A Run Over Dogs kétévnyi pihenő után jelentkezett friss lemezzel, a három hónap alatt, stresszmentesen megkomponált korong pedig hangzásilag és minőségileg is méltó folytatás lett.

Esti álmatlanságomban volt időm agyalgatni a Run Over Dogs lemezén, pedig nem olyan agyalgatni való zene ez: jóindulattal dallamos stoner, rosszindulattal meg a kicsit itthon is elcsépelt blues-os dörmögő rock-izé. Mégis van benne valami, ami egyrészt az, hogy a viszonylag egyszerű komponensek ellenére is tök jól idéz meg tök sok mindent (Black Rebel Motorcycle Club, Black Sabbath, Kyuss, Middlemist Red, Black Keys, stb.), másrészt meg az a hátul lappangó vastag, tömör és telített sound, ami legalább olyan jólesővé és súlyossá teszi a hallgatást, mint egy egész csülök valamelyik sípálya mellett. Magyar zenekarokat nem biztos, hogy érdemes a külföldi ligával összehasonlítgatni, pont azért, amiért mondjuk a ROD bukna el szerintem internacionálisan, hogy valószínűleg minden kelet-európai országban van legalább egy hasonlóan lelkes és célratörő, hasonló panelekkel operáló banda, ami természetesen nem veszi el a formáció érdemeit, mert azok vannak szép számmal, nem is véletlen szerepelnek dicséretesen tehetségkutatókon, vagy jutnak el odáig, hogy második lemezüket ajánlani tudjuk. A dallamok rendben vannak, a pocakok férfiasak, az erőlködés pedig nem hallatszik, mint ahogy az sem, hogy akkor ez most direkt a külföldi piac felé kacsintgató produkció, pedig jó nyolc éve még emiatt is aggódnunk kellett. Még néhány gerendaszaggató refrén kellene, Czeglédi Szabolcs torkában ennél biztos több kifér, de hallgatás közben érzem a sós izzadtságot a csöpögő homlokokról, na meg a bepállott bőrdzsekik szagát, és remélem, ezzel egyre többen lesznek így.

85%