A Migration kellemes elektronikája egy órányi utazás elképzelt tájakon: tökéletes azokra a napokra, amikor nem akarunk kilépni a lakásból.
Simon Green, azaz Bonobo tizenhét évvel ezelőtt jelentette meg legelső lemezét, gyorsan le is szerződtették a Ninja Tune-hoz, ahol az Animal Magic-et még öt másik album követte, ezek közül pedig a legújabb, a Migration című, ami szélesebb körben is szerezhet rajongókat.
A Migration egy nagyon könnyű lemez: hangzásra is, emészthetőségre is. Egy kicsit valahogyan mindig meghúzódik a háttérben, anélkül, hogy unalmassá válna – a hangtextúrákban bőven el lehet veszni, úgy, mint egy erdőben.
Az albummal egy címen osztozó, lemeznyitó számra például simán lehetne naplementét meg felkeltét nézni, a második, Break Apart címűre meg nyáron hajnalban hazasétálni - és akkor van még 10 másik kellemes, néhol kicsit szomorkás, néhol tempósabb dal, végtelen felhasználási lehetőséggel. Kiemelkedik még az Outlier is, bár a nyolc perces számot hallgatva talán túl sokszor jut eszébe az embernek az, hogy megnézze, véletlenül nem egy Four Tet lemezt rakott-e be, a Grains is egy finom, beleveszős dal, a Second Sunnal viszont kicsit túlságosan is sikerült megrakni a giccsszekeret a teljesen felesleges vonósokkal, de itt sincsen különösebb baj. A Bambro Koyo Granda néhol diszkó, néhol diszkóban sírás, a Kerala pedig egyértelműen a Break Apart melletti legjobb szám a lemezen. A tél egyébként is a downtempo időszaka, a Migration egyes pillanataiban pedig tud olyan jólesni, mint egy kelleténél hosszabbra nyúlt nap után egy kád forró vízben elmerülni.
Amit a North Borders négy évvel ezelőtt nem lépett meg teljesen, arra a Migration bőven képes: elúszós, belemerülős, egyben van.
