A Berberkirály bömbölése, és a Hattyúember tánca keretezi Dr Horváth Putyi új regényét, melynek közismert szereplői varázslatos kalandokat éltek meg egy különleges korszakban.
„Ez a könyv nem egy öreg frontharcos mesélgetése a régi időkről. A történet vadul cikázik »az asszociációs mámor Szküllája és a koncentratív melankólia Kharübdisze közt«. Putyisan mulatságos, gátlástalanul személyes. Bár szinte mindegyik kitekert nevű szereplőjének földi mását ismertem, ismerem, csak kapdostam a fejem. Néha leesett az állam egy-egy tájleírás olvastán is.” írja Csaplár Vilmos, Jánossy Lajos ajánlója pedig itt olvasható.
Részlet a műből:
Egy alkalommal úgy hozta a sors, hogy rakott krumplit főztünk Imre bácsinak. Tünk az túlzás, mert én voltam az áldozati bárány.
– Gyerekjáték, kirázom a kisujjamból – mondtam könnyedén. Másfél óra tokkal-vonóval. Fredericóval annak rendje és módja szerint bevásároltunk. Burgonya, tojás, tejföl, kolbász és némi savanyúság. Fél tizenegy tájban elszopogattunk a konyhában egy üveg száraz fehérbort. Legyen kedv a főzéshez! Ekkor toppant be Frederico unokaöccse, Zsóka húgának fia, Imre bácsi unokája, Andriska. Hozott magával egy jókora novellát, amit egy újabb palack bor kíséretében elolvastunk. A hangulat a fellegeket ostromolta. Fél 12 felé járhatott, amikor Imre bácsi először ránk nyitott. Nyilván azért, hogy mi van a rakott krumplival. Észbe kaptam. Keserves koncentráció eredményeként sikerült feltenni a krumplit és külön lábosban a tojást főni. Mozdulataim irreálisnak tűntek. Eszeveszett óriásként rohant az idő, mégis állni látszott. Asszociációs mámorban fuldokoltunk, és röhögtünk, mint a fakutyák. Úgy tűnt, a látszat fontosabb a valóságnál. A valóság már senkit sem érdekelt. Nem úgy Imre bácsit, mert újfent érdeklődött.
– De jó kedvetek van! – mondta epésen. – Az ebéd meg sehol!Már fél egy.
Lassan, nagyon lassan haladt a krumpli- és tojáshéj eltávolítása. Az előbányászott jénai kivajazása megviselt ugyan, de a krumpli és a tojás egyforma darabra vágásába beleizzadtam. A kolbász már nem okozott gondot. Egy sor krumpli, egy sor tojás, egy sor kolbász. Rá a tejföl. Majd ezt még kétszer megismételjük. A tetejére szórhatunk reszelt sajtot. De sajtot nem vettünk. Egy órakor, leérve a Himalájáról, sütőbe került az ebéd. Beküldtük Andriskát, hogy nyugtassa meg az öreget. Fél órát kell kibírnia. Elérkezett a pillanat, amikor ünnepélyesen bejelentettük, hogy Imre bácsi kiszolgáltatottságának vége, tálalva van, lehet jönni ebédelni. Tüntetőleg nem sietett. Sőt, megvárakoztatott, nyilván nevelési szándékkal. Komótosan leült. Megfontoltan kezdett hozzá. Élvezte, hogy mindegyikünk őt lesi. Lassan nyelte le a falatokat. Látszott, hogy ízlelgeti. Majd felnézett, és röviden megjegyezte:
– Jó, jó, csak nincs karaktere.
