Vadász Gábor alakítja Driss szerepét a Játékszínben hamarosan bemutatásra kerülő Életrevalók című film színpadi változatában. Szerepéről, és a cigányságról is beszélgettünk vele.
Hogyan jött a felkérés?
Minden vidéki színész vágyik arra, hogy Budapesten mutatkozhasson be. A felkérés váratlanul ért. Egyszer csak Horgas Ádám, akivel korábban már dolgoztam együtt, felhívott, hogy ajánlana egy szerepet az Életrevalók című darabban. A filmet korábban többször láttam és nagyon lelkesedtem érte, tehát elmondhatatlanul jó érzéssel töltött el, hogy rám esett a választása.
Hogy készülsz egy ilyen szerepre?
A munka oroszlánrésze a próbák után, a színpadon túl, otthon veszi igazán kezdetét. Nem csak a szövegolvasásból, annak megtanulásából áll a felkészülés, sokkal inkább abból, hogy a szövegen belüli szituáció miképpen szülessen meg, hogy milyen legyek. Mondhatom, minden nap arról szól, hogy kitalálom magam. A próbákon aztán a rendezői instrukciókat követve alakítok-igazítok a szerepemen. Szerintem minden szerep, a két mondatos és a főszerep is ugyanolyan felkészülést igényel, egyikből sincs kibúvó, a darabban mindenkinek feladata van, senki nem lóghat ki.
Könnyen azonosultál a figuráddal?
Merem remélni, hogy igen. Az ismerőseim általában nagyon vidám, laza embernek tartanak. A figurámhoz hasonlóan a szomorúságon könnyen túl tudok lendülni egy-egy viccel, azzal, hogy pozitív felfogással közeledem az épp az utamba kerülő problémához. Azonban egy idő után az ember bármelyik szerepével azonosul, felfedezi benne a saját életére jellemző rokon vonást.
A darab Franciaországban játszódik, ahol az előítélet főleg a színes bőrű bevándorlókkal szemben alakult ki, míg Magyarországon a cigányokat éri megkülönböztetés...
Valóban, itthon a cigányok a renitensek. Szeretném, ha a saját közösségemet pozitív színben sikerülne feltüntetni. A darab különben is az elfogadásról, a toleranciáról, a figyelmességről szól. A vándorlás időszakában a cigányság is kollektív, egymást segítő közösséget alkotott.
Érvényesülhet ez a huszonegyedik században?
A színpadon minden lehetséges. Ha jól játszom a szerepemet, talán sikerül egy kis rokonszenvet ébresztenem a nézőben az elesettek és kiszolgáltatottak iránt. Ha valakinek sztereotipikus elképzelései képződtek a cigányságról, nagy örömmel ülök le vele és segítek ledönteni a rossz beidegződések felhúzta falakat.
Az otthonról hozott tapasztalatok segítik a szerepedet?
Tele vagyok tűzzel és élettel. Ez megmutatkoznak a színpadon, a drámaiság úgyszintén. A cigány, a magyarhoz hasonlóan különösen érzékeny, szenvedő nép. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Ezeket én is hozom magammal, a gyökereitől nem szakadhat el az ember.
Alkalmanként megkísért a sikertelenségtől való félelem? Izgulsz?
Persze, anélkül meg sem érné. Tapasztalatom szerint az izgalomnak van egy olyan foka, amikor az ember kétségbeesik, hogy az egészet ugyan miért csinálja, majd a színpadra lépve megszűnik minden nyomasztó hangulat és erőt vesz rajta a felszabadultság érzése, onnantól viszont nem fél tovább. Kezdetben nem akarsz színpadra lépni, majd az előadás végére már annyira jól érzed magad, hogy nem kívánsz lejönni onnan.
Dédelgetsz szerepálmokat?
Nem. Bármit elvállalok, színészként törekszem a sokrétűségre. Minden egyes szerepben szeretném megtalálni magam.
Mit szeretnél, milyen kép maradjon meg a nézőkben rólad?
Örülnék, ha az én szememmel is néznék a darabot. Ennél többet aligha tehetek, ennél többre aligha vágyhatom.
