes világból.
Samuel Lefeuvre francia táncos-koreográfussal az L1danceFest 2015 keretében szeptember 15-én és 16-án a MU Színházban megtekinthető, monoLOG című táncelőadásáról Komjáthy Zsuzsanna, az L1 Egyesület Kritikai Önképző Műhelyének (KÖM) tagja beszélgetett.
„Egy tuskót cipelek, igen. Viccesnek találod? Semmi vicc nincs benne. Minden mögött értelem sejlik. Értelem, ami olykor az abszurdra is magyarázatot adhat” – vezeti be Tuskó Lady a Twin Peaks első epizódját. De vajon mit tudhatunk az értelemről, ami a dolgok mögött sejlik? – erről kérdeztük a monoLOG koreográfusát.
MonoLOG című koreográfiádhoz David Lynch kultikus sorozata, a Twin Peaks adta az ihletet. Hogy kicsit pontosabban fogalmazzunk: a Tuskó Lady. Miért éppen ezt a karaktert választottad? Annyi inspiráló szereplő van a sorozatban…
Imádom a Twin Peaks-t, és az összes figurát benne! Viszont ez volt az a karakter, ami mindig is mély hatást gyakorolt rám; az egyes epizódokhoz forgatott bevezetői különösen lebilincselőek. Csak tartja a tuskóját, egyenesen a szemed közé néz, és a maga titokzatos módján a világ szépségéről és abszurditásáról beszél. Nagyon inspirált Tuskó Lady egyedi szerepköre is: egyfajta modern orákulum ő, akit az emberek egyszerre csodálnak és félnek. Ami azt illeti, elég sok hasonlóságot fedeztem fel közte és a táncos-előadó szerepe között. Titokzatos nyelven, sokat sejtetve, mégsem feltétlenül közérthetően valamiről mesélni – egy nyelven, ami (részemről) a fizikalitásban sarjadzik, és amit többnyire egyáltalán nem egyszerű vagy nem éppen kellemes közvetíteni. Az emberek pedig szinte isszák ezt a nyelvet.
Hogyan választottad ki a tuskót, amivel táncolsz a koreográfiában? Egyáltalán, állandó táncpartneredről van szó, vagy azért időnként cserélgeted?
A szüleim kandallójából mentettem ki, azóta mindig vele táncolok.
Előfordul, hogy beszélsz a tuskóhoz? Vagy, kapsz tőle okkult instrukciókat arra vonatkozóan, hogyan is kellene táncolni?
Tuskó Lady figurájából inspirálódva nekem is a tuskó súgja meg, hogy kit válasszak ki magamnak a közönség soraiból, akiből erőt meríthetek… Számomra a tuskó jelenti az előadásnak mindazon aspektusát, amelyeket nem irányíthatok. Honnan jön az inspiráció? Miért jönnek egyes mozdulatok ösztönösebben, mint mások? – A tuskó jelkép; az inspirációt jelöli.
A Twin Peaks a valóság és a fantázia között fakasztott bizarr kontextusba ágyazott alkotás. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyfajta köztességben/küszöbön játszódik. Mit gondolsz, hogyan képes a tánc felkelteni és megjeleníteni a köztességet? Szembesültél a tested korlátaival például?
Utána kellett néznem, mit jelent az, hogy köztesség... Elég érdekes! És nagyon jól megvilágítja azt, amire a táncban törekszem… Különösen a monoLOG esetében. Itt ugye az előadás ritualitása kiemelten fontos, tulajdonképpen ezzel az aspektussal játszom. A célom a mögöttes dolgok csatornájává válni, és közvetíteni azok, illetve a közönség között.
