Kém, nyelvész, kettős ügynök, dervis, kelet- és magyarságkutató, a Szultán és VII. Eduárd bizalmasa. Ő inspirálta a Drakula szerzőjét, de Dickens és Jókai is istenítette. 184 éve született Vámbéry.

A Nyelv és Tudományban megjelent Vámbéry (1832-1913) megemlékezés címével – 2 az 1-ben: angol kém és magyar nyelvész – akár vitába is lehetne szállni, mivel Vámbéry nemcsak kém volt, és nem csupán nyelvész. Volt ő minden, csak éppen akasztott ember nem, illetve majdnem az is, hiszen színészi képességeit és félelmetesen kifinomult nyelvtudását sokszor kellett latba vetnie ahhoz, hogy életveszélyes helyzetekből megmeneküljön. Néhány példával igyekszünk illusztrálni, mi mindenhez értett ez a nem mindennapi polihisztor. 

Az ágról szakadt nyelvzseni

Vámbéry Ármin szegény zsidó bevándorlók gyermekeként  látta meg a napvilágot a felvidéki Dunaszerdahelyen 1832-ben, de a pontos dátumra ne vegyünk mérget, elég az, hogy valamikor szeptemberben. Eredeti neve Bamberger Hermann volt, amit később magyarosított. Édesapja még fia születését sem érhette meg, kolerajárvány áldozata lett. A kis Ármin édesanyja újraházasodásával egy rendes, de nem túl szorgalmas mostohaapát kapott, így a család komoly kenyérgondokkal küzdött. "A gyermekkor virágfakasztó napjaiban én hát csak a szegénység és a mindennemű nélkülözés keserű gondját láttam szemeimmel. Különösen megnőtt a bajunk, mikor mostohaatyám néha hetekig tartó házaló útján a messze vidéket járta és fogytán volt a pénz, melyet otthon hagyott" – emlékszik vissza Küzdelmeim című önéletrajzi írásában. A bajokat tetézte, hogy egyik lába lebénult. A kis sánta fiúcska ha vagyonnal és rendes fél lábbal nem is, de óriási intellektuális tőkével rendelkezett, ami elsősorban a nyelvtanulásban mutatkozott meg.  A szegénység és a lábbénulás megpróbáltatásaiból a nyelvi képessége és a szorgalma kiemelte a fiatal Vámbéryt, és házi tanítói állásokhoz segítette. Már gimnazistaként kivételes gyorsasággal sajátította el az idegen nyelveket, kezdve a német, a francia, a latin, az olasz, az angol, a spanyol, a dán, a svéd, az orosz és a szerb nyelvel. 25 éves korára már az éveivel megegyező számú nyelvet ismert. Érdeklődését a török nyelv és kultúra is felkeltette. 

Itthon akadémikus, Törökországban a pasa titkára és kalandor 

Pesti tanulmányai során Vámbéry olyan befolyásos támogatókra lelt, mint Eötvös József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.  Az ő támogatásával utazhatott el 25 évesen 5 évre Konstantinápolyba. Vámbéry első könyve a török fővárosban jelent meg (német-török és török-német szótár), melynek köszönhetően távollétében beválasztották az MTA levelező tagjai közé. Rendkívüli kapcsolatteremtő készsége és zseniális nyelvérzéke – a török nyelv sok különböző dialektusát is megtanulta – bejáratossá tette a legfelsőbb kormányzati körökbe és egy befolyásos török államférfi, Fuad pasa titkára lett. Hüszejn Dáim pasától megkapta a Resid efendi nevet, ami becsületes urat jelent, és melyet attól kezdve a muszlim világban közlekedve használt. Az éppen keresztény hitű Vámbéry az iszlámot is felvette. Ám ne gondoljuk, hogy az ifjú beleszakadt a kemény munkába. Feljegyzések szerint élte világát a Boszporusz partján, például egy éjjeli lokál vendégeit mulattatta német nyelven előadott dalaival, amelyek rögtön slágerek lettek. A szultáni háremben is dolgozott franciatanárként, ahol a szultán kedvenc lányát, Fatimát is tanította. Rajta keresztül ismerkedett meg az akkor tizenhat éves Abdülhamid herceggel, aki a későbbiekben szultán lett, és a vele ápolt kapcsolat döntő jelentőséggel bírt Vámbéry karrierjében. 

