Megjelent Dénes József: Szökésben című, szociografikus rákendroll-memoárja
1984 orwelli dátum, s valóban: kitört a „világvége”. A házibulik kimentek a divatból, elkezdődtek a punkperek, a CPg tagjait lesittelték, az észak-koreaiak erre az évre ütemezték a tervgazdálkodás végét…
Az Európa Kiadó, a Balaton, a Vadsanzon, az Ámen, a Vidámpark és több más emblematikus magyar alternatív rock zenekar gitárosa – és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Magyarország egyik legjobb gitárosa – Dénes József, alias Dönci már nyolc éve nincs köztünk. Nem feledkezhetünk bele eszelős gitárjátékába a koncerteken, és nem beszélgethetünk vele az élet túlzott jelentőségű kérdéseiről a kerthelységek asztalainál.
Jövőre lenne hatvanéves, és ebből az alkalomból is emlékezve rá, tudatjuk a hírt, hogy Szökésben című önéletírása kilenc év elteltével végre elérhetővé válik a nagyközönség számára is.
A Jaffa Kiadó gondozásában veheti a kezébe a kedves olvasó mostantól az echte ferencvárosi pestisrác (Pajor Tamás), köztünk élt zseni (Víg Mihály), és nem utolsó sorban a legautentikusabb rock and roll fej kötetét.
A könyv kétségtelenül rocktörténeti kuriózum. Ilyen összefüggésekben még filmen sem láthattuk a nyolcvanas évek pesti undergroundjának hőseit, körülményeiket, kapcsolódásaikat, hátterüket, vágyaikat, inspirációikat. Ám ennél is többről szól: a nevelő intézetek, a kóterek, a kilencedik kerületi bérházak, művházak, gyárak és más intézmények működését ösztönös szociográfiai igényességgel írja le. Így azok számára is érdekfeszítő lehet, akik a hatvanas-nyolcvanas évek Budapestjének, a rendszerváltás előtti világunknak az igaz történetében merülnének el. Hogy a magánvalóságokat mennyire hitelesen kezeli a szerző, és mennyire a színes vágyaira támaszkodott az elmesélésükben, azt az utókor fogja eldönteni, de nem is lényeges. Hiszen elsősorban gitárosként és dalszerzőként született erre a másvilágra, a fantáziája és az intelligenciája volt a szabadsága. Egész életében szökésben volt a valóság és talán a felelősség elől is, ám, aki ezt a könyvet elolvassa az biztosan meg fogja érteni, hogy miért. És talán ír róla egy dalt.
A Kultúrpart rádióadásában Vass Norbert szerkesztővel beszélgettünk a könyvről:
Az Ákos által megismert hipsztermiliőnek a vezéralakjai színes egyéniségek voltak. A zenekarok roadjaiként közismert Stefinek és Beethovennek a külseje volt verhetetlen, James és Kacsa viszont egyebekben is mérvadónak bizonyultak. Egymás szavába vágó, folytatásos háryjánoskodásuk és álbunkó akcentusuk a mai napig felejthetetlen számomra. Meséikbe, néha-néha valós eseményeken alapuló legendáikba James vitte a színt és a dinamikát, míg Kacsa főleg a mélységet és a filozófiai alapot képviselte. Látszólag gyűlölték egymást, gyakran nyilatkoztak egymásról becsületbe gázoló hangnemben, ennek ellenére duettjük szezonméretekben mindennaposnak számított. Míg James extrovertált társasági lényként tündökölt, addig Kacsa befelé forduló, individualizmusára még társaságban is gondosan ügyelő jelenségnek számított. Külföldre távozásuk után sokáig szürkének és unalmasnak éltem meg a hétköznapokat. James igen nagy Frank Zappa-fan hírében állt, és meg is volt neki az amerikai művész összes korongja bakeliten, a koncertfelvételeket is beleértve. Nem keveset tett a zeneszerző-gitáros magyarországi népszerűsítéséért. Csigákba göndörödő hajat s szakállt növesztett, és gazdag ornamentikával díszített ruhákba öltözött. Kacsa szintén szakállas volt, de maró iróniával nyilatkozott a „műhobók” nőies páváskodásairól, ő maga a ruházkodás terén a sportos puritanizmust képviselte. Társával ellentétben a Grateful Deadet és a Captain Beefheartot favorizálta. James restaurátor volt, Kacsa festett és verseket írt. Idézek egyet, hogy kiragadjam a feledés homályából:
Aranydollár, papírfont,
Pénzsóvárgás, sok-sok gond,
Nyálas-nyálas szeretet,
Házad népe, hitvesed
Pénzedért jól kiszolgál –
Ave-ave kispolgár!
(részlet a regényből)
