Ritkán fut bele az ember már a nyár elején olyan lemezbe, amiről tudja, hogy szeptemberig fogja hallgatni. A Whitney bemutatkozása pont ilyen.

Volt miből kiindulni a chicagói bagázsnak: tagjai közül ketten is játszottak a pompás gitárpoppal bájoló, nemrég kihunyt Smith Westerns-ben, közülük egyiküknek pedig még a rozoga gitárcsiszolást űző Unknown Mortal Orchestrában is sikerült megfordulnia, és ha ennyi nem lenne elég, a páros maga mellé vette még négy-öt cimboráját, hogy trombitával és szintivel vegyék fel a patyolattiszta Light Upon the Lake-et. Bár a csapat turnézott a Protomartyrral és a Perfect Pussyval is, hozzájuk képest lepkekönnyűségű zenét készít, ami olyan, mintha Mac DeMarco beállt volna a Real Estate-be. Kiérződik egy kis búvalbaszott Neil Young, áttételesen a Neutral Milk Hotel és a Foxygen is; meg valami stég, ami körül a nádas remekül viszi a gitár pengő és Max Kakacek selymes, kisgyermekes hangját. Már a láblógatós hangulat is szellőként simogat körbe, a remek dallamok pedig végképp elcsavarják a fejünket. Egyedül a melankóliát dobhatnák a sarokba, az SW vonzereje is mindig a pajkosságában rejlett, bár ilyen szuper dalokért cserébe egy kis morcosságot is elnézünk.

85%