Az idei Szigeten is fellép az új Florence-ként vagy Lorde-ként is emlegethető norvég Aurora, akinek első lemeze ügyesen fűzi össze kortársai stílusjegyeit.

Az ember 19 évesen általában gyermek, formálódik, kipuhatolja határait, stb. Igaz ez Aurora Asknesre is, aki ’96-os születése ellenére képes volt egy meglepően kerek és tiszta bemutatkozó lemezzel kezdeni profi pályafutását. Persze nem beszélhetünk Grimes-i dalszerzői/produceri emancipációról az esetében, de még bőven az autonóm művészeten belül vagyunk; érezni, hogy a hölgy saját vízióit kelti életre, még ha valaki viszi is a kezét kivitelezés közben. Florene + The Machine, Susanne Sundfor, Fever Ray és még sok karakán énekesnő idéződik meg a korongon, de a legközelebb talán akkor járunk, ha azt mondjuk, Aurora az északi Lorde: egy tehetséges és talpraesett fiatal, aki még érezhető imágósága mellett is kifejlett hangvétellel bír. A dalok mindvégig szabályosak és csábítóak, a stílus pedig végig szorosan illeszkedik a sejtelmes, hűvös, de mégis emberközeli tengelyekre. Néha talán úgy érezhetjük, hogy a fentebb említett ősök ügyes összefésülésénél nem merészkedik tovább az ifjú, hiszen nagy expetimentalizmus és egy igazán elkülöníthető esszencia még csak óvatosan bújik elő, de a végeredmény még így is ezerszer frissítőbb, mint amit egy szárnypróbálgató fiataltól vagy a kiszámítható mainstream mezőnytől várhatunk. Úgyhogy mi megelőlegezünk neki egy jóval átütőbb második nekifutást.

79%