A Chairlift tagja írt dalt Beyoncénak és szerepelt már egy MGMT-klipben, most pedig örök kollégájával az év eddigi legszellemesebb popalbumát készítette el.

Múltkor leültem az ágyra zenét hallgatni, és eszembe jutott, hogy milyen rég csináltam már ilyet; hetente csomó album jelenik meg, idő nincs ugye. Pedig a Chairlift harmadik lemeze olyan, amit megéri békében analizálni: Caroline Polachek és Patrick Wimberly kooperációja nem csak karriere, de az elmúlt 12-24 hónap egyik kiemelkedő popanyagát gyártotta le, amiből egyszerre süt a szakértelem, valamint az ösztönös zeneszeretet is. Már a csapat egyel korábbi munkája, a 2012-es Something is sokat sejtetett, a Moth azonban akkorára és úgy emeli a tétet, hogy talán még a régi rajongók közül is leszakít párat. A direkt slágerességet és lineáris dinamikát némileg furfangosabb refrénekre és cizellált produceri hozzáállásra cserélte a csapat, az eredmény pedig ehhez hűen lett kevésbé himnikus, de hangszerelésileg/strukturailag annál komplexebb, amibe a korábbiakhoz képest nagyobb energiát kell belefektetni, de ami emiatt hálásabban is téríti meg a vele töltött időt. Az átlagnál nagyobb mentális igénye miatt sztárzenekar valószínűleg most sem lesz a Chairliftből, pedig harmadik anyaga alapján tényleg megérdemelné; hiszen minden egyes sétával és minden egyes buszozással felfed magából egy betétet, amit, hopp, addig észre sem vettünk; de reménykedjünk, hogy egyszer eljön majd a világ, amiben ilyen dolgok szólnak a rádióból.

85%