Salamon Eszter energikus, maszkos-kosztümös, a szokásosnál kicsit könnyebben fogyasztható művét a háborúkról szóló törzsi táncok ihlették.

Eszter mindig megújul: egy konceptualista duettel indult, aztán jött a dokumentum alapú videó-installáció, majd az elborult hang-füst őrület, most pedig a törzsi táncok a háborúkról, vagyis az EMLÉKMŰ 0: kísértenek a háborúk (1913-2013) című előadás.

A darab az első tagja annak a sorozatnak, amit Salamon Eszter a tánc és a történelem kapcsolatának elemzésére szán. A koreográfus számba veszi az elmúlt 100 év háborúinak történetét és hat előadója segítségével színpadra viszi a törzsi, népi és köznapi harci-táncokat, melyek a konfliktusövezeteket jellemzik. Az öt kontinensen szerteszét végzett kutatás eredménye egy olyan sötét és felkavaró előadás, amely rávilágít láthatatlan világokra és tánctörténelmekre.

A február 19-i előadásra most páros belépőt is nyerhetsz, ha velünk játszol!

A háború-palettára való feljutás fő kritériuma, hogy a nyugati világ által megtámadott, megszállt vagy elfoglalt területeken történjenek, vagyis mindenképpen máshol. Ez a máshol azonban nem egy homogén massza, hanem különbözőségek sokasága. Az Emlékmű 0 összegyűjti és újraértelmezi a modernitás által rég elfeledett vagy elhanyagolt kifejezéseket és mozgásokat.

Salamon Esztert világszerte úgy ismerik, hogy Eszter Salamon, hiszen a budapesti Táncművészeti Főiskola elvégzése és az akkor Markó Iván vezette Győri Balettnél tett rövid kitérő után, más irányt vett alkotói pályája. Először Franciaországban, majd Németországban dolgozott, most a legismertebb fesztiválok és táncközpontok megrendelésre készíti új darabjait, minden nívósabb helyen fellép, ma ő az egyik legismertebb magyar koreográfus.

„A sokrétű, néptáncos, balettes, kortárstáncos múlttal is rendelkező Salamont ugyanis szigorúan a tánc esztétikája, mesélő képessége: a tánc táncszerűsége talán sosem érdekelte. És ez, úgy tűnik, most sincs másképp, pedig a MONUMENT 0-ban végig táncolnak, ráadásul nem is akárhogyan. A mozgás, a koreográfia inkább egy „alkalmazott műfaj” a kezében, egy segédeszköz, egy megoldókulcs az őt éppen izgató aktuális tétel, kritikai attitűd levezetéséhez, egy „kellék” a nézővel való együttgondolkodás aktusához”

Králl Csaba, revizoronline