Az egyetem egy szanatórium alkalmatlan emberek számára, akiket a valódi életben elsőként taposnának el.
A Stoner egy ötvenéves regény egy húsz éve elhunyt szerzőtől, mégis napjainkban vált körülrajongott bestsellerré. És egészen biztosan a legjobb könyv, amit az egyetemi karrier örömeiről és fonákságairól valaha írtak.
A magyar nyelvre először fordított Stoner az USA-ban 1965-ben jelent meg, de nem vált se kasszasikerré, se klasszikussá. Napjainkban viszont nagyon felkapták, az évek múlásával egyre többet adnak el belőle. Számos nyelvre fordították le, és olyanok istenítették, mint Bret Easton Ellis vagy Tom Hanks. Készül a filmváltozata is.
A regény a XX. század elején indít, és a címszereplő, William Stoner életéről szól. A prológus rögtön a haláláról számol be, aztán a regény visszateker az életút elejére, és onnan követi figyelemmel a főhős sorsát egészen utolsó napjáig. Stoner farmercsaládba születik egyedüli gyerekként. Ifjú éveit a szántóföldön tölti apja és anyja oldalán. Szülei mást sem ismernek, csak a földet, amiből élnek, de ők is látják, hogy egyre fáradságosabban megy a soruk, ezért beíratják fiukat az agrár karra. Akinek nehéz megszoknia a kampusz légkörét annyi év földművelés után, de egy kötelező kurzuson beleszeret az irodalomba. Átiratkozik, szakít szüleivel, és abszolválása után marasztalják tanárnak. Barátokat és mentorokat szerez, aztán elveszíti őket, megházasodik, lánya születik, szeretőt tart, ellenségeket szerez kollégái soraiból.
Unalmasan hangzik? Stoner számára nem az, és számunkra sem lesz. A főhős azért szeret bele az irodalomba, mert addig ingerszegény környezetben élt, meglehetősen tudatlanul, és ez a tudomány a világ felfedezésének lehetőségét tartogatja számára. Maga a regény pedig éppen arról szól, dögunalmas-e egy egyetemi oktató élete. Stoner az irodalomba menekül a földeken való robotból, de ugyanolyan fáradságos munkával veti bele magát a tanulmányaiba, majd oktatóként a tanításba és a kutatásba, mint ahogy a farmon dolgozott. Elképesztően sok energiát öl szakmai pályafutásába, igazi munkaalkoholista, de végül nem hagy több nyomot a világban, mint farmer szülei. Nem fedez fel semmit, mert csak ő hitte, hogy egyáltalán van mit felfedeznie. A regény stílusa rögrealista, demoralizáló, kíméletlenül őszinte, nincs egyetlen hiteltelen részlete sem. Ami azzal magyarázható, hogy a szerző, John Williams is egyetemi oktatóként dolgozott. Hőse élete mutat hasonlóságot az övével, könyve javarészt alighanem önéletrajzi.
Az olvasó számára pedig azért nem lesz unalmas a regény, mert Williams visszafogottan, de jó érzékkel dramatizálja a történetet. Ez a sztori akár színdarabként, sőt filmként is ugyanilyen olajozottan működne. Stonerrel könnyedén azonosulhat bármely olvasó. Eleinte egy tudatlan parasztgyerek, nincs markáns személyisége, és később is szürke átlagember marad, így érzéseit mindenki behelyettesítheti a sajátjaival. Később már első generációs értelmiségi, aki egy tanyáról az egyetemvárosba költözik: nehéz a dolga, bonyodalmak, kihívások, akadályok sora várja. Williams regényének kiforrott, sőt az egyik karakter által ki is mondott drámai tézise van. Stoner egyik nagyokos kollégája, Masters (beszélő név...) szerint az egyetem és az oktatói karrier nem az, aminek mindenki gondolja, hanem egy menedék, egy szanatórium alkalmatlan emberek számára, akiket a valódi életben elsőként taposnának el.
A regény nyitva hagyott kérdése az, hogy a szerző igazat ad-e ennek a karakternek. Ez csigázza és tartja fenn az olvasó kíváncsiságát egészen az utolsó oldalig. Stoner és Masters véleményének különbsége személyiségükből is fakad: hősünk egy átlagos, sőt talán átlag alatti képességű tanár (a “nem tudja, tehát tanítja” típus), kollégája viszont egy “szórakozott professzor”, azaz egy szeszélyes zseni. Williams regényében az egyetemi tanároknak ez a két archetípusa létezik: a stréber és a géniusz, akik örök háborúban állnak. Ez a két emberfajta juthat el kiváló tanulmányi eredményekig: a szorgalmas és a briliáns. És ez a konfliktus persze nem csak egy egyetem falai között ütheti fel a fejét, hanem bárhol, elég az Amadeus című filmre gondolni, ami a zseni Mozart és a tehetségtelen Salieri konfrontációjára épül. Williams ugyan hamar kiírja Masterst a történetből, de később két reinkarnációját is beveti, akikből Stoner nemezisei, a regény antagonistái lesznek.
A két gyökeresen különböző karaktertípus drámaian feszült konfliktusokat teremt a regényben. És persze a jó dráma sosem abból született, hogy az egyik karakternek igaza van, a másiknak pedig nincs. Ebben a regényben mindkét félnek igaza van a saját szempontjából, véleménykülönbségük eltérő személyiségükből fakad. Legyenek akármilyen intelligensek, mind a strébernek, mind a zseninek maga felé hajlik a keze: előbbi a nyers, ösztönös tehetséget, utóbbi a kemény munkát és szorgalmat nem becsüli. Az irodalomtudomány ebben a regényben a világ megismerésének egy módja, és Williams éppen ennek a lehetőségeit, korlátait kutatja, azaz a próza történetének legnagyobb csúcsteljesítményeivel vetekedően filozofikus művet írt, aminek sikerét viszont már nem érhette meg, főhőse kudarcba fulladt élete tehát önbeteljesítő jóslattá vált számára.
John Williams: Stoner. Park Könyvkiadó, 2015, Budapest. 351 oldal, 3990 Ft.
