Bartók Béláról vallja ezt a világhírű görög muzsikus, aki szerint nem véletlen, hogy ez a kis európai ország ennyi kiváló zongoristát, hegedűművészt, és remek zeneszerzőt adott a világnak.
Szinte mindent magyar mesterétől, Rados Ferenctől tanult meg a zenéről a görög hegedűvirtuóz, Leonidas Kavakos, aki december 2-5. között a Budapesti Fesztiválzenekarral lép fel a Zeneakadémián, Fischer Iván vezényletével. Bartók zsenialitásáról és humoráról és Magyaroroszág elképesztő zenei tehetségeiről beszélgettünk vele.
Most épp Brüsszelben van, de rövidesen Németországba utazik, aztán nemsokára Magyarországon, Budapesten lép fel. Ahogyan a híres szólisták általában, szinte egyfolytában úton van. Hol érzi a legjobban magát?
Nem tudnám megmondani, melyik város a kedvencem, de ahol épp színpadon vagyok és hegedülhetek, ott jól érzem magam. Miközben persze Athén a szülővárosom, ott vagyok otthon.
A magyar közönség nem először találkozik Önnel, többször fellépett már nálunk, legutóbb 2013-ban, akkor is a Fesztiválzenekarral. Úgy tudom, erős szálak kötik Magyarországhoz.
Igen, Magyarország nem csak a szívem közepén foglal helyett, hanem szakmailag is erősen kötődöm hozzá Rados Ferenc miatt, aki nem csak zseniális muzsikus, akinek a kisujjában van a zene, de kiváló képességgel tudja átadni a tudását a tanítványainak. Egészen egyedi módszerrel, úgy, hogy az ember már fiatalon is megért bizonyos bonyolult összefüggéseket. Én magam is azon szerencsés diákok közé tartozom, akik tőle tanultak. Kilenc évet töltöttem vele, így nyugodtan állíthatom, hogy szinte minden, amit tudok a zenéről és az előadóművészetről, azt tőle tanultam. Olyan horizontot nyitott számomra, amely által a zene lényegére sikerült ráéreznem. Csak ő volt képes megmutatni, hogyan kell egy-egy zeneszerző műveibe igazán mélyen belelátni. Hogyan kell megérteni, mit akart mondani a komponista az adott darabbal. Minden alkalommal új és új oldaláról ismertem meg egy-egy zeneművet a segítségével. Képes megmutatni a különbséget az ösztönös és az intellektuális között, s azt is tudja, hogyan kell ötvözni ezt a kettőt, ami a zene esetében rendkívül fontos.
Mikor és hogyan került Rados Ferenccel kapcsolatba?
Nagy Péter zongorista barátom ismertetett meg vele Bloomingtonban, az Egyesült Államokban, ez valamikor a kilencvenes évek elején lehetett. Megszervezte, hogy Rados meghallgasson, ő pedig ezután elfogadott tanítványaként.
Ő ébresztette rá arra a különös képességére, amely ma már közismerten jellemzi virtuóz hegedűjátékát? Vagy mire hozzá került, már tisztában volt a saját tehetségével?
Azt hiszem, ez a két dolog egyszerre működött. Talán azért vállalta, hogy tanítani fog, mert észrevett egy-két olyan elemet a hegedűjátékomban, ami tetszett neki. Éppen ezért csodálatos tanár, mert amit felismert, azt azonnal fejleszteni kezdte és amennyire lehetett, a tökéletességig vitte. Voltak még remek tanáraim, akiktől sokat kaptam, de ennyit és ilyen minőségben senki mástól.
Rados Ferenc miatt Magyarországhoz erősebben kötődött, mint más országhoz?
Attól kezdve, hogy Radost megismertem, egyre jobban érdekelt, minek köszönhető, hogy ez a kis európai ország ennyi kiváló zongoristát, hegedűművészt, ennyi remek zeneszerzőt adott a világnak. Rados tanár úron kívül egyébként nagy példaképem Szigeti József is. Kiderült, hogy minden más országnál magasabb színvonalú a magyar zeneoktatás, s hogy ezáltal ideális körülmények között fejlődhetnek a zenei tehetségek. Legalábbis ezt láttam kívülről, remélem, ez nem csak a múltban volt így!