A dervis ruhás orientalista, avagy a titkosszolgálati informátor

Vámbéry Kőrösi Csoma Sándor nyomán úgy vélte, hogy a magyarok gyökereit Belső-Ázsiában kell keresni. Az Oszmán Birodalom fővárosában megszületett benne a végső elhatározás, hogy behatóbban foglalkozzon a magyar nyelv és a magyarság eredetével. Ezt egy későbbi közép-ázsiai utazásán akarta megvalósítani, megint az Akadémia támogatásával. A világhírnevet hozó utazás stratégiai jelentőséggel bírt, mivel ő még a hamarosan befejeződő orosz hódítás előtti állapotban látta Közép-Ázsiát, és magáról a térségben folyó orosz terjeszkedésről is hírt tudott adni Európában. Hogy kinek? Nem másnak, mint az angol titkosszolgálatnak és a törököknek, vagyis kettős ügynök volt, ezt a 2005-ben nyilvánosságra hozott titkosított dokumentumok is bizonyítják. Fodor Gábor tanulmánya szerint beszervezéséreTeheránban került sor, amikor éppen hazafelé tartott közép-ázsiai útjáról. Ekkor Charles Alison, a teheráni angol nagykövet kérte fel, hogy készítsen egy összefoglalót az utazása során tapasztaltakról, valamint segítsen nyomára bukkanni három, évekkel korábban eltűnt brit tisztnek. Az angolok tudni akartak az orosz birodalom ázsiai terjeszkedési szándékairól is, Vámbérynek pedig az akkori török szultánig, II. Adbul-Hamidig elérő befolyása hasznos információforrás volt számukra. A Küzdelmeim című könyvében el is dicsekedett azzal, hogy ő az angol külpolitika irányítója. Ez pedig nem is volt olyan nagy túlzás, ha belegondolunk abba, hogy a Foreign Office, vagyis a Külügyminisztérium tagja is volt, és olyan fontos ügyekben is kikérték a véleményét, mint például, Egyiptom 1882-es brit megszállása. Az örmények függetlenségi törekvéseit és az ellenük elkövetett brutális atrocitásokat is megtapasztalta, és jó előérzettel megérezte még az örmény népirtás előtt egy-két  évtizeddel, hogy óriási, elkerülhetetlen  tragédia közeleg. Az orientalista azért is tett örömmel eleget a tanácsadói feladatnak, mert szívből gyűlölte az oroszokat. Az 1848-as forradalmi események Vámbéryben elültették a hazaszeretetet, és az egész életét végig kísérő orosz-ellenességét is, amelyet ő az 1849-ben a környékükre is bevonuló cári csapatok látványáig vezetett vissza. Ennek tudatában nehéz elhinni, de közvetve hozzájárult az Antant megalakulásához is.

Lebénult lábbal  ezernyi kilométer és veszély

Félig lebénult lába nem akadályozta meg abban, hogy több ezer kilométeres úton járja be egész Közép-Ázsiát, eljutva többek között Iránba, Afganisztánba és Üzbegisztánba. Európaiként semmi esélye sem lett volna arra, hogy a Török Birodalomtól keletre élő népek életét tanulmányozza, ezért az álcázás nagymestere dervis ruhát öltött. Így jutott el Perzsia fővárosáig, majd egy Mekkát megjárt zarándokcsapathoz csatlakozva ért Hivába, Buharába és Szamarkandba, a középkori gazdagságáról és kultúrájáról híres muszlim kánságok és emírségek városaiba. Több hónapos útján egyszer még egy türkmén rablócsapat is a vezetőjévé akarta tenni. Akkoriban már az is csoda volt, hogy élve hazatért, hiszen lelepleződése esetén halálos ítélet várt volna rá. Hogy mennyire nem kis dolog volt ez akkoriban, azt az is jól érzékelteti, hogy 100 évvel később, 2013-ban Páczai Tamás fotográfus a legendás keletkutató 30.000 kilométeres útját végigjárva számos nehézséggel küzdött meg az infrastrukturális fejlődés dacára is. 

Ünnepelt szakíróként Angliában

A szakmai elismerést  Magyarország helyett Londonban kapta meg. Hazánkban az akkori elit a magyarság eredtéről szóló információit tudta volna hasznosítani és nem pedig közép-ázsiai néprajzi és nyelvi leírásait. Viszont ő volt az első zsidó származású egyetemi oktató Magyarországon, keleti nyelvek tanáraként, noha érettségivel sem rendelkezett. Az ELTE BTK Török Filológiai Tanszék elődjének megalapítása is az ő nevéhez köthető. Az itthoni mellőzésért kárpótolta az, hogy a ködös Albionban viszont óriási tiszteletnek örvendett és neves felfedezőnek  kijáró megbecsülésben volt része. Az angolokat valósággal lenyűgözte az Osztrák- Magyar Monarchia perifériájáról származó sánta, többnyire autodidakta férfi. Itt adta ki 1864-ben angol nyelven útleírását Travels in Central Asia címmel és nagysikerű előadásokat tartott a Királyi Földrajzi Társaságban, valamint megfordult Lord Palmerston miniszterelnöknél, és Viktória királynő windsori kastélyában is. De mindez nem volt elég neki, még az uralkodócsaláddal is rokoni kapcsolatot épített ki, fiának a későbbi VII. Eduárd volt a keresztapja. Szolgálataiért Vámbéry összesen évi 140 font juttatást és nyugdíjat alkudott ki. Charles Dickensszel is megismerkedett, aki így biztatta: „Önnek, Uram, regényírónak kellene lennie!”

