Már a címe is, nem igaz? Mike és Dave esküvőhöz csajt keres. Hát várhatunk ettől bármit? Az a poén, hogy nem várhatunk, de kapunk.
Semmi meglepőt. Vagy hát, nem úgy meglepőt. Igazából az ebben a filmben a megdöbbentő, hogy „majdnem” ugyanazt írom róla így, hogy sokat röhögtem rajta, mint amit akkor írtam volna, ha csak bamba tekintettel bámultam volna magam elé, miközben néztem. Ki érti ezt? Jó, hát értem én. Ez aztán tényleg nem agysebészet.
Mindenki emberből van. Az is, akinek nincs sok esze, meg az is, akinek kicsit több van állítólag. Lehet a mozivásznon hülyének lenni, meg van az engedve, néha még jól is tud esni, ha igazán felszabadult idiótákat nézhetünk, akik 100 percen keresztül káromkodnak, saját és mások nemi szerveit fogdossák, esetleg banális baleseteket szenvednek, vagy okoznak másoknak. A különbséget akkor veszi észre, aki akarja, ha nem őt nézik hülyének.
A Mike és Dave esküvöhöz csajt keres imádnivaló, teljesen sötét emberekről szól, akik imádják egymást és az életet. Igaz történet, legyen ez bármennyire nevetséges: tényleg létezik valahol Amerikában egy Mike és Dave, akik minden családi bulit elrontottak, ezért hozzátartozóik azt találták ki, hogy csak akkor mehetnek el a hugica nyaralós esküvőjére Hawaii-ra, ha visznek magukkal két olyan lányt, akik kicsit képesek őket visszafogni. A sors persze úgy rendezi (hisz neki tényleg van humorérzéke), hogy a hölgyek csak eljátsszák, hogy kevésbé gyermetegek a fiúknál, lesz is ebből nagy kavarodás – vagyis egy nyári komédia, Zac Efron, Adam DeVine, Anna Kendrick és Aubrey Plaza főszereplésével.
Lehet-e szeretni a nagyon butákat? Nagyon lehet, legalábbis őket most nagyon lehet. Egyszerűen azért, mert bár felforgatnak/robbantanak/elrontanak mindent, ami felforgatható/robbantható/elrontható, Mike és Dave nagyon rendben vannak magukkal. Igen, kedves nézőink, hiába ordítanak, visítoznak percenként, mégiscsak jellemző rájuk valamiféle harmónia. Olyan, ami után mi sosem mernénk vágyakozni. Úgy vannak okéban a világgal, ahogy az nekünk felfoghatatlan. És tulajdonképpen a világ is okéban van velük, hiszen ha jól megnézzük környezetükben a többi karaktert, hát, azoknak sincs túl sok eszük, viszont a címszereplő duó nem is feltétlenül szeretne többnek látszani saját magánál. Az ő dimenziójukban nem csak egyszerűen buliból áll az élet – hanem az élet maga a buli. És ez innen nézve, mármint, azt nézve, ahogy ezt ők megélik, legalább annyira vicces, mint amennyire félelmetes is tud lenni.
Nincs ebben a filmben egyetlen olyan geg sem, ami legalább egy kicsit intelligens, kimunkált, a szó hagyományos értelmében szellemes lenne. De mégis, annyira kedvesen és egészpályásan ostoba az egész, hogy bizonyos korhatár (és jelentős tűrőképesség) felett csak javasolni tudom a megtekintését. Nem azt érezni benne, hogy azért alpári, mert annak tartja a nézőt. Hanem azért, mert magát tartja annak. És szeretné, ha kinevetnénk. Ha vele nevetnénk. Pusztán szeretetből.
És ha valami, ez tényleg nem jellemző a legtöbb ilyen gatyaletolós amerikai borzadályra.
