Közel fél éve, a Vár lábánál, két filmes, Csáky Attila és Szecsanov Martin megnyitotta a Fest;tisztít Galériát. Kóti Rékával az itt bemutatott Coast to coast című kiállításáról beszélgettünk.

Egy hónapja nyílt meg a kiállításod mit jelent, jelentett neked ez az időszak? Hogy kerültél kapcsolatba a Fest;tisztít Galériával? 

A Coast to coast anyaga több szempontból is az eddigi legszemélyesebb sorozatom. A képek egy év alatt készültek el, utazásaim során, analóg technikával. Minden tekercset kétszer fotóztam végig, így készítve dupla expozíciókat a tengerrel kapcsolatba kerülő emberekről. A kezdeti kíváncsiságot és technikai kísérletező kedvet csak az út felénél követte tudatosság, amikor már sorozatban és egységben kezdtem gondolkodni. Csáky Attilával a Fest;tisztít Galéria egyik vezetőjével egy zen meditáció során találkoztunk, és ebből a barátságból, hasonló gondolatiságból született az elképzelés, hogy a sorozat bemutatásának a galéria biztosíthatna teret.

Mennyiben más ez az anyag, mint az eddigi munkáid?

Technikailag ez a sorozat jelentette számomra az eddigi legnagyobb kihívást. Végig egy a 70-es években készült Canon kisgéppel fotóztam, amiben a dupla expozíció készítése csak a film visszatekerésével megoldható, korrekcióra, a helyszínekre való visszatérésre nem volt lehetőség, a sorozat szereplőit a pillanatnak köszönhettem, hiszen a képek nem megkomponáltak.

Lassan bezár a kiállítás, de ahogy ismerlek, mindig mozgásban vagy. Most min dolgozol? 

Jelenleg két őszi kiállításra készülők. Szeptember 13-án nyílik a TOBE Gallery-ben a Wonderland című kiállításom, ami a nemi identitással kapcsolatos sztereotípiákat  vizsgálja, és amelynek képei New Yorkban, Bostonban, Berlinben és Budapesten készültek. Szeptember elején pedig a Gregerson Art Pointban veszek részt egy, az alkalmazott fotográfia és a művészet határát körbejáró csoportos kiállításon.

Fotóidat valami titokzatosság lengi át, ugyanakkor békét és időtlenséget sugároznak. Mi érint meg téged egy utazás során? Mi az első, amit megfigyelsz? A tengerpartról írtad, hogy ott otthon vagy, az biztos pont, azon kívül mi még? 

Mindig az emberek érdekelnek, hogyan viszonyulnak a környezetükhöz, milyen a habitusuk, kisugárzásuk. Mi az, ami boldoggá teszi őket. A tenger egy jó összehasonlítási alapot jelentett. Egész más hatással volt a Thesszaloniki filmfesztivál vetítéseiről kilépő és akaratlanul is a tenger felé elinduló filmesekre, az Uruguayban a naplementében elcsituló gyerekekre vagy a bostoni Wonderland strandról a landoló repülőgépeket figyelő családokra.

Miből merítesz ihletet?

Elsősorban az utazásokból, mindenből, ami a komfortzónámon – és az általam korábban megismert helyeken és élethelyzeteken kívül esik. Szeretek fotósként láthatatlan lenni egy-egy új helyszínen, mégis részese lenni az adott város ritmusának.

 És a képzőművészet? Sok kiállításra jársz? Mit láttál utoljára?

New Yorkban néztem meg Jordan Wolfson installációját a David Zwirner galériában, ez még hónapokkal később is él bennem. Emellett nagyon szerettem a Robert Mapplethore életét bemutató Look at the Pictures című dokumentumfilmet.

Szerinted a fotó presztízse ott van ma, ahol lennie kellene? 

Szerintem nagyon izgalmas 2016-ban fotósnak lenni. Rengeteg lehetőség áll előttünk, a földrajzi határok relevanciájukat vesztették. A tehetség szabad utat kaphat. A fotó általi vizuális kommunikáció soha nem volt ennyire intenzív. Az instagramon és egyéb szociális médián percenként kapunk vizuális ingereket, mindenkinek lehetősége van rá, hogy képeken keresztül fejezze ki magát, és ezáltal újabb és újabb perspektívák nyílnak meg a képalkotásban.