Érdekes társaság gyűlt össze egy esős őszi estén a Libegő alsó végállomásánál. Taxival, limuzinnal, no meg a 102-es busszal érkeztek a vendégek Bell nagykövet meghívására.

A fogadást azért nem a nagykövetségen, hanem a Zugligeti úti rezidencián, a nagykövet és férje budapesti lakhelyén tartották, mert az összejövetel célja az volt, hogy a vendégek – galériatulajdonosok, képzőművészek, filmesek és muzeológusok – megismerhessék a frissen ideszállított műkincseket. De ne gondoljunk aranyozott rámájú klasszicista csatajelenetekre, vagy a Ming-dinasztia korából származó porcelánvázákra: ez a gyűjtemény szigorúan amerikai kortárs művészek munkáiból áll, méghozzá a legnagyobbakéból: Robert Rauschenberg, Barnaby Furnas, Frank O. Gehry, Rachel Hovnanian csak pár név az alkotók közül.

De hogy kerültek ezek a művek Colleen Bell rezidenciájára? A dolog mögött egy Amerikában közismert tévés személyiség, Ellen Susman áll, aki egy olyan kormányhivatalnál dolgozik, amelyre nem kisebb feladatot bíztak, minthogy kortárs amerikai képzőművészeti alkotásokkal lássa el a nagyköveteik rezidenciáit. Tudniillik ez is része az amerikai országimázsnak.

Úgy tűnik, hogy Önnek nagyon érdekes munkája van. Elmesélné, mit is csinál pontosan?

Az „Art in Embassies” program igazgatója vagyok. Ez egy a nagykövetekéhez hasonló diplomáciai státusz.  A kinevezésem addig tart, amíg Obama elnöknek le nem jár a mandátuma, tehát 2017-ig... – ez sajnos már nincs is olyan messze.

A programban tizennyolcan dolgozunk, hét kurátor, és a szerkesztők. Minden kiállításunkhoz készül egy kiadvány is, ezek általában kétnyelvűek, mint pl. ez a mostani, de azokban az országokban, ahol két hivatalos nyelv is van, háromnyelvű katalógusokat készítünk. Ezen kívül van egy webmenedzserünk, és számos egyéb segítőnk. Évente átlagosan hatvan időszaki kiállítást tartunk a külképviseleteinken, ezen felül van öt állandó kiállításunk is, és művészeti csereprogramjaink, sőt, beszélgetéssorozatokat is szervezünk a kortárs képzőművészetről.

Mi az „Art in Embassies” története? Kinek az ötlete volt, hogy kortárs művekkel lássák el a rezidenciákat?

Kennedy elnöké. Ő hozta létre a programot 1963-ban. Ezt megelőzően nem sok műalkotás volt a követségeinken. Az egész úgy kezdődött, hogy néhány jó ízléssel megáldott nagykövet-feleség elkezdett műalkotásokat kölcsönkérni a MOMA-tól (Museum of Modern Art). A kezdeményezés politikai körökben is tetszést aratott, mivel a kormány felismerte benne annak a lehetőségét, hogy az amerikai értékeket, szellemiséget a művészeten, illetve a konkrét műveken keresztül közvetítse. A szólásszabadság, az önkifejezés szabadsága, és más olyan gondolatok jelentek meg egy-egy műben, amelyek bizonyos országokban tabutémának számítottak. A művészeten keresztül sikerült ezekkel az eszmékkel átlépnünk a földrajzi és az ideológiai határokat is. Tehát Kennedy elnök volt az, aki formát adott a programnak, de egészen 2005-ig kizárólag időszaki kiállításokat szerveztünk a nagykövetségeken.

Nagykövetségeken?

Rezidenciákon. Bár a program neve „Art in Embassies”, valójában a nagyköveti rezidenciákon rendezzük a kiállításokat, hiszen ez az a tér, ahol a fogadások és más társas események zajlanak.

