Ráadásul a Pintér Béla Társulat, és a Szkéné is érintett az ügyben. Vajon mit ér egy rezgőnyár lélegzete?

A Pando mai napig a legnagyobb és legöregebb koloniális szervezet. A közös gyökérzettel összekapcsolt fák már több száz éve lélegeznek együtt. Erre úgy képesek, hogy a föld alatti gyökérhálójuk mindannyiunk számára vizet és tápanyagot biztosít. Együtt. Közösen hullajtják a lombjuk és közösen újulnak meg, ha kár érte a törzsüket. Egy hat az egészre, és az Egész az Egyre.

Herbert Anikó Installációja abból indul ki, hogy minden létező akarva és akaratlanul is kapcsolódik a másikhoz.

Akár az ország, ahol élünk. Hatunk egymásra, ha akarjuk, ha nem. Közösen kell élnünk itt, ha akarjuk, ha nem. Ugyanazt a levegőt lélegezzük és fújjuk ki. Ha meghal az egyikünk, akkor miért nem érezzük mégsem? Mi ez a közöny és érzékenység, ami bennünk munkál ebben az összezárt „térben“? Munkámban több rétegben szeretném megmutatni ennek a szimbiózisnak a nehézségét és az erejét. De ebben a rétegelt installációban próbálok egy saját „erdőt" alkotni. A város és a test belső tájainak mintájára. Keverve a valóságot az elképzelttel, az elképzelhetetlent a valóssal. Videót, zenei kompozíciót és papírfákat vegyítek össze az újrahasznosított papírtérben. Egyszerre használom a Pintér Béla Társulat és Szkéné Színház régi szórólapjait és a nemesebb anyagokat, miközben videót is vetítek az elkészült tárgyra. Ez az erdő ezer arcú szeretne lenni. Kiolvasható és hallgatható. Megfogható és elillanó. Mint a levegő körülöttünk. 

Az installáció mellett különböző papírmunkákat is láthatunk a Magyar Műhely Galériában február 3-án nyíló kiállításon amelyek japán tus, papír,fa, üveg és tengeri só felhasználásával készültek.