Johnny Depp ismét vastag sminket visel, ám most ő játszik a maszk helyett. A Fekete mise ütős bűnfilm, s nem csak egy félelmetes ragadozó portréja.
Természetesen, amikor James Whitey Bulger, azaz Depp, meg az ő lisztesképű, félig-meddig kopasz sátánja a képen van, elég nehéz levenni róla a szemünket – viszont e produkció most nem feltétlenül arról, vagy csak arról szól, hogy a műfaj vérgőzös-drámai hagyományai szerint bemutassa a híres-hírhedt elmebeteget, aki (fél) Boston kegyetlen ura volt majd két évtizedig. Bár ez se lenne rossz, illetve valamire, kábé egy fél zsánerfilmre elég is lehetne. Viszont sokkal erősebb, jobban a gyomorra megy ez így, sokszereplős, szépen felépített, kiábrándult balladaként, ami legalább annyira szól arról, hogy Bulger milyen érthetetlen hatással volt egy tragikusan naiv emberre, mint hogy milyen brutális disznó hírében állt őgengsztersége.
Az író-rendező Scott Cooper (aki alázatosan Oscar-díjig dirigálta Jeff Bridgest az Őrült szívben pár éve) nagyon is okosan nem feltétlenül one man show-hoz segédkezik. Ebbéli szándéka nem csak abból áll, hogy felmondja az igaz történetet, mely során Bulger számos magánéleti esemény hatására, no és persze önszorgalomból is egyre vadabb dolgokat engedett meg magának. Megszedte és kigyilkolászta magát, leginkább annak köszönhetően, hogy sok-sok esztendőn keresztül alakította az unott – közben nagyon is számító – informátort az FBI-nak, konkrétabban a környékről származó John Connolly ügynöknek (Joel Edgerton), aki egy idő után már nem csak magának, de a nagyvilágnak is össze-vissza hazudozott saját szakmai előmenetele és bűnüldözői küldetése érdekében, s mindeközben persze elmerült a mocsokban rendesen.
Az A-osztály eminenseiből – ha nem is akkora sztárokból, mint Depp, de egészen kiváló színészekből – verbuvált partnergárda bizony hozza is a kötelezőt: Edgerton inkább megrendítő, mint szánalmas, ahogy jelenetről-jelenetre tűnik el önbecsapásaiban; Benedict Cumberbach elegáns, politikushoz méltó, leplezett és fedezett romlottsággal hozza Bulger szenátor testvérét, aki emberileg, vagy inkább szakmailag jó ideig képes távol tartani magát öccse finoman szólva se vállalható tevékenységeitől. A mellékszereplők pazar csapatmunkában keretezik és tolják előre a cselekményt, a törvényen innen és túl: Kevin Bacon, David Harbour, Dakota Johnson, Jesse Plemons, Rory Cochrane és Peter Sarsgaard pont annyira jó, amennyire kell. Nagyon.Nincs is igazán probléma hát a Fekete misével: Depp valóban brutális vadbarom benne, és élvezi is, maga a film pedig remekül elvan azzal, hogy ő egy inkább tanulságos, mint cool gengsztermozi, s nem is feledkezik bele semmibe: bár a műfaj kötelező erőszakos tomboldáját is hatásosan az arcunk elé tolja (jó néhányszor bitang nehéz odanézni, amikor Deppből kiugrik az állat, s hát jóóó sokszor kiugrik belőle), de azért tud igazán lebilincselő lenni, mert ugyan kissé száraz tárgyilagossággal, az összhatást tekintve mégis izgalmasan fogalmazza meg az egyértelműt: az ördögnek nincs két arca. Mindig ugyanazt mutatja. Legfeljebb csak te szeretnéd másnak látni.