Igen, de ezek a terek csak a kiválasztottak számára hozzáférhetőek, a nagy nyilvánosság előtt zárva maradnak – ami persze érthető, hiszen bizonyos fokig az illető nagykövet intim szférájáról van szó, nem beszélve arról, hogy a rezidenciák védett épületek. Ezért más országok inkább kulturális intézeteiken keresztül teszik a nagyközönség számára elérhetővé a műveiket. Miért működik ez másként az Önök esetében?

Nekünk is számos olyan múzeumunk, kiállításunk van, ahol a nagyközönség is találkozhat az amerikai művészettel. Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy külföldi kollégáim irigyelnek minket azért, hogy kortárs műveket kölcsönzünk a nagyköveteinknek. Pedig ez is a diplomácia része, és számunkra fontos, hogy ne csak a nagy tömegek Amerika-képét, de a döntéshozókét is formálni tudjuk. A lelkes érdeklődőknek pedig mindig azt szoktam mondani, hogy van egy csodálatos honlapunk, ahol az összes kiállított mű megtalálható egészen 1994-ig visszamenőleg. Hál’ Istennek a közösségi média segítségével napjainkban a műalkotások sokkal könnyebben hozzáférhetőek, mint korábban.

Világszerte szervezünk kiállításokat a külképviseleteken is, ott a művek egy sokkal szélesebb közönséghez jutnak el. Ha megnézzük a statisztikákat, azt látjuk, hogy az elmúlt egy évben világszerte közel tízmillió ember folyamodott amerikai vízumért. Bár csak 2,6 millió kapta meg a beutazási engedélyt, de ez akkor is azt jelenti, hogy tízmillió ember fordult meg ezekben a „kiállítóterekben”. Ez rengeteg látogatót jelent. Általában ezeken a kiállításokon – például Kínában is – a kortárs amerikai műveket az adott ország műalkotásai mellett állítjuk ki. Ennek is pozitív az üzenete – persze ez sem más, mint a legjobb értelemben vett kultúrdiplomácia.

Különösen tetszik a programban, hogy maga a nagykövet is aktív résztvevője, ha úgy tetszik, kurátora a kiállítandó műveknek...

Valóban. Persze a nagykövetek között is vannak aktívabbak, és a művészetet kevésbé sokra tartók. Nagyon szerencsések vagyunk, mert a budapesti nagykövetünk ért a kortárs művészethez, ő és a férje ismert műgyűjtők, és mint az az alább látható kisfilmből is kiderül, Colleen sok időt szentelt arra, hogy kiválassza a legjobb alkotásokat. De nem pusztán csak esztétikai szempontok alapján döntött, kifejezetten figyelt arra, hogy nők által készített, és nőkről szóló munkák is bekerüljenek az anyagba, illetve szűkebb hazájának, Kaliforniának a művészeit is előszeretettel válogatta be.

Vannak más jellegű elemei a programnak?

Az időszakos és állandó kiállításokon kívül, elsősorban művészeti témájú beszélgetéseket szervezünk világszerte. De volt például egy projektünk a Védelmi Minisztériummal közösen Serving Abroad címmel – amelyben katonákat kértünk fel arra, hogy küldjék el a legjobb fotóikat. Ezek a képek aztán veterán kórházakban kerültek bemutatásra, illetve létrejött egy állandó kiállítás is Coloradoban.

Hogy egy másik példát említsek: nemrég készült egy hatalmas steppelt takaró hatvan ország és harminc amerikai állam művészeink részvételével, ezt Guatemalában állítottunk ki. Ezen kívül most fejezünk be egy projektet amerikai őslakos művészekkel, akik sajnos nagyon alulreprezentáltak az amerikai művészeti életben. A projekt keretében öt indián művész tíz képét állítjuk ki Joe Biden elnökhelyettes rezidenciáján. Nagyon izgalmas olyan alkotók munkáit a nagyközönség elé tárni, akik még nem kaptak elég figyelmet... vagy különleges műveket és művészeket olyan országokba eljuttatni, ahol még nem ismerik őket. A kultúrdiplomácia küldetése, hogy átíveljen a határokon, és pontosan ez a mi munkánk lényege is.