Divinyi Réka és Goda Krisztina párosa a kortárs magyar filmgyártás legjobban együttműködő, sőt, legsikeresebb párosa. Új munkájuk sajnos minden szempontból csalódást keltő.

Eddigi három munkájuk (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem, Kaméleon) utolsó darabja után hét évet kellett várni az újabb közös filmre, mely nem csupán egy érzékeny és merész témához nyúlt, de ráadásul sokáig a Filmalap legnagyobb támogatási összegének birtokosa is volt. A történet helyszíne egy fiktív magyarországi város, Pongrácbánya, valamikor napjainkban - illetve pár évvel ezelőtt, mivel a karton cigi lenyúlásához még a vegyesboltot kell megcélozni. Két, félárván maradt gyerek próbálja valahogy túlélni a kamaszkort, és míg a kisebbik fiúnak (ifj, Vidnyánszky Attila) hosszútávfutói tehetsége kitörési lehetőséget jelenthet, bátyja (Klem Viktor) azonban csak sodródik haverjaival - a kisebb stikliktől egy szerencsétlen félreértés következtében egészen a fogdáig. Ekkor érkezik az új főkapitány, Ács János (Fenyő Iván), akit saját kérésére helyeztek át ide, és akinek határozott elképzelései vannak arról, mit lehet tenni a lázadozó ifjúsággal: szerinte csak egy Cél kell nekik, hogy lehet megtisztítani a várost és helyreállítani a Rendet: csupán tiszta célra és jövőképre van szükség, aminek elérése érdekében aztán már bármire hajlandóak.

A kortárs magyar filmek alig-alig reflektálnak a minket körbevevő, közvetlen magyar valóságra, és ha meg is teszik, vagy teljesen elemleve, allegóriákban fogalmaznak, vagy vígjátékba csomagolva   - alig két éve ugye pont egy romantikus vígjátéknak, a Coming Outnak kellett beszélnie a melegekről, toleranciáról és homofóbiáról. Értékelendő tehát az érzékeny, merész és tényleg kockázatos problémafelvetés, de a megvalósítás már közel sem olyan átgondolt és precízen kivitelezett, mint amilyen tervvel az új rendőrfőnök megérkezik a városba. Pár semmitmondó, üres mondat, megnyerő mosoly, ha kell, kemény fellépés - ennyiből áll az új rend képviselete, és olyan, mintha ennél, a választási szórólapra is kevés elemből raknák össze nem csupán a figurát, de azt is, amit képvisel. Egy olyan filmnél, ami az egyik legégetőbb és legnagyobb problémáról kíván szólni, vajmi kevés pár kemény parancsszó, vagy néhány olyan mondat az új és szebb idők eljöveteléről, ami egy lakossági fórum megnyitásához is kevés lenne. Jó lenne látni valamit egy paramilitáris, magukat teljes mértékben pozitív színben feltüntető gárda felépülésének lélektanáról, ám a meggyőzés logikáját itt a botok, baseballütők és nullásgépek egyre gyakoribb feltűnése jelzi csak - miközben talán nem véletlen, hogy az utóbbi években épp Németországból kerülnek ki a csoportképződés dinamikáját vizsgáló darabok, mint amilyen A kísérlet, vagy a Hullám volt.

Mindehhez nem csupán a karakterek felszínessége, a logikailag erősen megkérdőjelezhető, vagy épp előre kiszámítható fordulatok, a helyenként kulcsfontosságú motivációikat is felülíró, értelmetlennek tűnő időkezelés, és a való életben használt beszédtől (és szlengtől) kilométernyi messzeségben levő mondatok társulnak, hanem szegényes kivitelezés is - ami a rekordnagyságú (790 milliós) támogatás fényében különösen bántó. Így lesz a várost rettegésben tartó bűnözési hullám ábrázolásából egy kocsifeltörés és két behatolás a sarki kisboltba, pár rúd kolbász reményében.

Ahogy a szereplők nagyívűnek szánt, ám valójában üres szólamai mögött sem látjuk azt, amit kellene.

Fekete Tamás