Bogitól és Marcitól kifejezetten távol áll, hogy komolyan vegyék saját magukat, de tudják, hogy mit szeretnének: rohadt jó cuccokat létrehozni és árulni, megfizethető áron.

Hiába az internet és a tény, hogy minden információ meg kép karnyújtásnyira van – ismét erősödni látszik a tendencia, hogy a személyességnél kevés vonzóbb és erősebb dolog létezik. Azaz: kellenek a helyek, ahol találkozhatunk másokkal, vagy ahol nem csak egy vásárló vagyunk a sok közül.

A Műegyetem mögött működő Szia+ egy ilyen hely: kedves-aranyos hibrid félúton egy műhely és egy dizájnbolt között, ami nem feltétlenül akarja felcímkézni és definiálni önmagát, egész egyszerűen azért, mert olyan, amilyen. Teszi mindezt egy olyan környéken, ahol ráadásul a legkevésbé sem számítanánk erre, éhes és szomjas műegyetemistákra kihegyezett kocsmák, kifőzdék, kínai kajáldák, fénymásoló üzletek tőszomszédságában.

A Szia+ jelenlegi koncepciója szép lassan alakult ki: először adott volt egy kihasználatlan szoba, amely a Szabad Iskolákért Alapítvány SZIA adományboltjából nyílik. Az alapítvány 2 éve hozta létre az adományboltot, ahova bárki beviheti megunt ruháit, könyveit, tárgyait, és szintúgy bárki el is viheti egy közel jelképes összegért bármelyiket. Az alapítvány célja egyébként, hogy „a magyar iskola – alap-, közép- és felsőfokon egyaránt – olyan hely legyen, ahol a benne lévő egyének belső szabadsága kibontakozik, önbecsülésük megerősödik és fejleszthetik azokat a készségeiket, amelyek segítenek a másokkal való együttműködésben”, és többek között pedagógia kutatással, taneszköz-fejlesztéssel és szakmai szolgáltatással is foglalkozik – nem mellesleg fontosnak tartják a fiatal művészek, iparművészek támogatását is.

A Szia+ alapötlete végül hosszas agyalás után tisztult le Rápolti Bogi és Bozóki Marci fejében, akik végül tavaly szeptemberben meg is nyitották a helyet azzal az egyszerű filozófiával, hogy olyanra és úgy csinálják majd, ahogy nekik jól esik. És ez, mivel kellően őszinte emberekről van szó, sikerült, nem csak külcsínben, hanem működésben is: azért foglalkoznak vele, mert ezt szeretik. Sem a designer, sem a handmade szavakat, ahogy a vagy bolt, vagy műhely kategorizálást sem érzik magukénak.

A hely több különféle funkció és ötlet működő és folyamatosan változó fúziója: lévén egyrészt Bogi és Marci műhelye, másrészt közösségi tér, ahova bárki betérhet beszélgetni és ötletelni, harmadrészt nem titkolt szándékuk, hogy lehetőséget biztosítsanak a varrás, tervezés iránt érdeklődőknek kipróbálni saját magukat – illetve a már termékekkel rendelkező fiatal tervezőket is szívesen látják, és polcpénzért helyet kaphatnak a boltban. – Hamar rájöttünk, hogy kettőnk dolgai nem töltik meg a helyet – meséli Bogi -, és örülünk mindenkinek, aki szeret alkotni.

Bogitól és Marcitól kifejezetten távol áll, hogy komolyan vegye saját magát, de tudják, hogy mit szeretnének: rohadt jó cuccokat árulni és létrehozni megfizethető áron. Tisztában vannak vele, hogy az igényteremtés és az igények kiszolgálása nem ugyanaz, hogy az emberek nem mindig fogják fel az egyediség értékét, és azt is látják, milyen nagy hiány mutatkozik olyan izgalmas ruhákból és kiegészítőkből, amikhez nem súlyos tízezrekért lehet hozzájutni. A célközönségük ugyanis főleg fiatalokból áll, akik nem rajonganak a tömegcuccokért, de a megfizethetetlenségért sem – viszont imádják a hülye napszemüvegeket, a tükörtojásos vagy Klimtes zoknikat, a legkevésbé sem szokványos ékszereket, a csillogó felsőket, egyedi pulcsikat vagy a remek másodkézből származó holmikat.

Épp ezért érdemes a boltot sűrűn látogatni, mert viszonylag kevés dolog porosodik náluk hónapokig. A meglátni, megszeretni és megszerezni itt nem hosszú-hosszú spórolás keserves végeredménye, hanem egy olyan jóleső tevékenység, amiben örömmel vesz részt az ember, ahogy ők is lelkesedéssel és szenvedéllyel csinálják. És ennél kevés jobb reklám van, mint az, amikor süt rólad az, hogy élvezed, amiben benne vagy. Nem játszanak szerepet, nem küzdenek a pozicionálásért, nem akarják az egészet az értelmetlen művészkedés felé eltolni. Nem fast fashion, nem trendi, nem akar menő lenni – és mégis az.