A Müpamozi jövő hét elején induló sorozata a 85 éves operatőr, Zsigmond Vilmos pályájának meghatározó filmjeit vetíti újra. A vetítéssorozat szeptember 28-án Spielberg klasszikusával, a Harmadik típusú találkozásokkal indul.

Zsigmond Vilmos egy tavalyi interjújában azt mondta, sikerének titka többek közt, hogy jókor került Hollywoodba. Az '56-os forradalom után egykori filmművészetis iskolatársával és barátjával, Kovács Lászlóval úgy döntöttek, Amerikában kezdenek új életet, nyelvtudás és tapasztalat nélkül azonban sokáig a filmgyártás közelébe se kerültek. Az 1971-ben leforgatott első nagyjátékfilmje – a Peter Fondával forgatott A bérmunkás –  után  azonban sorra jöttek a felkérések Hollywood legnevesebb rendezőitől.

A Müpamozi Zsigmond Vilmos retrospektív sorra veszi az operatőr páratlan karrierjének legfontosabb mérföldköveit jelentő filmeket, amik jól érzékeltetik termékeny és sikeres pályájának meghökkentő sokszínűségét.

A Müpa Zsigmond Vilmos filmjeit bemutató sorozatának első darabja a Harmadik típusú találkozások, az a film, amellyel elnyerte a legjobb operatőri munkáért járó Oscar-díjat 1978-ban. Spielberg ikonikus sci-fije négy évtized múltán is alapműnek számít a tudományos-fantasztikus filmek körében. A Zsigmond által teremtett fények, színek és kompozíciók kultusz értékű vizuális nyomot hagytak a filmtörténelemben és a nézőkben egyaránt.

A Michael Cimino rendezte A szarvasvadász saját bevallása szerint egyik kedvenc munkája, olyan tökéletes alkotás, ami csak egyszer adatik meg az életben. Amikor 1979-ben a nyugat-berlini filmfesztiválon bemutatták, a Szovjetunió és természetesen a szocialista országok képviselői tüntetőleg kivonultak a vetítésről, és visszavonták filmjeiket a programból. A mai napig az egyik legnagyobb hatású vietnámi háborús drámaként jegyzett film szereposztása ma is megállná a helyét: Robert De Niro mellett az épp szárnyait bontogató Meryl Streep és a zseniális Christopher Walken látható. A film 29 díjat gyűjtött be, 9 Oscar jelölésből ötöt váltott díjra, a Golden Globe-on és a BAFTA-n (a Brit Filmakadémia díjátadója) is elismerték. Utóbbin a legjobb operatőri munkáért Zsigmond Vilmos vehette át a díjat.

Robert Altman kosztümös filmjében, a Warren Beatty és Julie Christie főszereplésével készült McCabe és Mrs. Millerben Zsigmond Vilmos látványos és nehéz operatőri feladatot kapott. Sajátos kameramozgásával, varióval, speciális szűrőkkel roppant erős vizuális atmoszférát teremtett, ami még Stanley Kubricket is lenyűgözte. Bár a McCabe és Mrs. Millerben új alapokra helyezte a western-fotográfiát, de Michael Cimino újabb filmjében még ezt is sikerült meghaladnia. A mennyország kapuja tökéletes bizonyítéka Zsigmond egyedülálló látásmódjának, amely során úgy fotografál hatalmas terekben mozgó - táncoló, görkorcsolyázó - embereket, hogy közben a néző is részese legyen a mozgásélménynek. Bár mind Zsigmond, mind Cimino remekműnek tartotta az elkészült alkotást, a fogadtatás messze elmaradt a várttól.

Viszont - talán éppen a látvány rendkívülisége miatt - a mai napig élő filmtörténeti különlegesség. Ezért aztán 2012-ben digitálisan restaurálták, és be is mutatták a Velencei Filmfesztivál Velencei klasszikusok szekciójában. A Mel Gibson és Jodie Foster főszereplésével készült Maverick merőben eltér az addig forgatott filmjeitől. Sokkal több a közelkép, az arcok, a gesztusok nagyon látszanak, a kamera sokkal szűkebb terekben forgolódik, mint azt Zsigmond Vilmos az előző westernjeiben tette. Ördögien izgalmas poros, füstös, párás képsorokat alkotott, ha úgy tetszik, a történetbe épített „szűrőkkel” operál végig a filmben. Persze ettől a westernkomédia nem vált filmtörténeti klasszikussá, de kitűnően példázza, hogy a klasszikus műfajokra épülő komédiák, bohózatok, paródiák csak akkor működnek jól, ha a filmcsinálók ismerik, tisztelik, s közben kreatívan újrafogalmazzák az eredetit.

A sorozat zárófilmje a Brian De Palma rendezte Fekete dália sorrendben a harmadik Oscar jelölést hozta meg Zsigmondnak. A film műfaja neo noir, amely felidézi a '40-es, '50-es évek jellegzetes műfaját, a film noirt, úgy, hogy közben az eredetitől eltérő módon nem fekete-fehérben, hanem színesben forog. A Zsigmond Vilmos által felépített látványvilág magáért beszél: a képek elmozdulnak monokróm irányba, úgy színes, hogy közben egy kicsit fekete-fehér. A filmkockák világa az adott jelenet meghatározó alapszínéhez igazodik. Néha kicsit beégeti a képet, néha szürke, néha kicsit napszítta, néha a barnult fotók hangulatát idézi.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. A házigazda ezúttal is Réz András lesz, akitől a vetítések alkalmával sok érdekességet tudhatunk meg a filmekről.

A sorozat a Magyar Filmalap támogatásával valósul meg.