Harmath Artemisz irodalomtörténész, kritikus, a Kacér romok és a Szüntelen jóvátétel szerzője tavaly új kötettel jelentkezett. Erről, a kortárs irodalom színvonaláról, illetve a kritikáról is kérdeztük őt.
Szigorú kritikusként ismernek, aki nem kímél senkit, ha azt a szöveg gyengesége indokolttá teszi. Ez a jó kritikus ismérve, hogy kerüli a finomkodást, és minden átmenet nélkül, véleményét kellően alátámasztva a lényegre tapint?
Nem föltétlenül, de szeretek ilyen kritikát is olvasni. Talán még ennél is jobban élvezem, ha valaki elegánsan írja meg lesújtó véleményét – ahogy például Koltai Tamás tette színikritikáiban. Magammal kapcsolatban azért lep meg ez a bemutatás, mert tíz évig nem értem rá negatív kritikát írni, egy sort sem, csak azzal foglalkoztam, ami elsöprően tetszett. Úgy látszik, a tagadás a hangosabb. Mészáros Sándor egyszer azzal biztatott, hogy mutassam meg a macskakarmaimat is.
Többen tanúsíthatják, hogy ez sikerült. Előfordult, hogy emiatt támadások értek? Mert olyanról már nem egyszer hallottam, hogy a szerző nem kevés vehemenciával felülbírálta a könyvéről írt negatív kritikát.
Támadás? A véleményem esztétikai alapon formálódik ki – legalább is erősen törekszem rá. Általában nyilvánosságra hozom az odáig vezető gondolatmenetemet is. Furcsa lenne, ha ezért valaki támadna. Engem azok keresnek meg ismeretlenül fészbukon keresztül vagy ismerősként személyesen, akik megköszönik, hogy leírtam.
Kritikusként figyelemmel kíséred a fiatal költészet alakulását. Ha jellemezni szeretnénk, mit mondanál, milyen fázisát éli a 20-as, 30-as nemzedék lírája?
Aki szinkron jelenségekről általánosítva, mintegy irodalomtörténeti távlatból beszél, az bizonyára egy visszajáró lélek, de minimum parafenomén. Akinek a szövegeiről első találkozásra is azt mondom, hogy költészet, ott éppen az erőteljes egyéni hang, a bátorság, a kockáztatás dominál, és nem a már jól ismert poétikai vonások vagy trendiségek. A korszakváltásoknak egyébként sincs tanúja, ez Blumenberg figyelmeztetése. Ami mennyisége alapján feltűnik, ha antológiákat lapozgatok, az a szobakonyhát két cigi között újra szétfeszítő nagy érzés. Körülötte pedig a verssé változni képtelen privátszféra apróságai.
Az elmúlt időszak amúgy sem csendes irodalmi élete nem egyszer attól volt hangos, hogy többen, ráadásul komoly szaktekintélyek kétségbe vonták a kortárs magyar irodalom színvonalát a rendszerváltás előtti magyar irodalom fényében. Ezt a kissé negatív véleményt mennyire érzed jogosnak?
Nem érzem jogosnak. A magyar lírában az utóbbi évtizedben szikrázó teljesítmények születtek és születnek folyamatosan. Ezzel szemben viszont a kritikai élet csakugyan elszürkült. A diskurzus udvariassá, gyakran maszatolóvá és helyenként képmutatóvá vált, megrendelők és beszállítók fizetőeszközévé. Naponta meghökkenek a cinizmuson, ami ezt lehetővé teszi.
A bátorság, a vagányság hiányzik?
A bátorság, hogy első sorban önmagunkkal szemben legyünk őszinték, ne szégyelljük a határainkat. Ha ez megvan, akkor bátran vállalhatjuk a véleményünket mások munkáiról, illetve azokat az előfeltevéseinket, amelyeken a feltételezéseink nyugszanak. Ha nincs személyeskedés – mivel szövegekről folyik a diskurzus –, akkor sértődni sincsen ok. Más a helyzet, ha nem esztétikai a kritikus érdeklődése, hanem olyan csúnya dolgok ösztönzik mint az irigység, a megfeleléskényszer vagy a népszerűség hajhászása. Idővel gyanakvóvá válnak az olvasói is, és más véleménye mögött szintén személyes érdekeket szimatolnak.
Tavaly megjelent, nagy népszerűségre szert tett Esküdj! című köteted belevaló esküvői kalauz menyasszonyoknak, de a házasság gondolatától irtózóknak is jó szórakozást nyújthat. Egyszeri alkalom a könyv, vagy várható hasonló, az irodalom határain túlra kalandozó kötet a jövőben?
Most nincs olyan késztetésem, ami egy egész könyvhöz kellene, de ha volna, akkor maga a műfaj nem volna akadály. Sőt. Szeretem, ha nagyon eltérő feladataim vannak, de az fontos, hogy szórakoztassanak és legyen bennük kihívás.
Ezért esett a választásod például Weöresre, akinek egy egész könyvet szenteltél?
Igen, Weöres elemien szórakoztat miközben kihívás róla bármit összefoglalóan mondani. Ez meglátszik az utóbbi idők Weöres-publikációin is.
Férjed Térey János költő. Te vagy a Térey-szövegek elsőszámú olvasója és egyben kritikusa? Előfordult, hogy javaslatodra változott valami a szövegben?
Én vagyok. De csak akkor válaszolok, ha kérdeznek. Leginkább csak apróságokkal kapcsolatban merek ítélkezni. Mindig meglepődöm, és elfogódottá tesz, ha János érvényesíti a javaslatomat vagy a korrekciómat. Azt viszont nem mindig tudhatom, hogy jó-e, ha a tisztelt szerző hallgat rám.
Ha új könyv nem is lesz mostanában, arról azért árulj el valamit, hogy mivel foglalatoskodsz jelenleg, amik idővel talán egy következő kötet alapjait fektetik le.
A könyvkritika-írás állandó tevékenységem, gondozom a kortárs költészet iránt érdeklődők és az érettségizők számára készült rovatomat is. Irodalomelméleti és műelemző órákat tartok a KRE-TFK-n, közben lektorálok egy Weöres-konferenciakötetet. Ha támogatást nyernék rá, hogy nagyobb lélegzetvételű munkába fogjak, akkor egy áttekintő tanulmányt írnék az utóbbi évek magyar lírájáról. Azt vizsgáltam mostanában, hogy kortárs magyar horizontban milyen hagyományokra épül és milyen poétikai irányokat vesz természetes és mesterséges térbeliség, azaz az épített környezet és a természeti táj viszonyának ábrázolása. A helyzet kellőképpen bonyolultnak látszik.
