Sörrel, whiskyvel telik az este. Közben mindenkiből kiszakad egy-egy furcsa, titokzatos sztori. Kaposvár után most Pesten debütál A gát.

A szerző, Conor McPherson 1971-ben született Dublinban, az egyik legjelentősebb kortárs drámaíró, munkái számtalan díjat nyertek. A gát 1997-ben született, a Royal Court Theatre-ben mutatták be, majd a West End és a Broadway következett, aztán megkapta az év legjobb drámája díjat. 2000-ben a Royal National Theatre London megszavaztatta a 20. század legjobb drámáit, és A gát az élmezőnyben végzett, együtt O’Neill Eljő a jeges, Miller Pillantás a hídról és Beckett A játszma vége című drámáival.

„Amikor emberek gyűlnek össze a térben, már az előadás megkezdése előtt rengeteg energia van együtt. Ha vagy olyan őrült, és megpróbálod rávenni őket, hogy egyetlen irányba fordulva a művedet nézzék, meg kell adnod nekik a tiszteletet. Ezek az emberek akarják szeretni, amit látni fognak. Eszükbe sem jut, hogy ne szeressék. És ez az energia, ez a térben még bármilyen történés előtt ott gomolygó energia, maga a szeretet. Amit kínálsz, azt neked magadnak is szeretettel kell adnod. Azt remélem, ezt teszem. Aztán amint elkezdődik az előadás, már ez a szeretet működik tovább.” (Conor McPherson)

A történet helyszíne egy világvégi ír kocsma. Itt találkozgat esténként három magányos férfi: Brendan, a fiatal kocsmatulaj, Jack, a „morgómedve” autószerelő és a magának való, jámbor Jim, aki Jacknek segít a garázsban. Hírlik, hogy a régi ismerős, Finbar érkezik egy fiatal nővel, akinek állítólag eladta közelben lévő házát. Finbar is errefelé lakott valaha, de már rég beköltözött a közeli kisvárosba, panziója és családja van, szóval a három „ittmaradthoz” képest karriert csinált. Érkeznek is, és sörrel, whiskyvel, ír tündérmesékkel és rémtörténetekkel eltelik az este. Tulajdonképpen ennyi a „sztori”: komótos beszélgetés és ivás közben észrevétlen belecsúsznak egy olyan hangulatba, amiben mindenkiből kiszakad egy-egy furcsa és titokzatos történet. És maguk sem veszik észre, de életük egy fontos estéjét töltik itt együtt, amikor mindenkiről kiderül, mennyire vágyja a szeretetet, és közben az is kiderül, talán maguk sem hitték volna, de képesek is ezt a szeretetet nyújtani a másiknak. Talán mert egy kíváncsi, szép, szabad és törtszívű nő lépett közéjük néhány órára. Késő van, elköszönnek, minden megy tovább, ahogy eddig, és tudhatjuk, immár minden másként megy tovább.

„… Lent a műhelyben. Jelentéktelen kis munkákat kihúzni egész napra. Órákig elvacakolni egy sima defekttel. Hogy ne kelljen azon töprengenem, miként alakulhatott volna az élet, vagy mit hogyan kellett volna tennem. Mintha folyton csak elfordítanám a tekintetemet. Ahogy akkor, a lakodalomban. Mert csak akkor szabad elkapni valakinek a tekintetét, ha tud is mit kezdeni vele az ember. És nem múlik úgy nap, hogy ne annak a lánynak a nevével ébrednék.” (részlet a darabból)

 
A szereplők:

JACK: SZARVAS JÓZSEF

A vidéki ír kocsma állandó vendége. Naponta benéz egy-két Guinessre-whiskyre, megül a tűz mellett, és ha úgy adódik, történeteket mesél. Vagy csak hallgat a bölcsesség küszöbén, és tudhatja, több van már mögötte, mint előtte. Megkeseredett, morgó medve, akinek durva, kérges szívében ott bújik egy valahai lány.

