A különösen intim hangulathoz nagyban hozzájárul, hogy a szereplők a való életben is anya és lánya. Tordai Teri és Horváth Lili a Bethlen téren.
Számos konfliktus forrása lehet az, ha a szülő képtelen elengedni a gyermekét, de a leválás mégsem szükségszerű, hiszen léteznek kompromisszumos – senki nem sérül elven működő – megoldások, állítja Cseh Judit rendező a Bethlen Téri Színházban futó előadásában. A színésznőből lett rendező a hetedik kerületi teátrum és a Manna Egyesület tehetséggondozó programja keretében állíthatta színpadra Pataki Éva népszerű regényéből (annak címe: Nőből is megárt a nagymama) a Nőkből is megárt… című kétszemélyes vígdrámát. Akkor, amikor mackónadrágban, bő felsőben, fején egy hajpánttal a nagymama és a divatosabb szabadidőruhába öltözött lánya Tina Turner slágerére beérkezik, még nem sejtjük, mi vár ránk. Mértéktartó táncos-zenés előadás? Bergmani mélységű dráma? Bájolgó, jópofa édelgés? Csakhogy mire végigvehetnénk mind az összes lehetőséget, nagyon ütemesen kibomlik előttünk a két nő története. Az idősebb azt tartja magáról, már abban a korban van, amikor látja az út végét. A másik, a lánya pedig éppen azt az életszakaszt éli, amikor eljön a gyermekvállalás ideje.
A Nőkből is megárt… jeleneteiben csak a két nő áll egymás előtt. Olyan finoman, jártasan veszik be a színház rendelkezésükre álló kis terét, mintha otthon lennének. A különösen intim hangulathoz azon kívül, hogy a való életben is anya-lánya leosztásban „működő” szereplőkkel van dolgunk, az egykor moziként, később táncszínházként működő intézmény egyedi közege is hozzátesz. Persze, nagyon is tetten érhető, hogy az alkotók törekedtek arra, hogy minél közelebb hozzák az előadást annak közönségéhez. Az anya arról panaszkodik, hogy kimaradt egy járat a hetvenes troli vonalán, de ha nem ez történt volna, amúgy is mindig lefullad egy jármű, jegyzi meg. Amikor pedig sajtóvetítésre megy, kiderül, hogy a Puskinban lesz a vetítés.
Mindaddig, amíg az ilyen közelítések konkréttá teszik a cselekményt, addig a szüzsé mindannyira általános, akárcsak egy nagy klasszikus. Hiszen tulajdonképpen semmi többről nincs szó, mint egy öregedő és egy fiatal nőről, akiknek szembe kell néznie a kialakult új helyzettel. Az anya idősen is anya és nő akar maradni: lányával úgy bánik, mintha kislány lenne, s ha szóba kerül az egykor helyes gimnáziumi osztálytársa (ma már öregember), blúzát rögvest kigombolja és megy a csípőrisza. A lány - anyja nagy sérelmére - magával és párjával foglalkozik, s amikor anyja hívná, éppen tanít, vitorlázik, moziban ül, vagy koncertet hallgat. Tordai Teri az emlékeiből élő asszonyként azt mutatja meg, milyen magányossá, önön létébe bezárttá tud válni az egyén. Állandóan panaszkodik - hol lányának, hol a telefonon barátnőjének, hol egy igencsak feszült pszichológusnak. "Hülye vicc ez az öregség" - állapítja meg fájdalmasan őszintén egy pontot.
Persze, a szerep alaposan bele van pörgetve a szolid, mindenki számára fogyasztható humor szószába. Az anya kicsit nevetséges, hiszen a világ meghaladta, de ezt csak nehezen vagy igencsak félszegen próbálja elfogadni. Mégis tiszta és naiv ember, akinél a szeretet kulcsszó. De azért van benne önzés, amely alapvető humorforrásként szolgál. Vannak ruhák, amelyeket egy ideje már nem hord, s nem is akar hordani, mondja. Az esküvői ruhaszalonban, lánya ruháját viszont gond nélkül leszólja, majd így érvel: "A legfontosabbat nem beszéltünk meg. Azt, hogy én mit vegyek fel." És egy óvatlan pillanatban, amikor a lánya, akinek időről-időre feltornázza az agyát, nincs jelen, bele is bújik egy szép esküvői ruhában. Amikor a hölgy köszöntőt ír lányának és annak újdonsült férjének, akadályba ütközik. Némi segítséggel ráébred, hogy ez a szöveg róla szól. Csakhogy ki másról szólna, kérdezi teljes őszinteséggel, hiszen ő mondja.
A mozgékony és szinte mindig ingerlékeny lány Horváth Lili játékában olyannak akar tűnni, mint aki teljesen ellentéte az anyjának. Nem értik meg egymást igazán, ez nem vitás. Gyakran lehurrogja, s egy-egy takarékra tevés közben igencsak unja is szülőjét. Amikor a néni a nagymamájáról kezd beszélni, Nóri a fejéhez vágja, hogy időközben anyja már a saját nagyanyjává változott. Persze, az idős hölgy is tudja, hogy lánya "ön- és közveszélyesnek" tartja, ezeket kezelőorvosának is megvallja. (Horváth egyébként nem csak a lányt, hanem a dolgozó értelmiségi nő sztereotípiájába csavart doktornőt, és anyja szeretőjének párját is eljátssza.)
A Nőkből is megárt... egyik legnagyobb erénye, hogy megmutat és kimond olyan dolgokat, amelyek minden társadalomban az emberi lét velejárói. Merész annyira, hogy beszéljen arról, hogy mi van akkor, amikor a gyereknek már nincs szüksége a szülőjére, s arról is, mi történik akkor, ha a szülő elagg. Fontos a darab számára az is, hogy rávilágítsa a figyelmet arra a társadalomra, amelyben nehezen tolerálható az, ha valaki lemarad. Tordai Teritől, a nagy szépségéről ismert színésznőtől különösen példaértékű a szerepvállalás (mellesleg a művésznő maga gondolta ki, hogy a regényből lehetne színpadi adaptációt készíteni): felvállalja korát, ráncait, sőt egykori dús hajzatát úgy fogja meg, hogy azt szalmaszálaknak nevezi. És természetesen még egy ártatlan kis humor is belefér: nem is olyan rég még jó nő volt, mondja magáról. Legalábbis félhomályban, teszi hozzá gyorsan.
Tordai Teri és Horváth Lili egyaránt erős színpadi jelenléttel bírnak. Mégis képesek egymás legapróbb rezdüléseire figyelni. Érzékelhető, ahogyan Tordai mindent lát lánya szemében: gyermeke egyetlen minimálgesztusa azonnal visszatükröződik saját arcán. Kellemes és nagyon szerethető az, ahogyan együtt léteznek a színpadon. A regényhez mért sűrítés kényszere csak még mélyebbé és kiélezettebbé teszi kettejük monológjait és dialógusait. És az, ahogyan a darab lezárásában egy olyan kép alatt, amely a harmincöt éves Tordai Terit és az alig néhány hetes Horváth Lilit ábrázolja, egymásra találnak, legalább olyan szép, mint ahogyan közösen meghajolnak.
