Az első számú gyanúsított a gyilkosság helyszínén dolgozó Josefa, a Bolond lány, de nem kell sokat beszélnie ahhoz, hogy kiderüljön, talán mégsem ő a gyilkos.
Nem kell különösebb szimbolikát keresni A bolond lány című bohózat Karinthy Színházban bemutatott verziójában. A teátrum alapító-igazgatója, Karinthy Márton korábbi rendezései alapján következtetni lehetett arra, hogy tisztességes, igényes és hagyomány- és szöveghű előadásban lesz részünk. Bár éppen Karinthy az az alkotó, aki kifejezetten nehezményezi, ha előadásaira a kritikusok előítéletekkel ülnek be, s ebből kifolyólag ő már előre tudja, mit fog olvasni a rendezéséről. Ettől függetlenül, rendezői habitusa és színháza is olyan markáns stílusjegyeket visel magán, amelyeket képtelenség nem észrevenni. De ezúttal az „előítélet” nem volt több annál, minthogy múlt századi színjátszást és életszemléletet tükröző darab elébe nézek.
Minden elképzelésem beigazolódni látszott, ugyanis Buda „egyetlen magánkézben lévő színháza” valóban hozta a formáját. Amikor felmegy a függöny, egy impozáns párizsi lakásbelső, - mint később kiderül, ügyvédi iroda - fogad minket, háttérben a francia főváros polgári épületeivel, amelyek akár a margit-rakparti Palatinus-házak is lehetnének. A mindvégig egy helyszínen játszódó előadás fontos tényezője a régimódi lift, amelyhez még liftszolga is tartozik. Ott van a szobában a mérleget tartó istennő szobra is, elvégre bűnügyi történet elevenedik meg a színen. A krimiszál csupán egy laza szerkezetű váz, amelynek egyetlen funkciója van: nem túlságosan stabil talapzatként szolgál arra, hogy erre építkezhessen a szerző. A múlt század közepén íródott darab színtiszta humor, amely ha néhol erőltetettnek is hat, mindvégig felüdülést hoz. A történet Sévigné vizsgálóbíró hivatali szobájában akörül forog, hogy ki gyilkolta meg Migeul Ostost. Az első számú gyanúsított a gyilkosság helyszínén dolgozó Josefa, de nem kell sokat beszélnie ahhoz, hogy kiderüljön, talán mégsem ő a gyilkos. Az előadás végig azzal játszik, hogy hol Josefára tereli a gyanút, hol bebizonyítani igyekszik ártatlanságát, leginkább úgy igazolva azt, hogy a lány az egyszerű emberek természetességéből fakadóan még saját magát is képes előnytelen helyzetben feltüntetni.
Szerencsére az előadás szereplői képesek bejátszani a rendelkezésükre álló teret. Mindenki otthonosan mozog az egymással szemben elhelyezett két íróasztal, a könyvespolc és a székek előtt, utóbbiakon egyre több lehetséges gyilkos követi egymást. Nagyon hamar kiderül, hogy amit három felvonásban látunk, az tulajdonképpen Földes Eszter jutalomjátéka. A 28 éves színésznő Josefa Lantenay szerepében minden, amit szerep kívánhat megformálójától: úgy játssza el a vidéki lányt, hogy egyszerre sajnáljuk és kicsit mérgesek vagyunk erre az egyszerű teremtésre. Jelenlétében mégis benne van az a kettősség, amely arra készteti a nézőt, hogy azt higgye, "kis szajhácska a nő" (Catullus szavaival élve), más megvilágításból azonban nem több egy naiv és buta lánynál, aki kicsit „habalykás”. Habár Josefa vaskos vidéki tájszólással beszél, és ez már önmagában szórakoztató kell hogy legyen, minden egyszerűségről árulkodó mondata mellett apró gesztusai, pillantásai is rendkívül nevettetőek. Ha éppen nem ő van középpontban, a színpad széléről is kacsint, nyelvet ölt, grimaszol vagy éppen szoknyáját húzogatja. Senki nem gondolta volna, hogy az, hogy a bolond lány nem hord bugyit, két és fél órán keresztül megbízható humorforrás maradhat. Nem kell túlságosan élesszeműnek lenni ahhoz, hogy feltűnjön: egy-két első sorban ülő idősebb úr szintúgy csatlakozna az elsőügyes bíróhoz és a törvényszéki írnokhoz, hogy meglesse, vajon tényleg van-e valami a lány virágos nyári ruhája alatt.
Szabó P. Szilveszter, az Operettszínház művésze a műfaj szabályaihoz mérten játssza a fiatal bírót, akinek a karrier és a morális értékrend között kell választania. Néhol túlságosan ódivatú az, amit csinál, de ebben a környezetben a patetikusság nem különösebben szemet szúró. Szirtes Gábor, a könyökvédős írnok szerepében a címszereplőhöz hasonló lehetőségek birtokosa, és a tehetséges karakterszínész meg is ragadja az alkalmat, számtalanszor nevetteti meg a közönséget. A szereplőgárdából még Csonka Andrást érdemes megemlíteni, csak nem kifejezetten remekléséért. Jobb színész ő annál, mint hogy rutinból végignyomja az egykedvű, fásult milliomost. A Karinthy Színház ezúttal is bebizonyította, hogy mindig van haszna, ha a legkülönfélébb típusú színészeket rakja össze egy-egy előadás erejéig.
A bolond lány példája rámutat arra, hogy anélkül, hogy különösebben variálnánk Marcel Achard 1960-ban írt színművét, az így is működik. Vannak darabok, amelyeknek nem tesz jót, ha nagyon ráerőltetjük a jelenkort. Nem számít, hogy a történet jól ismert mű, elfelejthetjük a klasszikus polgári színjátszást, elhessegethetjük az ódivatú atmoszféra miatti esetleges ellenérzésünket, mert valójában mégiscsak egy új utazás kezdetén állunk. Földes Eszter számára az út még csak most kezdődött, s igencsak érdemes őt útja során figyelemmel kísérni.
