Már javában zajlanak az élő adások, a versenyzőkön egyre nagyobb a teher. De mi a helyzet a zsűrivel? Mennyire nehéz döntéseket hozni? Kocsis Enikővel beszélgettünk.
Hogyan kerültél a Pávába?
A szakma keresett meg. Régóta benne vagyok a gyerektánc-mozgalomban, gyerekkorom óta táncolok. Amikor életpályámnak is a táncművészetet választottam, igen közel kerültem a gyerekekhez. A gyerektánc-tanítás aztán nagyon fontos része lett az életemnek, és most már ott tartok, hogy a szakma érdemesnek talált arra, hogy felkérjen egy ilyen szerepre.
Gondolkodás nélkül igent mondtál?
Először nem volt könnyű, mert nehéz előre felmérni egy ilyen feladat súlyát és fontosságát. A családom mindenben támogatott, és úgy gondoltam, hogy ha ennyire bíznak bennem, akkor megpróbálom képviselni azt, amiben hiszek és amit tudok.
Féltél, hogy esetleg szembekerülsz az elveiddel?
Itt mi megmondóemberek vagyunk, s bár ez nem egy verseny, a szisztéma ugyanaz. Azok, akik bekerültek a tévébe, már olyan szintű szakmai színvonalat képviselnek, hogy parányi különbséget fogunk látni köztük, s a végén mégis csak egy győztes lesz.
Nehezebb gyerekeket zsűrizni, mint felnőtteket?
Ez a műsor is pontozásra épül, így dől el, hogy a következő fordulóra kik mehetnek tovább. Lesznek persze szakmai szabadkártyák, és szavazhat a közönség is. De maga a verseny ugyanolyan, mint az előző két Pávában. Maguk a bemutatók pedig a gyerekekről szólnak: egy felszabadult, nekik való, természetes világot tudnak maguk köré varázsolni, egy egész más hangulatot teremtve így.
Azt mondod, a népi kultúra megszállottja vagy. Mit értesz ezalatt?
Ez nem egy napi nyolc órás elfoglaltság, mi a férjemmel a tánchoz igazodva élünk. A tánc hozott össze minket, és a tánc segítségével szereztem barátokat.
A bemutatkozásodban azt írod, mindig nagy érdeklődéssel fordultál a női sorsok, női szerepek jelentősége felé. Ez honnan ered?
Nálunk otthon a női szerepek nagyon erősek voltak. Ha csak a nagyanyámat nézem, aki egyedül nevelt fel négy gyermeket és épített nekik házat, vagy az édesanyámat, aki hetvenöt évesen ott segít, ahol tud - a női sorsok és minták meghatározóak voltak számomra és megmutatták, hogy egy nőnek erősnek kell lennie, és össze kell tartania egy családot. Remélem, én is meg tudok felelni ennek a szerepnek.
Egy ilyen műsorral, mint a Páva, hogyan lehet a magyar táncház-mozgalmat népszerűsíteni?
A kérdésben ott a válasz, a Pávának a népszerűsítés is a missziója, illetve ha megnézi egy laikus, ő is rácsodálkozhat arra, hogy a kultúrája milyen sokszínű és gazdag. Erre pedig a legjobb reklám, hogy most gyerekek vannak a főszerepben, mert ők még nem feszengenek, és a maguk nyersességével olyan átütőek tudnak lenni, hogy mindenkit magukkal ragadnak.
Az ember azt gondolná, hogy bennük nagyobb a drukk...
Ezek a gyerekek nem ma kezdték, és szerencsére az országban rengeteg bemutatkozási lehetőségük van, így akik már a műsorba bekerülnek, óriási rutinnal rendelkeznek. Azon is nagyon sok múlik, hogy a családjaik és a pedagógusok hogyan készítik fel őket. Sokat beszéltünk a tévésekkel és a szakmán belül is, hogy hogyan lehet pszichológiailag is felkészíteni a gyerekeket az esetleges kudarcélményre, de mi hiába vagyunk okosak, ha a pedagógus, vagy a család egész más irányt mutat nekik. Nem szabad nagy súlyokat tenni a vállukra. Azokat az apróságokat, amiktől egy produkció lehet jobb, a gyerekek szintjén kell kommunikálnunk. Egyébként az előselejtezőkön felszabadult hangulat volt, a színpadon pedig nagy magabiztossággal szerepeltek.
Hogyan fogadtátok, hogy lesz a zsűriben egy olyan fiatal tag is, mint Berecz István?
Ez a szakma olyan kicsi, hogy Pistit mindenki jól ismeri. Nekem tanítványom is volt. A tehetséges fiatalok véleményére is szükség van, hiszen az ő korosztályuk fontos részét képezi a szakmának, és helyénvaló, hogy őket is megszólították.
