A tavalyi év egyik legjobb filmjeként emlegetett Brooklyn szerzője, Colm Tóibín kisregényt írt Jézus Krisztusról, méghozzá Mária szemszögéből. A könyv olyan jól sikerült, hogy színdarab is készült belőle.
A Brooklyn alkotói üres kézzel távoztak az Oscar-gáláról, pedig filmjüket számos kritikus emlegette az év legjobbjai között. Csak találgathattunk, kit kell a legjobban megdicsérni a meghatóan elmesélt migránsdrámáért. Colm Tóibínt, a regényeredeti szerzőjét, Nick Hornby elismert forgatókönyvírót, netán John Crowley-t, a rendezőt? Olvasva Tóibín 2012-ben publikált, magyarul most megjelent Mária testamentuma című könyvét, minimális a kétségem afelől, ki volt az igazi lángelme a Brooklyn mögött.
A mindössze 114 oldalas könyv egyetlen nagy monológ Máriától, egyes szám első személyben. A regény nyitányában a keresztre feszítés már rég megtörtént, az idős nő pedig a halálán van. Krisztus két tanítványa viseli a gondját, ugyanis bujkálnia kell, mivel nem csak fiát, de őt is üldözték. Mária meglehetősen elégedetlen két pártfogójával: azok mindent tudni akarnak és feljegyeznek, amit az öregasszony a fia életéről és haláláról mondani tud, de csak az érdekli őket, ami illeszkedik a Jézus kiválasztottságába vetett rendíthetetlen hitükbe. Mária szubjektív különvéleményét, visszaemlékezéseit meséli el ez a kisregény.
Jézus ábrázolásának nagy történelme van a történetmesélő művészetekben, elég a Nikosz Kazantzakisz regényére, a Krisztus utolsó megkísértésére, Scorsese moziadaptációjára, Zeffirelli, Pasolini (Máté evangéliuma), a Monty Python (Brian élete) és Gibson (Passió) változatára, vagy akár a Jézus Krisztus szupersztárra gondolni. Még az Elemi ösztön rendezője, Paul Verhoeven is írt egy irodalmi forgatókönyvnek is beillő kötetet A názáreti Jézus: Az ember fia címmel, ami hazánkban is megjelent. Tóibín kisregénye világi értelmezés, nem pedig vallásos, annak viszont kétértelmű. Bemutatja Jézus csodáit: Lázár feltámad benne, Krisztus pedig vizet változtat borrá. A gond csak az, hogy Lázár zombiként viselkedik, miután visszatér a halálból, a borrá változtatott víz pedig talán csak egy már rég beborozott társaság érzékcsalódása.
Az olvasó kíváncsiságát az csigázza fel, hogy Tóibín szerint vajon mennyi igaz ezekből a csodákból, és csak legvégül derül ki, hogyan történt Mária szerint fia feltámadása. Mindenesetre a szerző azzal talál fogást a témán, hogy nem csak más szemszögből, de máshogy is meséli el Jézus történetét. Megfosztja azt mitikusságáról, sőt mítoszgyártási mechanizmust láttat benne. Viszont nem holmi öncélú polgárpukkasztásként tesz így. Ez a történet Máriáról szól, arról az emberről, akinek alighanem a legjobban fájt Krisztus kereszthalála. Egy anya története, akivel megtörténik a legrosszabb: elveszíti a különlegesen tehetséges fiát, ráadásul már jóval a keresztre feszítés előtt.
Tóibín egy meglepően szokványos és univerzális történetnek láttatja Jézus és Mária kapcsolatát. Krisztust fiatal radikálisnak ábrázolja, aki elhagyja anyját, és akit épp a sajátos ideológiája, az egyre növekvő népszerűsége és a fennálló rendszerrel elleni lázadozása miatt végeztek ki. Mária pedig épp az ellentéte a fiának, egy átlagos, konzervatív asszony. Ha úgy vesszük, ez a regény a természetes progresszióról és a generációs különbségekről szól: arról, hogy az ifjak gyakran más, újabb, idealistább eszmékben hisznek, mint szüleik.
A szerző tehát a mindenkori anyasorsról ír melankolikus tónusban. A vidéki környezetben élő Máriától ebben a regényben a nagyváros, Jeruzsálem csábítja el a fiát. A hősnő lehetne akár egy keleti anya is a mai világban, akinek a fia Nyugatra emigrál a jobb élet reményében. A Brooklyn egyébként pont erről szól: ott a New Yorkba emigráló hősnő az anyját hagyta örökre Írországban. Nem kérdés, hogy a szerzői ugyanazt a szomorú történetet írta meg későbbi regénye alkalmával is, csak immár nem a gyerek, hanem az anya szemszögéből.
A szerző történetének érvényességét bizonyítja, hogy háromszoros Tony-jelölt színdarabbá adaptálták, és mozifilmként is olajozottan működne. Tóibín mindenesetre tökéletesen kihasználja a próza ágazata nyújtotta lehetőségeket: egyetlen másik művészet sem képes belevarázsolni a befogadót a főhős fejébe, gondolatainak és érzelmeinek világába, az ír szerző pedig pontosan ezt teszi.
Colm Tóibín: Mária testamentuma – Park kiadó. Budapest, 2015.