Egyébként a tánc számomra maga is egy olyan kifejezési mód, melyen keresztül megjeleníthetjük azokat a dolgokat, amikre nincsenek szavak, sem a szimbolizálásuk gyanánt szolgáló alkalmi gesztusok. A tánc egy sajátos mód; a nyelv és a gesztusok mögött tomboló érzésekkel és erőkkel tud összekapcsolni. Persze, ami engem illet, a koreográfia nyelvezetét mindig az adott karakter realitásából bontom ki; nem szoktam például tánctechnikákra vagy betanult mozgássorokra hagyatkozni. Egyszerűen hagyom, hogy a dolgok belülről nőjenek ki belőlem, és az idea, a vágy által megérintsenek valami mögöttest…
Ez biztos furcsán hangzik… És azt azért tegyük hozzá, hogy a monoLOG természetesen azokon a mozgásminőségeken alapul, amelyekkel én személy szerint szívesen dolgozom. Ezek a minőségek a valóságot a fonákjáról leplezik le, azt a torz világot hordozzák magukban, mely a mögötteshez kapcsolódik – legalábbis szerintem. De bizonyos értelemben persze ezek a mozdulatsorok teszik egyáltalán azt is lehetővé, hogy előidézzem ezt az állapotot, és inkább „legyek”, semmint „eljátsszak” egy karaktert. Segítik, hogy megszálljon az előadás ideája, kiálljak a közönség elé, és ahogy alávetem magam az érzéseknek, az intuíciónak és a mozgásnak, átadjak nekik valamiféle „sejtelmet”.
Minél többet beszélek erről, annál őrültebben hangzik…
Ami pedig a fizikai korlátokat illeti, már egy ideje azon vagyok, hogy áthágjam őket. Hogy megtaláljam a testem határait, és egy kicsit tovább merészkedjek. A szóló egyik sötétebb oldala, hogy olyan távoli pontra jussak benne (egy sejtésbe), ami már a fizika törésvonalán helyezkedik el. Ebben az értelemben a testem korlátaival való szembesülés nagyon is a játék része, a cél pedig, hogy kitoljam őket. Ez egyébként az antik színház ritualitásához, vagy az antik cirkuszhoz is kapcsolható, ahol ugye a közönség eleve azért jött, hogy határátlépést láthasson: láthassa, ahogy a színész meghal (ténylegesen, vagy eljátszva.)
Mondanál pár szót a hátteredről? Kikkel és milyen társulatokkal dolgoztál vagy dolgozol együtt? Vannak példaképeid, mestereid?
Hatéves korom óta táncolok. Normandiában két fantasztikus nőtől: Michèle Latini és Claude Béatrix művésznőktől balettet és kortárs táncot tanultam. A balett technika, amit tanítottak nekem, nem volt esztétikától terhes, és egy speciális harcművészeti forma, a Kinomichi köré szerveződött, emellé jött még a kortárs technika sok talajmunkával. Előbb a CNDC-hez (Centre national de danse contemporaine) kerültem Angersbe, ahonnan egyenesen Brüsszelbe mentem, hogy együtt dolgozhassak Michèle Anne de Mey-jel. Dolgoztam ezen kívül Alain Platellel, Lisi Estarasszal, és öt éven keresztül a Peeping Tom társulattal is. Ezt követően önálló kutatásba kezdtünk Raphaëlle Latini zenésszel. Most saját együttesem van Brüsszelben, amit az argentin Florencia Demestri koreográfussal együtt vezetünk.
Azt nem mondanám, hogy lennének példaképeim vagy mestereim… Csak azt, hogy nagyon mélyen hatott rám az Alain Platellel, Franck Chartierrel, Gabriela Carrizvaloval (Peeping Tom) és Florencia Demestrivel való együttműködés, illetve Benoît Lachambre és Meg Stuart munkái.
Milyen tánctechnikákat alkalmazol ebben az előadásban, és általában?
Ezt nem könnyű szavakkal körülírnom… Ahogy korábban is említettem, számomra sokkal fontosabb egy adott érzéshez, semmint egy konkrét technikához kapcsolódni. És ha egyszer a kapcsolat már megvan, persze a tapasztalatom és a tudásom is fontos szerepet kezd játszani. De nem bízom magam egy adott technikára.
Ha választanod kellene 3 szót, ami leírja a művészetedet, mik lennének azok?
Most már azt mondanám, hogy köztes J Köztes tánc színház? (Azt hiszem, nem igazán vagyok jó ebben a feladatban…)
Jártál már Magyarországon? Mit tudsz az itteni táncéletről?
Többször jártam már Budapesten (a Peeping Tommal felléptünk a Trafóban, és a Les Ballets C de la B-vel a Szigeten). Viszont azt kell, hogy mondjam, sajnos nem sokat tudok a magyar táncéletről… Remélem, a fesztiválon majd pótolhatom!
