Dragomán Györgyről kevesen tudják, hogy különleges kollekciója van megfoghatatlan tárgyakból. Erről, a novellákról, és a politikáról is beszélgettünk vele.

A fehér király és a Máglya között kilenc év telt el, ehhez képest az Oroszlánkórus című novelláskötet viszonylag hamar megjelent. A hosszú szünet után mostantól jönnek sorban az új könyvek?

Mindegyik regényem megírása alatt születtek novellák. Folyamatosan dolgozom, regényeken és novellákon is, de nem írok könnyen, a novella és a regény ugyanolyan kihívást, nehézséget jelent a számomra. Dolgozom egy harmadik regényen, amit a tér és az idő A fehér királlyal és a Máglyával összekapcsol valamennyire. Régóta foglalkozom vele, illetve ezzel párhuzamosan készül egy másik novelláskötet is.

Nem egy, korábban különféle lapokban publikált novella kimaradt a könyvből. Milyen szerkesztési elvet követett a novelláskötet összeállításánál?

Az évek során több kötetnyi novella gyűlt össze, nagyjából tudom, hogy mi hova kerül majd. Az Oroszlánkórusban közvetett és közvetlen módon összetartozó, illetve egymásra reflektáló szövegek olvashatóak. A válogatásnál ezt vettem figyelembe.

Számos narrátor szólal meg a novellákban, többféle sorsot megjelenítő szereplővel szembesítenek az írások. Melyik áll Önhöz a legközelebb?

Nincs egyik novellához sem közöm, de mindegyik novellához nagyon sok közöm van.

A Jég című novella egy szír emberről mesél. A nyugodt mondatok dacára végig érezhető a megnevezhetetlen feszültség, valamilyen krízis súlya a szövegben. Igazán az utolsó mondat után veszi kezdetét a történet, a realitásban.

Ez a novella az egyetlen, megtörtént eseten alapuló szöveg a könyvben. Egy fesztiválon találkoztam az írás szereplőjével. Azért nem lett belőle hosszabb szöveg, mert úgy éreztem, hogy nincs ahhoz jogom, hogy kitaláljam mögé a tragédiáját. A novellában nem mondok el többet, mint amennyi a valóságban megtörtént.

A jó novella egyik ismérve, hogy a szöveg képes egy egész univerzumot hihetően ábrázolni...

Mögötte van a világ. A regényeim is novellákból nőtték ki magukat. Amikor elkezdtem írni A fehér királyt, valójában egy novellába fogtam bele, és egy rövid ideig a Máglyánál is hasonló volt a helyzet. Elképzelhetetlennek tartom, hogy írás előtt elhatározom, márpedig most regényt fogok írni, és pontról pontra eltervezem előre a történetet. Ez nem így működik, ennél organikusabban nőnek az írásaim. Idővel persze kiderül, hogy mi lesz regény, és mi nem.

A kötetben szereplő novellák közül megkísértette valamelyik, hogy regénnyé szélesedjék?

Nem is egy, például a Vasvonó című szövegem. Tervezem, hogy ebből majd összeállítok egy tizenhárom-tizennégy darabos kiskönyvet. Illusztrált, meseszerű köteten gondolkodom.

Ha már mese, a novelláiban is megfigyelhetőek a meseszerű megoldások. Foglalkoztatja az ötlet, hogy ilyen típusú szövegeket írjon?

Igen, most például írok egy kisgyerekeknek szóló mesét. Eddig három borzos mesém készült el, a jövőben tervezem a folytatást, és nem kizárt, hogy ezekből valamikor szintén kialakul egy kötet. 

Egyszer azt nyilatkozta, hogy sebész szeretett volna lenni. Az írásaiban ez a terv megvalósult. A novellákban precíz, aprólékos leírásokat olvashatunk, életszerű valóságboncolást. Mennyire támaszkodnak a szövegek a gyerekkorában vagy az évek során felgyűlt élményekre? Hol ér véget a valóság és hol ér véget a fikció?

Nagyon markáns volt a gyerekkoromnak az a része, amikor elhatározták a szüleim, hogy Erdélyből Magyarországra költözünk. Éveken keresztül gyakoroltam, hogyan tudom a dolgokat tudatosan megjegyezni, és így  magammal vinni. Megtanultam, hogy a tárgyaktól kezdve az élményekig, az apró észrevételekkel együtt mindent szükséges rögzítenem.

Szemmel lopásnak is hívhatjuk ezt. Mi a mechanizmusa?

A tárgyat, amit megnézek, igyekszem megérteni. Gondolkodom a milyenségén. Ezért nagyon praktikusan látok tárgyakat. Nem egyszer fiktív tárgyakat. Sokszor úgy kezdek el írni, hogy először egy tárgyat látok magam előtt – ekkor már nem kitalálom, hanem intenzíven meglátom - és csak később derül ki, hogy az milyen szerepet tölt majd be a szövegben.

Milyen viszony fűzi még a tárgyakhoz?

Dédnagyapám, Dragomán Pál nyugdíjazásáig muzeológusként a vásárhelyi Néprajzi és Természetrajzi múzeum igazgatója volt. Ő és a nagymamám alapozta meg a múzeum gyűjteményét, de hogy a nagymamám katalogizálta is akkor az egészet, azt csak nemrég tudtam meg. Voltaképp én is kategorizáltam a tárgyakat, csináltam egy kis múzeumot belőlük a fejemben.

Egyébként nem ragaszkodom a tárgyakhoz, ócskapiacon például soha nem vásárolok, helyette inkább megjegyzem, elhelyezem a gyűjteményemben.  Nincs nálam a tárgy, de tudom, hogy az enyém. Ennek köszönhetően a legfurcsább tárgyakból álló gyűjteménnyel rendelkezem.

Ha direkt politikai utalások nincsenek is a novellákban, az életrajzi adat, hogy 88-ban települtek Marosvásárhelyről Magyarországra, indokolttá teszi, hogy megkérdezzem: követi-e a manapság az ottani politikai eseményeket?

Minimálisan. Elvétve járok arrafelé, bár az elmúlt időszakban ilyen és olyan okokból Bukarestben és Marosvásárhelyen is voltam. Vásárhelyre 2005-ig nem mentem vissza, és azóta is ritkán. Ha hívnak, megyek Erdélybe, de csak úgy, önszántamból nem.

Nem érték vádak emiatt? Hogy mint Erdélyből áttelepült, felelős magyar értelmiségi, ráadásul író, nem foglalkozik többet az ottani helyzettel, akár az autonómia ügyével?

Nem az a feladatom, hogy a mindenkori politikával foglalkozzam. Az én dolgom az írás. Nem vagyok egy kimondottan újságíró típus, mire megírnék egy politikai tárgyú cikket, már veszítene az aktualitásából. Nem politizálok aktívan, mert elég negatív véleményem van az egészről. Nagyot csalódtam, amikor a rendszerváltás után a titkos iratok nem váltak nyilvánossá. Ha ilyen a politika, az engem nem érdekel.