Nézze meg hogyan játszik Bartókot mester és tanítványa:
Említette, hogy Rados Ferenc segítette egy-egy zeneszerző alapos megismerésében. Budapesten Bartók 2. hegedűversenyét játssza. Milyen a viszonya Bartók zenéjéhez és különösen ehhez a késői műhöz?
Bartók Béla egész életműve nagyon közel áll hozzám. Szerintem a világ legnagyobb zeneszerzőjeinek egyike. Különösen azt tartom vonzónak, ahogyan a népzenét be tudta építeni a saját kompozícióiba. E mögött pontosan érezhető az a hatalmas munka és kutatás, amit a magyar népzene megismeréséért folytatott. Attól félek, hogy ezt az elképesztően nagy teljesítményét még ma sem értékelik megfelelően. Pedig nem volt hozzá fogható zeneszerző, aki ilyen bravúrosan, ennyi szellemi erővel és intellektussal tudott volna egységet teremteni a népzene nyújtotta hangképek és a modern zenei formák között. A két hegedűversenye nagyon közel áll hozzám. Amikor a Fesztiválzenekarral előzőleg felléptem, akkor az első hegedűversenyt játszottuk, Kocsis Zoltán vezényelt. Nagyon fáj a halálhíre. A második hegedűverseny alapvetően különbözik az elsőtől.
Miben látja ezt a különbséget?
Ez a mű sok okból teljes keresztmetszetet nyújt Bartók sokoldalú tehetségéből. Eredetileg variációknak szánta a darabot, akkor még nem hegedűversenyre gondolt. Aztán mégis emellett döntött. Az eredeti ötlettől sem távolodott el, de mellette kitalált egy csodálatos dolgot. A második tételben – ezt szeretem a legjobban – elkülöníti egymástól a zenekarban játszó hangszercsoportokat, és a hegedűszóló egy-egy részletét a különböző hangszerfajtákhoz igazítva szólaltatja meg. Olykor az ütősökkel, máskor a rézfúvósókkal, még később a fafúvósokkal, majd a dobbal hozza össze a hegedű hangját. És olyankor tényleg úgy szólal meg a hegedű, mint mondjuk egy furulya vagy egy kürt, és így tovább. Zseniális! Soha senki mástól nem hallottam ilyesmit. De a többi tételen is végigvonul ez a gyönyörű játékosság.
Érezhető vajon, hogy közvetlenül a halála előtt írta ezt a hegedűversenyt, amit egyébként be sem tudott fejezni?
Nem, egyáltalán nem érzékelhető benne a fájdalom, vagy az elmúlástól való félelem. Egyébként talán furcsa módon Bartókot Beethovennel tartom rokonléleknek. Például nagyon hasonló lehetett a humorérzékük, mindkettőjük számára fontos volt az irónia, a szarkasztikus megformálás, és mind Beethoven, mind Bartók a hangok közötti kontrasztokra építették a komponálást, s ezáltal tudtak létrejönni azok a hallatlanul virtuóz zenei elemek egy-egy alkotásukban. És ami még közös bennük, hogy mindkét komponista mélyen érző, emocionális zenét írt, de távol állt tőlük a romantika.
Úgy hallom a lelkesedő szavaiból, hogy örömmel készül a budapesti koncertre.
Nagyon-nagyon örülök, hogy ismét Fischer Ivánnal dolgozhatom, már sokadszor szerencsére. Az egyik legnagyobb sikert éppen Bartók második hegedűversenyével arattuk nemrég a Concertgebouw zenekarával. A Fesztiválzenekarral pedig nagy élmény együtt játszani, mert ők azok, akik mindent tudnak a zenéről.
Virág Vera
További információt a koncertről itt talál.
