A filmes migránshullám új célpontja Brooklyn: John Crowley filmje nem csupán egy lány felnőtté válásának lenyűgöző krónikája, de egyúttal az utóbbi idők legjobb melodrámája is.
Az otthonukat maguk mögött hagyó, és attól több ezer mérföldre szerencsét próbáló bevándorlók számára – szinte természetes módon –, a mozivásznon is Amerika az álmok földje, az áhított Új és Jobb Világ, a vállalkozó kedvűek pedig jellemzően Olasz- vagy Írországból indulnak. 2003-ban az ír Jim Sheridan – részben önéletrajzi ihletésű – Amerikában című munkája, pár év múlva pedig a múlt század eleji migrációs hullámot filmre vivő Aranykapu mutatta be, mi vár az óceán túloldalára érkező reménykedőkre. John Crowley idén 3 Oscar-díjra jelölt darabjában egy ír lány érkezik Brooklynba, hogy ott aztán egy olasz származású fiatalember oldalán találjon rá a szerelem.
A film a világháború után, az 50-es évek elején játszódik: az illúziókkal telített időszak évtizede ez, a háború utáni fellendülésé, és a viszonylagos jólété, mikor minden lehetségesnek, megvalósíthatónak és elérhetőnek tűnt. Hősnőnk, Ellis (a szerepért második Oscar-jelölését elnyerő, még mindig csupán 22 éves Saoirse Ronan) viszonylagos jómódban él anyjával, nővérével és egy nem túl sokat ígérő jövővel egy apró ír faluban. Testvére biztatására úgy dönt, elhagyja otthonát és az óceán túloldalán próbál boldogulni. Mentora, Flood atya (Jim Broadbent) segítségével már azonnal szerény, ám tisztes albérlet és munka várja, tanulni kezd, hamarosan pedig összeismerkedik a hozzá hasonlóan emigráns Tonyval (Emory Cohen), és szerelem fűződik köztük. Ám egy váratlan esemény miatt a lánynak haza kell utaznia, ennek hatására pedig el kell döntenie, hol is akar élni.
A nálunk is ismert ír Colm Tóibín azonos című, magyarul egyelőre kiadatlan, 2009-es regénye nagy siker volt hazájában, ezt ültette át vászonra a jórészt regényeiről ismert, érzékeny és finom tollú Nick Hornby, akinek ez a harmadik ilyen jellegű munkája, az Egy lányról és a tavalyi Vadon után. Hornby keze alatt szinte teljesen perifériára szorult a könyvben még erősen jelen lévő társadalomrajz, és szinte kizárólag hősnőjére koncentrál, így lesz Ellisből újabb jelentős alak a forgatókönyves életműben: egy erős és szoros családi hátterű, ám attól elszakadni kényszerülő, drasztikus lépésre vállalkozó fiatal lány. Ellisnek – akárcsak a Vadon főszereplőjének, Cheryl Strayednek - több ezer kilométert kell megtennie, hogy képes legyen az érzelmi elszakadásra és az újabb elköteleződésre egyaránt, hogy a jó előre kijelölt és bármiféle elágazást kizáró útja végén egyértelművé váljon előtte útjának végállomása és annak egyértelműsége.
Az erős alapanyagot az a John Crowley rendezte, akinek nevével az ígéretes pályakezdés, a 2003-as Kényszerszünet után csak két éve találkozhattak újból a magyar mozibajárók, a meglepően fantáziátlan és izgalommentes thriller, a Behálózva kapcsán. Crowley remek érzékkel nyúlt az alapanyaghoz, és készített egy szemnek és szívnek egyaránt élvezetes melodrámát: Yves Belanger (Hornby mellett újabb név a Vadonban közreműködők névsorában) gyönyörű, erős képi világgal, színekkel és azok szimbolikus, kontrasztos hatásával dolgozó operatőri munkája és Michael Brook kísérőzenéje nem csak a cselekmény korának uralkodó műfaját idézik meg, de egyben a főhős legapróbb lelki rezdüléseit is képesek ábrázolni (többek között ezért is érdekes párdarabja a filmnek a nálunk két hét múlva mozikba kerülő, szintén jelentős kritikai elismerésekben részesülő Carol). Mindez persze mind hatástalan maradna, a fantasztikus főszereplő Saoirse Ronan nélkül, aki szemünk előtt válik bizonytalan lányból határozott nővé, sőt, kész sztárrá.
Fekete Tamás