Ha nincs Vámbéry, nincs Drakula

1890-ben Bram Stoker Vámbérytől hallott először a havasalföldi uralkodóról, III. Vlad Tepes  Drăculea-ról, majd ennek hatására írta meg a Drakuéát. A könyvbe Vámbéryt is becsempészte, méghozzá abba a jelenetbe, amikor Van Helsing professzor barátja, Arminius a vámpírokról mesél. Arminius nem más, mint Kossuth Lajos után a nemzetközileg legismertebb XIX. századi magyar: Vámbéry Ármin. Elképzelhető, hogy ha nincs Vámbéry, a regény sem születik meg. 

Az Identitás nélküli ember

A zsidó származású, bár a zsidó vallással már fiatalon szakító Vámbéry a zsidó néphez tartozását soha nem tagadta meg. A turkológus jó kapcsolatát a török szultánnal Herzl Tivadar, Izrael államának magyar származású megálmodója, a cionizmus atyja is igyekezett kihasználni.  Mivel ekkor török fennhatóság alá tartozott Palesztina, Herzl szeretett volna hatni a szultánra, hogy engedélyezze a zsidók letelepedést. Bár Herzlt lenyűgözte Vámbéry különleges tehetsége és beszámolói, nem tartotta eléggé megbízhatónak a kémként is tevékenykedő tudóst. Herzl Naplóinak II. kötetében úgy ír Vámbéryról, mint aki identitásválsággal küzd: "Ebben a béna, hetven éves magyar zsidóban olyan embert ismertem meg, aki nem tudja, micsoda leginkább, török avagy angol, aki németül ír, aki egyforma tökéletességgel beszél tizenkét nyelvet, és aki öt vallást gyakorolt, amiből kettőnek a papja is lett. Miután ennyi vallást ismer behatóan, másként, mint ateistaként nem is végezhette. Kétezeregyszázegy mesét mesélt nekem a Keletről (...)  „Pénzt nem akarok”, kezdte. „Gazdag ember vagyok. Aranyból úgysem ehetek bifszteket. Negyedmilliós a vagyonom, és még az utána kapott kamat felét se tudom elhasználni."

Vámbéry bár három földrészt is bejárt, igazi otthonra mégsem talált, családi fészek nem adatott meg neki hosszú élete során. Bár megházasodott, elvette dr. Arányi Lajos egyetemi tanár leányát, Kornéliát, visszaemlékezéseiben csupán egyszer említette meg feleségét, egyetlen gyermekének Rusztemnek az anyját, de akkor is inkább panaszkodott: „Otthont, «sweet home»-ot, e szó angol értelmében szerény mértékben sem adott nekem a sors, mert feleségem, e házias, jólelkű és kitűnő asszony, éveken át betegeskedett és ha nem lett volna a világon az a szép fiú, kivel megajándékozott, s ki utóbb derék tudományos emberré lett, családi boldogságról tulajdonképen sohasem szólhattam volna. De földi boldogságomnak erős vára volt könyvtáram és dolgozószobám.”

Liberális demokrata, hazaszerető európai

A Közel-kelet és a török világ iránti lelkesedése miatt arra gondolhatnánk, hogy hajlott az iszlám felé, de kijelentései és A Nyugat kultúrája keleten című írása alapján nem úgy tűnik, hogy az iszlám világot annyira kedvelte volna. Bár Vámbéry egyike volt az utolsóknak, akik láthatták a még érintetlen Keletet, a nomád és városlakó népek nyugati civilizációtól elzárt életét, mégis szíve mélyén megmaradt európainak. Írásai alapján arra is lehet következtethetni, hogy tőről metszett imperialista volt, a nyugati civilizáció híve, aki még a muszlim világot is megreformálta volna. Fodor Pál történész szerint jó magyar volt és az ország érdekeit tartotta szem előtt, aki nem is annyira kém volt, mint inkább tanácsadó: "Nagyon európai is volt, elkötelezett híve a liberális demokráciának. Európában a haladást látta, míg az iszlám területeken az elmaradottságot, és szorgalmazta, hogy kezdjék el modernizálni magukat, lépjenek az európai népek útjára, ezért támogatta elszántan Angliát. Azon dolgozott, hogy a britek tegyék be a lábukat Közép-Ázsiába és ne az oroszok, akiket végtelenül gyűlölt" - hangsúlyozza a turkológus.

Vámbéry munkásságának körülbelül 60 százalékát tárták föl, és 30-35 százalékát vehetjük a kezünkbe. A világutazó úti beszámolóit érdemes elolvasni, hiszen nem más, mint Jókai Mór ajánlja őket, aki arra a kérdésre, hogy mit vinne magával a túlvilágra,azt válaszolta: a Bibliát, Shakespeare-t és Vámbéry könyveit.