100 magyar népmesét gyúrt egybe Eötvös Péter 1968-ban. Most együtt mutatják be volt feleségével az így készült zenét.
Eötvös Péter Mese című, 12,5 perces hangjátéka, zenévé sűrített hiper-meséje 1968-ban készült, száz magyar népmese motívumainak felhasználásával. Az összes szöveg mesélője, a különböző karakterek megszemélyesítője Molnár Piroska, a zeneszerző akkori felesége volt. A hangfelvételek eredetileg Budapesten készültek, majd ebből az alapanyagból hozta létre Eötvös Péter az elektronikus kompozíciót a kölni rádió stúdiójában.
Aprilis 4-én, 18:00 órakor a BMC Könyvtárában az Eötvös Péter Alapítvány által létrehozott mustMEET Composers 2016 rendezvény keretében kerül sor egy közönségtalálkozóra, ahol Molnár Piroska és Eötvös Péter idézik fel az alkotás folyamatát felolvasással, beszélgetéssel és a teljes mű bemutatásával. A különleges akusztikai élményt nyújtó művet első alkalommal 1968-ban Darmstadtban mutatták be, ahol a mese három idősíkja a hallgatók előtt balra és jobbra, valamint hátul középen hangzott el. A BMC Könyvtárában felhangzó felvételen az 5.1-es technika lehetővé teszi, hogy közel ötven évvel később újból az eredeti hangzásképet hozhassuk létre.
"Azt szeretném, hogy a hallgatóban az akusztikus élmény befogadása által ugyanaz a vízió is megszülessék, mintha színházban lenne. Csodálatos elképzelésnek, a jövő látomásának tűnik számomra, hogy a láthatót hallhatóvá, a hallhatót pedig láthatóvá tegyük." – Eötvös Péter
A Mese a BMC Records két albumán is megtalálható:
As I Crossed the Bridge of Dreams (1999): Mese, 5.1-es változat
Vocal Works (2001): Mese, sztereo változat
A belépés ingyenes, de a helyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött.
További információk az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány programjairól itt találhatók.
Farkas Zoltán: A zene nyelve - a nyelv zenéje
Eötvös Péter szöveges kompozíciói
(részlet a Vocal Works című albumhoz készült kísérőszövegből)
A zene szövegből születése a Mese című hangjáték esetében a legnyilvánvalóbb. A magyar nyelvű mesemondó (Molnár Piroska) dallamos, felhangokban bővelkedő, csengő beszéde a hangzóanyag gazdag forrása. A színésznő mesemondása három - különböző sebességű, egymást ellenpontozó szólamú - magnószalag alapanyagává válik. Eötvös Péter a '60-as évek végén sorozatot tervezett, melyben különböző országok népmeséit dolgozta volna föl. A tervből végül is csak a magyar nyelvű darab készült el 1968-ban. A kompozíció Ortutay Gyula gyűjtéséből kiválasztott, körülbelül száz magyar népmese részleteiből építkezik. Eötvös eljárása mintegy fordítottja a néphagyománynak: amíg a népi mesemondó ismert fordulatokból, tipikus népmesei elemekből állítja össze az egyes mesék individuális alakját, addig Eötvös a számos konkrét mese részleteiből párolja le a mesemondás általános, tipikus elemeit. A részleteket a mese dramaturgiája szerint csoportosítja. A bevezető formulákkal kezdődik a kompozíció, melyet leírás - a helyszín és a szereplők bemutatása - követ. Felbukkannak a mesék elmaradhatatlan bűvös számai, kibontakozik a konfliktus: a gonosszal való nagy leszámolás, majd humoros elemek oldják föl a feszültséget. A befejezés a magyar népmesékben igen gyakori, mondókaszerű, ritmikus próza formuláiból alakul ki. A mesterien megtervezett akusztikus folyamat sűrűsödése és ritkulása azok számára is pontosan követhetővé teszi a történés folyamatát, akik nem értik a nyelvet. A mesemondó hangja transzpozíciók által válik többszólamúvá. Az eredeti sebességű hangszalaghoz egy 4:3 arányban lassított és egy 4:5 arányban gyorsított sebességű felvétel társul. E három réteg polifóniája kissé emlékeztet a fúga- vagy kánonszerkesztésre (leginkább a németalföldi mesterek proporciós kánonjára), ám a hallgató számára sokkal közvetlenebbül felfogható. Eötvös maga inkább egyfajta "elő-echó, a normális sebességű elhangzás és az echó" hármasságáról beszél, amely a hallgató számára a megelőlegezés - megértés - rezonálás folyamataként válik érzékelhetővé. A zenei anyag efféle hármas megerősítése még a klasszikus szonátaforma dramaturgiájától sem idegen, ám kínálkozik egy jóval közelebbi párhuzam is. Amikor Eötvös ugyanazt a cselekménysort járja végig a Három nővér című opera, "szekvenciáknak" nevezett három részében, valójában hasonló formai koncepciót valósít meg óriási léptékben. Nyilvánvaló, hogy a '60-as években megtalált ötlet a "jövő útja" lett a komponista számára. Másfelől a Mese rendkívül izgalmas hangzásvilága igen erőteljes vizuális asszociációkat ébreszt a hallgatóban. Mintha eleven illusztrációja lenne Eötvös vallomásának: "Azt szeretném, hogy a hallgatóban az akusztikus élmény befogadása által ugyanaz a vízió is megszülessék, mintha színházban lenne. Csodálatos elképzelésnek, a jövő látomásának tűnik számomra, hogy a láthatót hallhatóvá, a hallhatót pedig láthatóvá tegyük."
