Új sorozat indult Color címmel, melynek következő epizódjában a magyar énekesnő is közreműködik. Premier: június 6, 19:30 BMC.

A Color friss, üdítő sorozat, melynek színes zenei palettáján magyar és külföldi zeneszerzőktől hangzanak el ismert és ritkán hallott művek, igazi különlegességek. A repertoár a 19. századtól a 21-ig, Debussytől Berioig, Stravinskytól Vidovszkyig terjedve a zenei élet legszínesebb kortárs egyéniségeit vonultatja fel a BMC-ben.

 Az első, június 6-i koncert Keller András válogatta, és ő is dirigálja a műveket. Az est igazán szórakoztatónak ígérkezik: bájosan ironikus, kedélyesen abszurd, harmonikusan disszonáns hangvételben ad válaszokat a megválaszolhatatlanra, ezért a Kis esti cirkusz alcímmel is illethetnénk. Átiratokon keresztül a jazz és a világzene is megidéződik majd, ez utóbbiban Harcsa Veronika is közreműködik.

Luciano Berio: Opus number Zoo (fúvósötös): A kísérleti hangzásesztétikák és a véletlenszerű, aleatorikus zenei fogalmazásmód olasz fenegyerekének atipikus, majdhogynem neoklasszikus hangulatú négy korai miniatűrje. Az irónia jelenlévő gesztusa, valamint Stravinsky egyértelmű hatása azonban mégis félreismerhetetlenül 20. századivá teszi a művet. 

Charles Ives: The Unanswered Question: Az amerikai Charles Ives egyik legnépszerűbb darabja, mely mind dramaturgiájával, mind az egymástól független tempóban megszólaló hangszercsoportok disszonanciájával messze megelőzte korát (első változata 1906-ból való).                 

Csalog Gábor: Nagy Cirkusz: A Liszt-díjas zongoraművész zeneszerzői világát posztmodern kollázsként írhatnánk le, ahol is az idézetek, sűrítések, áthallások, zenei képzettársítások, kreatív újrafogalmazások és abszurd karikírozások együttesen adnak ki valami szórakoztatóan eredetit.

Stravinsky: Ragtime for 11 Instruments: A címadás némiképp megtévesztő; Stravinsky nem a ragtime műfajában komponált ez alkalommal, inkább portrészerűen sűrített pillanatfelvételt adott a szóban forgó jazz-es muzsika stiláris jellemzőiről. A stilizáció módszertanának lényege, hogy nem az autentikus jazz hangzását kergeti, hanem a ritmusképleteket mint struktúrákat mozgósítja.

Stravinsky: Suite No 2. for Small Orchestra: A neoklasszicizáló közelítés egyik első példája ez a mester életművében, visszatérés a hagyományos, letisztult struktúrákhoz, mégpedig tánczsánerek apropóján. Tulajdonképpen a pár évvel korábbi „Három könnyű darab” című sorozatát hangszerelte át zenekarra 1921-ben imígyen, annyi módosítással, illetve bővítéssel, hogy az Induló, Keringő és Polka kiegészült az „Öt könnyű zongoradarab” Galopp tételével még.

Luciano Berio: Folk songs  (Közreműködik: Harcsa Veronika): Meglepő módon a népzenei alapanyag tisztasága még egy olyan „kalapácsos komponistát” is örök ámulatra késztetett, egyszersmind átiratokra sarkallt, mint Berio – erről ő maga vallott több alkalommal. A mondhatni „világzenei” dalciklus Cathy Berberian amerikai mezzoszoprán tiszteletére íródott, és annyiban azért nem hazudtolta meg magát most sem az olasz maestro, hogy az előadó énekesnőtől ritka és virtuóz intonációs technikákat követel meg.