A borítón Stephen King és Tarantino ajánlása díszeleg, nem véletlenül: Clive Barker korunk talán legjobb fantasy- és horrorírója. Új regényével ráadásul a kultikus, mozikat is megjárt Hellraiser univerzumba tér vissza.
Barker multitalentum: csinált képregényt, színházat, filmeket, videojátékokat, és még fest is. Idehaza nem számít akkora névnek, mint nyugatabbra. Innen nézve egy filléres ponyvaírónak tűnik, amit még új könyve, A vér evangéliuma magyar címe is megerősít, mivel másodvonalbeli regényeket és filmeket idéz, miközben az eredeti titulus kevésbé lényegretörő (The scarlet gospels). Ezzel viszont túl is vagyunk a honi kiadás egyetlen apró gyengeségén. Ez a megjelenés méltó a szerzőhöz, a könyv ugyanis két író-kritikus kezébe került hazánkban: Bartók Imre fordította és Sepsi László írt hozzá utószót. A regény korábbi Barker-történetek folytatása, de nevezzék akár rebootnak vagy crossovernek, az előzményeket nem ismerőknek is teljes értékű olvasmányélményt nyújt.
Az író két jól bejáratott karakterét ereszti össze, akik közül az okkult ügyekre specializálódott magánnyomozó, Harry D’Amour a kisebb név, és a popkult ikonná avanzsált Pinhead a nagyobb. Ő Barker vad képzeletének leghíresebb teremtménye, aki a kilenc filmet számláló Hellraiser-szériával hódította meg a világot (melyek közül az elsőt rendezte a saját könyve alapján). A szerző azzal tűnt ki a kortárs horror mezőnyéből, hogy sosem próbált rögrealista lenni, esze ágában sem volt mondjuk létező sorozatgyilkosokról mintázni karaktereit, hanem a horror felől a fantasy felé indult. Nem csoda, mivel ő elsősorban álmodozó, fantaszta, aki szereti szabadjára engedni túlfűtött képzeletét, amihez mindennél jobban illik a fantasy műfaja (és persze a próza ágazata, ahol csak a nyelv szab határt a fantázia szárnyalásának). Ebbe az irányba lép tovább A vér evangéliumával is: regénye a valódi világban nyit, ami viszont tele van rejtőző természetfelettivel, amit csak kevesen vesznek észre. Pinhead, a szögekkel kivert ábrázatú démon önállósítja magát, szakít rendjével és sorra leszámol evilági ellenségeivel, majd meglátogatja D‘Amourt, akit a krónikásának szán, ugyanis nagystílű lázadást és hatalomátvételt tervez a Pokolban.
A regény cselekménye pofonegyszerű, akár B-kategóriásnak is nevezhető, de erre szükség is van. Erre az egyenes szálú történetívre az író ugyanis olyan fantáziadús jeleneteket fűz fel, amik megálmodására kevesen képesek. Ha a cselekmény fő vonala akár egy picivel is bonyolultabb lenne, az már sok lenne az olvasónak, mivel Barker így is alaposan lestrapálja az ember képzelőerejét ihletett fantazmagóriáival. Jól teszi, hogy valójában egy ősi történetet és világképet dúsít fel vízióival: könyve nem Középföldén vagy Westerosban, hanem a keresztény Pokolban játszódik, a Pokol lefestése és az Ördög szerepeltetése pedig nem ritkaság az európai irodalomban, Dante Isteni színjátékától Az ember tragédiájáig számos példát találni rá. Barker könyvének cselekménye arra is jól rímel, hogy milyen szépen kinőtte magát Tűfej az évtizedek alatt. Az író visszaköveteli legendássá vált teremtményét és méltó módon köszön el tőle. Ez Pinhead jutalomjátéka.
A regény leírásai pedig párjukat ritkítják, meséljenek bár vérgőzös csatákról, túlvilági tájakról vagy sosemvolt, pokolbéli kreatúrákról. Barker az utóbbi évtizedben a rögbrutál, vériszamos rémtörténetek felől az ifjúsági fantasy és a mese felé orientálódott, régóta várt nagy visszatérése a felnőtteknek ajánlott horrorirodalomba viszont jobban aligha sikerülhetett volna. A borzalmakat azonban enyhíti, hogy az író a fantasy műfajával idézőjelbe teszi azokat: a valóságban gyökerező horrorokkal ellentétben ez a történet nem izzadságszagúan hatásvadász, hanem végtelenül kreatív, sőt ironikus és vicces. Fantasy-ként pedig azért szokatlan olvasmányélmény, mert egy pillanatra sem gyerekes vagy eszképista. Véres jeleneteivel rávilágít testünk sebezhetőségére és az emberi élet fájdalommal teli voltára. És persze Barker akkor van a csúcson, amikor horrort és fantasy-t ötvöz, azaz amikor például általa megálmodott lények szenvednek el horrorisztikus testi transzformációt.
A könyv olvasásához ráadásul tökéletes zenei aláfestés is kínálkozik: a regényhez érdemes az első két Hellraiser mozi filmzenéjét hallgatni, melyek szerintem csúnyán alul vannak értékelve, minden idők egyik legjobbjai.
Clive Barker: A vér evangéliuma. Libri-JAK, 450 oldal, 3990 forint.
