Számos ponton feltűnik majd a DSCH motívum is.

Két bécsi szimfónia között egy szovjet-orosz versenymű: ezt az izgalmas szendvicset ígéri az a koncert, melyen a hegedűsként és zongoristaként is aktív norvég karmester, Arvid Engegård vezényli a Concerto Budapest együttesét. Schubert befejezetlenségében is teljesnek ható h-moll szimfóniáját hagyományosan, bár vitatható módon a nyolcas sorszámmal szokták megjelölni, ám a számozásnál sokkal fontosabb a mű rejtelmessége, melankóliája, s persze roppant népszerűsége. Sosztakovics 1959-es I. csellóversenyét – akárcsak a másodikat – a zseniális jó barát, Misztyiszlav Rosztropovics számára komponálta, s ezen az estén a versenymű szólója egy Rosztropovicshoz mérhető nagy magyar csellista, a kétszeres Kossuth-díjas Perényi Miklós, a Nemzet Művésze vonója alá kerül. A négytételes csellóverseny megannyi ponton elénk hozza majd a komponista nevét rejtő DSCH motívumot.

S végül Mozart No. 39-es Esz-dúr szimfóniája a zeneszerző utolsó három szimfóniájának egyike: derűs hangvétele, s az Esz-dúr hangnemhez kapcsolódó erő képzete mondhatni rácáfol arra az életrajzi adatra, mely szerint Mozart ezt a művét kölcsönzálogul ajánlotta fel megszorultságában.