JIM: KALMÁR TAMÁS

Magának való, jámbor lélek. Ötvenéves létére még mindig a „mama kicsi fiacskája”. Kocsmából hazavitt útravalóját otthon éjszaka még elszürcsölgeti, aztán ágyában békésen szuszogva álmodik az életről. És álmában mosolyog.

BRENDAN: VÁNCSA GÁBOR

Holt vidéken itt ragadt fiatalember. Ábrándozó, döntési helyzetben lévő, döntésképtelen fiú. Mit is kéne tenni: itthagyni a fészket, ami otthonos, de távlatok híján való avagy igazodni a sürgető, megélhetést ígérő világhoz? Álmokba bújva szemlélődni avagy tuszakolódva-csörömpölve részt venni az úgynevezett életben? Nehéz kérdések.

FINBAR: SARKADI KISS JÁNOS

Ő az, akinek sikerült. Kiszakadt a jövőtlen otthonból, és belevetette magát a városi forgatagba. Hétköznapi hasznok közt otthonosan közlekedik, de még emlékszik, van más is. Hőbörgő Lopahinként visszalopakodik a Cseresznyéskertbe, és kiolvad a szíve. Aztán sietve távozik.

VALERIE: MÉSZÁROS SÁRA

Örök veszteséggel a szívében jegeli létezését, és kimenekül az idegenné vált ismerősök közül. Hogy aztán ismeretlenek közé kerülve megtapasztalja azt, amit már elfelejtett vagy nem is tudhatott: az ember néha jó. És ami számára érthetetlen, számunkra érthető: ezt a jóságot éppen ő hozza elő belőlük.

Szarvas Jóskáról

Másfél órája köszöntünk el, én még a villamoson, és már hív. Gondolom, nem vállalja. Nem akarta ott, akkor a szemembe mondani, de látta, hogy egy tesze-tosza rendezővel áll szemben, ilyenből volt már neki elég; vagy jobban belegondolt, hogy próbáról-próbára ingázni Kaposvár és Pest között, ez azért nem hiányzik már ebben a korban, különben is, mindjárt születik a kislánya, az mégiscsak fontosabb; vagy nem tetszenek neki a kaposvári partnerek, akik közül végülis csak Sarkadi Jancsit ismeri, ki a fene az a másik három, valami Mészáros Sára meg Kalmár talán, ja és egy fiatal, szinte kezdő, örül, hogy eszébe jut a neve, Váncsa. Jó esetben csak a példányt felejtette a presszóban, ahol találkoztunk, és arra kér, küldjem el neki. Hátha ez, az utóbbi. Talán csak ezért hív.

– Gyönyörű. Nem tudom, mikor olvastam ilyen gyönyörű darabot, öregem. Boldogan csinálom. Nem kell ám semmi rendezői flikk-flakk. Csak tűz kell, amibe belebámulunk. Na, szevasz. A tüzet ne feledd!

Másfél órája adtam oda Szarvas Jóskának A gát példányát. Nem tudok elképzelni olyan színészt, aki a próbatábláról tudja meg, hogy benne van az általam rendezendő előadásban. Igen, ez olyan amatőr izé. Nem baj. Annyira viszont már felvérteződtem, hogy tudhatom, nem fogja elolvasni. Esetleg egy hónap múlva, amikor rácsörgök, és mintegy mellékesen megkérdezem, netalántán elolvastad?. Akkor majd átlapozza, hogy mégis, mekkora a szerepe.

Jóska viszont hív, azonnal, tán még haza sem ért. Ülök a villamoson, jóféle izgalom zakatol bennem, biztatom magamat, jó lesz. Most meg, túl a kaposvári bemutatón, a budapesti premier előtt azt írhatom, jó volt, ajándék a munka Jóskával. Különben a többiekkel is. És valóban, semmi flikk-flakk. Csak az öröm, a derű, a figyelem. Ezt a szeretetcsomagot dobtuk bele mi most a mindenségbe. Ennyivel több most a világ.

Ja, és tűz is van. Kicsi, de tűz. Olyan melegségféle, amire vágyik az ember. (Bérczes László)