Azt hinnénk a Kiéhezettek csak annyit újít zombihorror műfaján, hogy ifjúsági történet is egyben, de meg fognak lepődni azok, akik csak egy csupa klisé poszt-apokaliptikus young adult mozit várnak.
A cselekmény első körben a zombihorror és a tini fantasy összeházasításának tűnik, és a látszat nem csal, csak épp a kidolgozás szokatlan, és egyben szokatlanul kreatív. A nyitányban egy bunkerben járunk, ahol állig felfegyverzett katonák és fehér köpenyes orvosok sürögnek-forognak pár tucat magánzárkában tartott gyerek körül, akiknek úgy kell iskolába járniuk, hogy kerekesszékbe szíjazzák őket. A főhős a különösen intelligens Melanie, aki társaihoz hasonlóan ebben a bunkerben nőtt fel.
A lány – és persze a vele zökkenőmentesen azonosuló néző – számára fokozatosan kiderül, hogy miért is van itt: a bunkert elsöprik a zombik, pontosabban a „kiéhezettek”, akik elkaptak egy testnedvekkel terjedő gombás fertőzést, ami nyers húsra éhes, veszett kannibálokká változtatta őket. Melanie és kiskorú társai újgenerációs zombik: magzatként kapták el a fertőzést, kirágták magukat anyjukból, viszont náluk az éhség nem jár degenerációval, és amíg a bunker lakói krémekkel elfedik a szagukat és állati eredetű ételekkel jól lakatják a gyerekeket, addig azok teljesen normálisan viselkednek. Ahogy Penge Wesley Snipes alakításában „fényben járó” vámpír volt, úgy ezek a gyerekek is félig emberek, félig zombik.
A rejtélyes nyitány után a film disztópiából átmegy poszt-apokaliptikus túlélőfilmbe: miután a fertőzöttek bedöntik a bunkert, Melanie egy szájkosárral felszerelve kénytelen túlélni a zombik által belakott vadonban néhány vasmarkú katonával (Paddy Considine vezeti őket), kedvenc tanárával (Gemma Arterton) és az ellenszert a gyerekeken való kísérletezéssel kereső tudóssal (Glen Close) együtt. Mivel Melanie-re nem támadnak a fertőzöttek, segíthet az embereknek boldogulni, viszont közben a tudós a feláldozását fontolgatja.
Az M. R. Carey bestselleréből adaptált cselekmény fantáziadús új fogás a zombifilm műfaján: fiataloknak szól, és stílszerűen a zombik evolúciójának következő, mutálódott nemzedékét állítja középpontba. Újgenerációs zombifilm, minden értelemben. Miközben tökéletesen illeszkedik a young adult műfajba, ellene megy a nézői elvárásoknak. A mutáns gyerekeket teszi meg hősnek, nem pedig a fertőzésmentes embereket, pedig közöttük olyan rokonszenves karakterek is találhatóak, mint Melanie jószívű mentora, akit Arterton alakít. A film végül egy esszenciális és metaforikus ifjúsági narratívát rajzol fel a mindenkori generációs ellentétekről: a felnőtt társadalom elnyomja a gyerekeket, a szülők próbálják fenntartani saját értékrendjüket, nem értik meg a tőlük némileg különböző új generációt, akik azonban végül a természet törvényeinek megfelelően leváltják őket.
Az várható volt, hogy egy fantasy műfajú bestselleren alapuló film sztorija ötletes lesz, a Kiéhezettek igazi meglepetése viszont Colm McCarthy rendezése, ami csak négymillió fontba került, de ez nem látszik meg rajta, legfeljebb jó értelemben. A jelenetezés végig húsbavágóan intenzív. A zombik sminkje ötletes és aprólékosan kidolgozott, nagy átéléssel vannak eljátszva a statiszták által, és a filmből még a frappáns és morbidul humoros beszólások sem hiányoznak.
Azon túl, hogy kielégíti a tini célközönség eszképista vágyait, a Kiéhezettek egyben bizonyítja is saját mondanivalóját, mely szerint a „régen minden jobb volt” filozófia leginkább a világ természetes változásainak nem értéséből fakad. Ezúttal ugyanis sikerült frisset és ütőset mutatni a zombifilm rengeteg jó és rossz mozit számláló, fél évszázados műfajában.
