A Saul fia és a Liza, a rókatündér mellett a Szerdai gyerek az idei nemzetközi fesztiválszezon legsikeresebb magyar versenyzője, s végre megérkezett a honi mozikba is.
Ez is, mint oly sok kortárs itthoni befutó: elsőfilm. Távolról se hibátlan, nem is biztos, hogy a nagyvászon neki a legjobb hely a kibontakozásra. De ehhez fogható, szimpatikus hazai játékfilm kevés készült, még mostanában is.
Magánügy, ám nem hallgathatom el, hisz befolyásolt a befogadásban, hogy apám és anyám miatt, akik a mai napig is nevelőszülei állami gondozott gyerekeknek, viszonylag közelebbről ismerem azt a világot, amelyről Horváth Lili rendezése szól. És nagyon hasonlít arra, amilyennek én látom. Illetve hát, köztes világ ez ugye, hisz a film főhőse kicsit még bent is van az intézetben, legalábbis kisfia miatt bizonyosan: a kissrác felügyeleti jogát Maja csak akkor kaphatja meg, ha bebizonyítja, hogy megáll a saját lábán. Nem könnyű. Már csak azért se, mert gyermeke apja egy agresszív, felelőtlen seggfej, maga is ott nőtt fel, ahol Maja, együtt léptek ki az életbe, s maradtak együtt – vagy hát nem külön vannak, maradjunk ennyiben.
Maja bizalmatlanságból és gyanakvásból épített maga köré láthatatlan szögesdrótot, ám még így is látszik, hogy mennyire szeretné, ha valaki lebontaná, azaz mennyire akarna egy jobb életet. Ki tudja, hányszor esett már ő pofára, s bizony ezek a gyerekek megkeményednek, jó sok türelem, de leginkább – ne féljünk a nevén nevezni –, szeretet kell ahhoz, hogy elhiggye, nem mindenki akarja átverni, megszégyeníteni. János ilyen férfi, egy speciális mikrohitel-programban dolgozik, s kiválasztja Maját. A lány mosodát nyitna a helyi művházban. Megkapja a támogatást, ám aki azt hiszi, hogy innentől nem maradunk a realitások talaján, az nem ebben az országban él, illetve nem ezt a filmet nézi.
S ez a film még csúcspontok nélkül is megrendítő és érzékeny, de kevés benne az igazán feledhetetlen pillanat. Kicsit vállal, mondhatni túl kicsit, illetve mintha félne nagynak láttatni a kicsit, pedig ennek a szociálisan érzékeny vállalásnak (hogy én ezt a szocozást hogy utálom, de hát nincs jobb kifejezés) szép mozgóképes hagyományai vannak nálunk (is). Köztük jó pár remekmű, melyekből még mindig lehet, ma is lehet, ebben az évezredben is lehet tanulni. No és olyan kliséi is vannak e vonulatnak, melyeket a Szerdai gyerek se tudott kikerülni. Leginkább azokat, melyek az úgynevezett eszköztelenségről szólnak. A kicsit fogással nincs is baj, hát azzal hogy lehetne baj, ha valaki foglalkozik azokkal, akikkel egyébként kevesen foglalkoznak. A kicsiből könnyen válhat nagy történet, elvégre a saját életünk is ilyen: ki veszi azt a tömegben észre? Ki, hát ki? A filmes! Na, annak kell észrevennie!
Nincs jelentéktelen sors. Csak sorsok vannak. S Maja sorsa és fegyverként használt, keserű humora megérinti az embert, kétség se férhet hozzá: még úgy is, hogy az őt megformáló Vecsei Kingának kisugárzása van, színészi tehetsége ennél jóval szerényebb. De nagyon jelent ő valamit, ami viszi a filmet előre – és János szerepében szerencsénkre Thuróczy Szabolcsot láthatjuk, Magyarország legtermészetesebb színészét, a férfit, aki egy félmondattal megcsinálja a karaktert, mégpedig olyat, akit lehet, hogy tegnap láttunk is élőben, esetleg ott ültünk pár percig mellette a metrón, de a fene se gondolta volna, hogy ekkora lelke van.
Nem attól lett a Szerdai gyerek csak szerethető film és nem jó, mert nem akar bombasztikus lenni. Hanem mert nem tud az lenni. Úgy esetlen, hogy mégse bátortalan, de nem bírja folyamatosan grabancon ragadni a nézőt. És ez sajnos elég sok jelenetére igaz. Pedig még csak azt se mondhatjuk, hogy kimentek volna a divatból az ilyesfajta filmek, elég, ha csak annyit írok, hogy a román újhullám javarészt hasonló, földön heverő apróságokból rakja össze azt a drámát, amit a fél világ felállva ünnepel hosszú évek óta tartósan. Fontos, hogy Horváth Lili – csakúgy, mint híres kisfilmjét-diplomamunkáját, a Napszúrást, mely tulajdonképpen e történet „előzménye” – debütáló nagy moziját is az okoskodás nélküli odafigyelésnek szentelte. Mindenképpen üdvös lenne, hogy legyen ennek folytatása, hogy forgasson még ilyen filmeket. Hisz nem csak empatikus alkotó, de hisz is abban, amit csinál. Visszaigazolásnak most pedig az is megteszi, ha minél többen megnézik majd ezt. Annyit mindenképp megérdemel(ne).
