A Grease show-t koreografálja, a Táncművészetin tanít, profikat képez felnőtt amatőrökből, óráira pedig a jazz nagyágyúival készül. Kicsit rendező, nagyon tanár: Bakó Gábor
Hónapok óta a Grease körül forog az életed, hogy sikerült a bemutató?
Még nem száz százalékban vagyok elégedett az előadással. Olyan elvárások voltak a rendező és a producer részéről, amelyeknek nehéz megfelelni - mindketten akkora világmegváltó produkcióban gondolkodtak, amely a valaha volt legjobb Magyarországon, Európában, sőt a világban – miközben sokszor voltak nehezek a feltételek, körülmények, nem volt állandó próbahelyszín, néha a folyosón, lépcsőfordulóban gyakoroltunk, a tánckar nehezen állt össze. Emellett viszont rengeteg pozitívum is volt, a csapat hihetetlen összetartó, a főszereplők rengeteget segítettek előrevinni a történetet, a táncosok is nagyon jól tűrték a hektikus helyzetet. A nehézséget főleg az okozta, hogy minden szereplő különböző társulatokból érkezett, 3 hónapos válogatás alapján kerültek a darabba.
Milyen volt együtt dolgozni azokkal, akik nem a tánc világából érkeztek?
Mindenkinek volt valamiféle köze a tánchoz, senki sem volt teljesen kezdő, de mivel ez a darab alapvetően a táncról szól, ez adja a lényegét, nem volt könnyű azokkal akiknél hiányzott az iskolázottság.
Hogyan kezeltétek a kereskedelmi tévékből érkezett főszereplőket, könnyen beilleszkedtek a csapatba?
Eleinte mentek a poénkodások, de abszolút jól vették ezeket a szurkálódásokat. Az előítéleteimet, ha voltak is, félre kellett tennem, mert nagyon professzionálisan álltak hozzá a munkához. Valamivel lassabban lehetett velük haladni, mert hamarabb elfáradtak, mint a táncosok, de nagyon lelkesen és kitartóan dolgoztak.
Miben más ez a rendezés, mint az eddigiek? Az elmúlt 20-30 évben rengeteg Grease-t látott már az ország, nem egyhez neked is volt közöd...
Rettentő látványos, komoly show-elemekkel tarkított, például külön kolléga felelt csak az akrobatikus táncelemekért. Dramaturgiailag teljesen más, emellett lépésanyagot is beleszőttünk pluszba, visszahoztunk pár filmbéli nótát, elvettünk néhány másikat. Sokkal élőbb, maibb a darab, és most már szép lassan eljut oda az érési folyamatban, hogy talán az ország egyik, ha nem a legjobb Grease előadása lesz.
A Grease koreografálása közben is dolgoztál más színháznál is, tanítasz a Táncművészeti Főiskolán, meg még legalább 6 helyen, hogy marad időd az amatőr órákra?
Úgy, hogy talán ezt kedvelem a legjobban. Egyrészt az órák rengeteg örömet adnak, jó látni a fejlődést, megújulást, másrészt hiszek a tanításban, abban, hogy az alapokat le kell tenni. Ezt meg lehet tanulni tizenöt évesen vagy akár később is, én vagyok az élő példa rá. A Grease tánckarba is beválogatták öt-hat tanítványom, illetve rengeteg jó hazai színházban találkozni olyanokkal, akik az óráimról kerültek ki. A Táncművészetin tanítani egy egészen más műfaj. Ott épp egy Bob Fosse darab reinkarnálódik a kezeim között, igyekszem “bakósítani”, de nem tagadom le, honnan vettem az alapokat.
Sokszor említed a nagy példaképeidet az órákon, mindig hangsúlyozod, hogy ez vagy az a lépés, mozdulat nem a te találmányod. Mások épp fordítva csinálják, azt is magukénak mondják, amit nem ők találtak fel.
Azért van, amire szoktam mondani, hogy ez most “bakós”, létezik a “Bakó-stílus”, például ma is olyan gyakorlatot csináltunk, ami a sajátom. De felhasználom azokat az elemeket, amiket tanultam, olyan ez, mint az ábécé. Nacho Duato is azt mondja, hogy másokból építi fel magát. Ha a világ legjobb táncosai kimondhatják, hogy ezt vagy azt mástól vették, akkor én miért ne vállalhatnám? Nem szégyen, inkább érdem.
A mai táncosokban is megvan az az alázat, ami a te generációdat jellemzi?
Nem tudom igazán megmondani, de úgy sejtem, hogy nincs. Pont azért beszélek annyit a példaképeimről, hogy legalább az, aki az óráimon részt vesz, tudjon róluk. Egy egész országot nem tudok átnevelni, de ezt a kis közeget talán igen. Ha már egy-egy ember továbbviszi, amit itt hallott, akkor volt értelme. A főiskolán is hangsúlyozom, hogy igenis vannak olyan nevek, akikre érdemes felnézni. Nem tudom egyébként, hogy a mai ifjúságnak van-e rájuk igénye, szerintem nem értik, érzik a fontosságukat.
És mitől lesz egy tánc, vagy egy táncos jó? Akár kortárs, akár jazz, mi az, ami téged megragad?
A titok az emóció. Mondok egy példát: biztos volt technikásabb táncos, mint Nureyev, de ő olyan érzelmeket tud átadni, olyan lélek van benne, amitől egyedülálló lesz. A technikát meg lehet tanulni, az egy jó eszköz, de maga a kifejezés már a lélektől lesz hatásos.
Van még bármi, amit a táncban nem értél el? Vannak még kihívások?
Persze, rengeteg minden! Szeretnék kortárs táncokat csinálni a magam stílusa szerint, most erre gyúrok. Abban a műfajban is a tánc a lényeg, azok ellen szoktam csak kirohanni, akik nem táncolnak, hanem performanszt csinálnak, indokolatlan, öncélú előadásokat, amelyekben nincs valódi tánc. A jó kortárs darab mögött mindig van történet, koncepció. Eljön majd az ideje, amikor ilyet is szeretnék rendezni.
Ádám Judit
