Nem rossz az új Bond-film, csak olyan úrias kényelemmel áll saját magához. Arra mindenesetre kiváló, hogy utána még jobbnak tűnjön az egyébként is zseniális Skyfall.
Hogyne, hát természetes, nem lehetett azt még egyszer megcsinálni, amit Sam Mendes és stábja kihozott a sorozatból három éve. A Skyfall minden szinten túlugrotta a franchise határait: dögös volt, intelligens és szokatlanul katartikus. Nem biztos, hogy az összes rajongó szerint az volt a legjobb Bond-mozi, de tuti, hogy a legjobb film volt a Bondok között. Innentől persze hiába ugyanaz a rendező (meg ugyanaz a Daniel Craig), legfeljebb csak annyi sikerülhetett volna, hogy utolérik csúcsformájukat – már ha persze nem akartak volna valami durvával befűteni Bondnak. De nyilván nem akartak, hogy is akartak volna, majd pont most, amikor végre megint olyan szép lett minden? Annak idején már az is komoly változást jelentett, hogy a 007-es kimozdult saját kacsingatós karikatúraszerűségéből, s a mihez tartás, meg a példamutatás végett megmutatta, hogy ő is tud olyat, mint azok, akiket mostanában hősként kezel a multiplex népe. Nem kell ugrálni kérem, semmi pánik, nekünk van itt a leghíresebb brit ügynökünk, elintézi ő a dolgokat félgőzzel is.
Mendes nem is ugráltat. Bár Daniel Craig nyilván tornázott a forgatáson sokat, elege is lett, elvégre ugye nemrég előjött némi férfias hisztivel, hogy fáj a teste, meg rossz volt a 007 Spectre - A Fantom visszatér forgatókönyve is, fúj, neki elege van. Ha elege van, hát elege van, nekünk viszont még nincs, hisz éppenhogy megszoktuk ezt a James Bondot, ezt a keményet, ezt a nagyon szűkszavút, a szokásosnál is szűkszavúbbat, akarnánk még belőle. De Craig már elengedné (magát). Mintha Mendes is így tenne most, lehet, a Spectre készítése közben ugrott be neki, hogy őt ez a Bond-ügy igazából egy darab filmig érdekelte, megcsinálta, sikerült, de hát ő mégis az Amerikai szépség rendezője, nem dirigálhat állandóan halottak napi felvonulást Mexikóban, havas mókát meg vonatos verekedést, s a többi ilyen akciófilmes dolgot, ami a Spectrében látható.
Tőlem aztán rendezhetne az élete végégig ilyeneket, jól csinálja, tök szórakoztatóan, meg plusz adag méltóságot is adott ennek az egésznek, ügyesbe', okosba'. De ha nem, hát nem: a nagy művészeket nem lehet erőltetni, mert még befeszülnek, aztán begörcsöl az egójuk. Bár azért jó lett volna, ha Mendes uncsizása mondjuk csak utólag derül ki, nem a filmből. Viszont jó hír: a profi akkor is az, ha derogál neki a meló, ezért hát a Spectre bőven a feléig tulajdonképpen teljesen oké: a nyitányban ott van az a fentebb említett utcai balhé (aztán jön a mindig csodás animált stáblista a főcímdallal kísérve, mi mással – bár ez utóbbi, a Writing's on the Wall a moziban is pont annyira idegesítő, mint film nélkül), majd rögtön ezután Monica Belluccit elkapja Bond (igen, úgy kapja el), aztán üldözés, majd jön a másik Bond lány, a dramaturgiailag fontosabb Léa Seydoux. Vele is akcióznak (így is és úgy is), Bond pózol, napszemüvegben és anélkül, aztán Bond rátalál az ellenségre, üldözés, eközben Bond pózol, néha odamond valamit, valaki mindig kinyitja a pofon- vagy a fegyverládát. A forgatási helyszínek csak a legképernyővédősebbek, naná, csakúgy csinosak, mint Bond cuccai, miközben pózol... Szóval, le van itt zavarva minden, aminek le kell zavarodnia.
De csak azért, hogy meglegyen. S az a szomorú, hogy a széria egyik legkirályabb főgonoszát, Blofeldet is azért fazonírozták újra a Craig-féle etap számára, hogy aztán a fináléban annyira sehogyan bánjanak el vele, hogy az ember szinte már elkezdi sajnálni ezt az elegáns marhát (Christoph Waltz egyébként nem zavartatja magát: ugyanolyan maníros, mint mindig, de egyszerűen imádnivaló). A közel két és félórás játékidő nagyjából utolsó órájában már csakis a végére hajt mindenki: a dolgok gyorsan megtörténnek, a gazok meglakolnak, Bond meg párt választ, illetve fontossági sorrendet állít. Mindez persze a mozijegyhez elég, ám az előző kaland végén úgy állhattunk fel a fotelből, hogy ezzel a Bonddal még nagyon sokszor akarunk találkozni. Most meg azért szorítunk néha, hogy ne ugorjon ki belőlünk az érdeklődésünk, aztán nehogy elinduljon haza megnézni még egyszer a Skyfallt. Hogy jól látta-e. Hogy jól emlékszik-e.
Jól látta. Jól emlékszik. Erre a fáradt folytatásra viszont nem fog oly sokáig.
