Gerlóczy Márton legújabb regénye, az Elvonókúra egy izgalmas thaiföldi utazásról számol be. A könyvről és az alkoholról beszélgettünk vele.
„Egy magyar pincér életének 12288. napján elutazik egy thai szigetre, hogy végre kipihenje magát és leszokjon az alkoholról. Útitársa, Márczy Lajos, napról napra dokumentálja titkos naplójában a pincér elvonókúráját, saját küzdelmét, és a thai sziget valóságát: a kiábrándult helyieket és a nyugati világ dőzsölő hordáit; a görcsösen és kétségbeesetten nyugalmat és kalandot kereső nőket és férfiakat. „
A pincér tulajdonképpen a te rokonod, és nem egy fiktív személy. Elutaztál vele Thaiföldre és a tudta nélkül jegyzeteltél, majd később megírtad ezt a regényt. Hogy is néz ki ez a sztori?
Ez eredetileg nem egy elvonókúrának indult. A pincér hazatért egy luxushajóról, ahol dolgozott, és csak pihenni szeretett volna, ahogy én is. Utána döntötte el, hogy ezt arra akarja használni, hogy az utazás alatt ne igyon. Mikor ezt kimondta, abban a pillanatban tudtam: meg akarom írni. Adott volt egy keret, van eleje és vége, megérkezünk és haza kell jönnünk. A történet is megvolt, hiszen a főszereplőmnek volt egy célja. Nem tudom mennyivel lett volna izgalmasabb, ha sikerül teljesítenie, a könyv szempontjából valószínűleg semmivel, mivel a megfigyelés mellett egy alkoholista életútját mutatom be, a múlt pedig nem változik. A történet azzal kezdődik, hogy 25 évesen azt kérdezgeti tőlem: Mi lesz tíz év múlva? Majd ott vagyunk tíz évvel később együtt Thaiföldön. Én végig jegyzeteltem, amiről ő nem tudott. Ha tudott volna, akkor az egész más, értelme sem lenne. Azt is tudtam, hogy én ezt megtehetem, olyan a viszonyunk, hogy megtehetem. Persze nem azért, hogy kibabráljak vele, hanem mert segíteni szerettem volna.
A könyv stílusából azt szűrtem le, hogy ti jóban vagytok, de kicsit atyáskodsz felette…
Amikor józan, akkor nagyon kellemes a viszonyunk. Még egy kis iszogatás mellett is jó, aztán vele történik valami. Vannak emberek, akik ha berúgnak, kifordulnak magukból. Ha mindezt negyven-ötven napon keresztül teszik, egyre gyorsuló pályán, akkor egyre mélyebbre süllyednek és ezt végigkövetni nem éppen könnyű, de volt értelme. Egyszer megpróbáltam otthagyni, de visszamentem, volt ott még dolgom. A jegyzetek 2014-15 telén készültek, majd 2015-16 telén írtam meg a regényt, ugyanott.
Mit szólt hozzá, amikor megtudta, hogy készül róla egy könyv?
Több fázisa volt. Először is előbb kellett hazajönnie, mint nekem. Most lelövöm a poént, de itthon elment egy igazi elvonókúrára. Én megírtam neki, hogy, ha esetleg valamit elfelejtettél volna (nagyjából mindent elfelejtett, mivel minden nap be volt rúgva), akkor ne aggódjál, mert én végig dokumentáltam az egészet. Itt csönd lett, eltűnt nyolc hónapra. Amikor előkerült, én éppen akkor utaztam vissza, hogy megírjam a könyvet. Amikor kész lettem elsőként ő kapta meg. „Van benne egy-két pontatlanság" – ez volt minden kritikája.
Miért pont Thaiföld?
A pincér mindig is Argentínába szeretett volna menni. De nem az a szervező típus, így én intéztem mindent. Argentínába bonyolult lett volna, ezért úgy döntöttem nem oda megyünk, olcsóbb és egyszerűbb megoldás kellett. Akkor egy festő barátom – aki egyébként a borítót csinálta – meghívott minket Thaiföldre. Van a hegyekben egy kis telke, kis házakkal. Amikor odaértünk, tíz napot kellett volna várni a festőre, de a hely egyikünknek sem tetszett. Gondoltuk, keresünk valami mást arra a kis időre, így kerültünk végül a szigetre, ahonnan aztán nem szabadultunk. Később én hazafele meglátogattam a festőt.
Ez a sziget távol van a nyüzsgéstől, inkább nyugdíjasok vannak ott. Ez tette vonzóvá?
Nagyon vágytam már arra, hogy két hónapig ne csináljak semmit, hogy teljes nyugalmam legyen. Persze közben dolgoztam, de nem volt nálam telefon, és csak nagyon kevés emailt olvastam. Egy kellemes öbölben laktunk, ideális környezetben. Kicsit rendbe akartam szedni magamat, mert rettenetes állapotban voltam 2014 őszén, lelkileg is, fizikailag is. Elegem volt az egészből.
Miből volt eleged?
2007-ig sokat utazgattam, aztán 6-7 évig nem voltam sehol, még egy hétre sem. Nehéz idők voltak. Részben a közhangulat miatt, de ha sokkal jobb lett volna itthon, akkor is, ki az, aki nem menne el három hónapra télen bárhova, ahol meleg van.
A könyveid többsége ezt a magyar melankóliát járja körbe, beleértve az alkoholizmust is. Miért van az, hogy a regényeid nagy része társadalmi kérdéseket feszeget? Írhatnál romantikus regényt is.
Hát magyar vagyok. A kint élő és nyaraló emberekkel sokat beszélgettem erről, mármint az alkoholizmusról. Mindenhol isznak, de mégsem úgy, ahogyan a magyarok. Olyan állapotba kerülünk az alkoholtól, amilyen az országunk, a lelkiállapotunk. Egy részeg brit, nem mintha szimpatikusabb lenne, de jól érzi magát. A magyar alkoholista rettenetes depresszióba zuhan, ha részeg. Másrészről kocsmába járó ember vagyok, ez egy fontos közegem. A Létra az egyetlen könyvem, amiben nincs alkohol. A Csemegepultos is tele van ivással.
A csemegepultos Naplójának megírása előtt fél évet egy csemegepultban dolgoztál. Milyen volt megtapasztalni ezt a típusú munkát?
2007 őszén álltam be a pultba. Tudtam, hogy meg akarom írni, de nem ez volt a fő indok, hanem, hogy dolgozzak kicsit, mint a normális emberek. Azelőtt, nyári és alkalmi munkákat leszámítva csak egy könyvesboltban dolgoztam. 26 éves voltam, italozás szempontjából azok voltak a legaktívabb éveim. Ha most kéne végigcsinálnom egy olyan hetet, ezzel a szervezettel, hát beledöglenék. Visszagondolok, hogy megittam fél liter vodkát, és bementem dolgozni…
Az Elvonókúrában azt írod, hogy görcsösen rendszeres vagy. Ez miben nyilvánul meg?
Mindenben, amikor dolgozom, a nap összes órája be van osztva. Akkor vagyok jó lelkiállapotban, ha ugyanaz történik velem minden nap. A szigeten az utolsó hónapban már nem dolgoztam, mégis pont úgy osztottam be a napomat. A kint tartózkodásomban az volt a legjobb, hogy, ha megkerestek valamivel, találkozóra hívtak, azt mondhattam, hogy nem tudok menni, fizikailag képtelen vagyok rá. Mert egyébként szorongok és bűntudatom van, ha le kell mondanom valamit. Ezt nagyon élveztem. Ha a külvilág nem zavar meg, akkor érzem igazán jól magam.
